Yugyeom
pov:
Amint megszólal a csengő,
igyekszem minél gyorsabban elsietni Bambam közeléből, és megkeresni Jacksonékat
muszáj elmondanom nekik ezt. Miközben sétálok a folyosón, újra lejátszom a
fejemben a jelenetet, ami az előbb köztünk történt, és érzem, hogy elpirulok, a
fülem teljesen piros lesz, ha csak eszembe jut Bambam. Hatalmasat sóhajtok és
érzem, hogy valahogy távol kell tartanom magam tőle. Nem tudhatja meg, hogy
meleg vagyok, azt meg főleg nem, hogy első látásra szerelmes lettem belé. Meg
fog gyűlölni ő is, mint a többiek. Kizárt, hogy olyan szerencsém legyen, hogy
esetleg ő is meleg. Tuti, hogy nem, ilyen külsővel kizárt, és az is biztos,
hogy a lányok odavannak érte. Sietségemben hirtelen megállít egy hang,
ösztönösen húzom össze magam kicsire, amint felismerem. Az osztály egyetlen
nagyszájú bunkója szól hozzám, az, aki mindig kezdeményezi a beszólásokat. A
másik két idióta haverja is vele van. Én nagyon kedves és barátságos vagyok
mindenkivel, de őket ki nem állhatom.
- Hé, te! – szólal meg,
miközben hozzám közelít, majd megáll velem szemben. A haverjai is hasonlóan
tesznek, és két oldalról vesznek körbe.
- Láttam, hogyan néztél
az új srácra – köpi ki a szavakat – máris kivetetted rá a hálódat, buzikám?
Az utolsó szót undorral a
száján ejti ki. Próbálok nem tudomást venni róluk, és csendben végigtűrni, míg
be nem fejezik.
- Most direkt semmibe
veszel minket? – kérdezi, és látom rajta, hogy kezd dühösebb lenni. Én csak azt
szeretném, ha békén hagynának, nem szeretnék veszekedést.
- Nehogy azt hidd, hagyni
fogom, hogy megszerezd magadnak – intézi nekem a szavakat, majd a vállaimnál
fogva meglök. Mielőtt eleshetnék, megtart hátulról a két haverja. –Figyellek
téged – ejti ki, majd gyomorszájon vág. A hirtelen ért ütéstől a földre
görnyedek, és levegő után kapkodok. Érzem, hogy könny szökik a szemembe és rám
tör a hányinger.
- Yugyeom, minden
rendben? – hallom meg hirtelen legjobb barátom hangját. Erre a három srác is
felé fordul, de amint meglátják Jacksont és Jaebumot rögtön futni kezdenek.
Mind a ketten azonnal hozzám futnak, amikor meglátják, hogy a földön fekszek, és
kétségbeesetten kérdezgetik, hogy mi történt.
- Fel tudsz állni? – karol belém Jaebum és
felsegít a földről.
- Mit akartak tőled? –
kérdezi Jackson, és hallom a hangján, mennyire aggódik értem.
- Figyelmeztettek – ejtem
ki nagy nehezen a szavakat a számon, mert még mindig fáj a gyomrom az ütéstől.
- Hogy micsoda? –
háborodik fel. –Mégis mire?
- Bambamre – suttogom
halkan, mert csak ennyi telik tőlem –Jinhoo látta, hogyan nézek rá, és azt
mondta nem fogja hagyni, hogy az enyém legyen – hadarom el a végét gyorsan.
- Tessék? – nyögik ki
egyszerre, és hallom a hangjukon, hogy totál ledöbbentek, de nem merek a
szemükbe nézni, mert most pont az a rész jön, amelyben színt kell vallanom nekik.
- Mert, hogy néztél rá? –
faggat kíváncsian Jackson, és tudom, hogy közben egy huncut mosoly van az
arcán.
- Úgy a-ahogy a
szerelmesek szoktak – suttogom a zavaromba fulladva, és érzem, hogy lángba
borul az egész arcom.
- Gyeomie, neked tetszik
Bambam? – kérdi csillogó szemekkel Jaebum –Sőt te…- majd kikerekedik, a szeme
mikor csak némán bólintok.
- Szerelmes vagyok belé –
suttogom kétségbeesetten, mert én annyira nem örülök neki. – De hisz ez
csodálatos, Gyeomie – lelkesül be Jackson
- Én nem tudom, fiúk –
mondom nagyokat sóhajtva. – Hogyan barátkozzak vele ezek után? Tuti, hogy ő is
meg fog utálni, undorodna tőlem, mint a többiek. Ráadásul Jinhoo is figyelni
fog. Nem akarom belerángatni ebbe őt, nem akarom, hogy bármi baja essen.
- Mi megértjük, Yugyeom,
hogy aggódsz – karolja át a vállamat Jackson, de hát végre megtaláltad az
igazit nem kéne annyiban hagynod, hisz megérdemled a boldogságot, annyit
szenvedtél már.
- Köszönöm, srácok, hálás
vagyok, hogy mindig itt vagytok nekem, de tényleg nem tudom, hogyan csináljam.
- Figyelj, ne kerüld őt,
jó? Hagyd, hogy minden megtörténjen, aminek kell. Ami pedig Jinhoot illeti,
bízd csak ránk – vigyorog rám Jacks.
- Köszönöm még egyszer,
fiúk – mosolyodok el –De most mennem kell haza, holnap beszélünk.
- Rendben, vigyázz
magadra! – integetnek, majd elindulnak az ellentétes irányba.
Mire hazaértem, kicsit
tényleg megnyugodtam, hála a srácoknak, de azért a félelem és a szorongás még
mindig ott van bennem. Hogyan tudnám Bambamet megvédeni ettől az egésztől, és
főleg magamtól. - Félek rettenetesen, hogy megtudja, meleg vagyok, és meg fog
utálni ő is. Azt pedig nem bírnám ki. Apa még nincs itthon, aminek örülök, mert
addig egyedül leszek. Gyorsan átöltözök és összedobok magamnak egy szendvicset,
közben pedig berakok valami zenét. Imádok zenét hallgatni a zene a mindenem.
Nélküle nem tudnék meglenni, erőt ad nekem ahhoz, hogy túléljem a napokat.
Amikor zenét hallgatok, megszűnik körülöttem minden és csak az érzés marad, ami
körbejárja a testem, azok az érzések, amik átjönnek a zenén keresztül, én pedig
át adom nekik magam. Most is ez történik, észre se veszem, hogy elszalad az idő
csak, azt hallom, hogy valami a földre esik és, hogy apa kiabál. Gyorsan
kirohanok a szobából, hogy megnézzem mi történt, de a látvány teljesen
megbénít, és a lábam a földbe gyökerezik tőle. Apám totál részeg, törött üvegek
a padlón, egy pohár szintén a kezében, és épp a földhöz akarja vágni.
Észrevesz, és azonnal leengedi a kezét, majd dühösen elindul. Érzem, hogy ebből
baj lesz, a félelem átjárja az egész testem, a szívem mindjárt megáll, olyan
hevesen ver, izzadok, a gyomrom remeg.
- Hogy tehetted ezt
velem? – kiabálja, majd hatalmas keze az arcomon landol. De mire észhez térnék,
jön a következő pofon. És én csak tűröm, mit tehetnék, hisz erősebb nálam, én
meg sose tudnám megütni.
- Anyád is miattad
hagyott el engem! Csalódtam benned fiam – üvölti az arcomba, – majd a keze,
melyben az üvegpohár van, elindul felém. Még ha akarnék, se tudnék kitérni
előle, a félelem totál megbénít. Érzem, ahogy a fejemhez vágja a poharat, ami
azonnal összetörik. Hirtelen éles fájdalom nyíllal belém, miközben a meleg
vérem folyik le az arcomon. Amint megérzem a vér illatát, émelyegni kezd a
gyomrom és elfog a hányinger. Úgy tűnik, apámnak ennyi elég volt, mert végül
otthagy és dülöngélve bemegy a szobájába.
Én még mindig sokkos
állapotban csak állok és próbálom összeszedni magam. Ez már a sokadik alkalom,
sőt ez megy lassan két éve. Apám minden nap részegen jön haza, és minden nap
megver. De én még ennek ellenére se teszek semmit, nem is tudok, csak tűrök.
Nagy nehezen megmozdulok és bevonulok a fürdőszobába, hogy lemossam magamról a
vért. Belenézek a tükörbe, és látom, hogy egy üvegdarab megsértette a homlokom
és abból folyik a vér. Az arcomon még látszik a kéznyom, aminek piros a helye,
holnapra az biztos be fog lilulni. Csak bámulom a tükörképem, és azon
gondolkozok, hogy mit kellene csinálnom, ez így nem mehet tovább, érzem, hogy
nem fogom már sokáig bírni. A fájdalom belülről szétszed, minden egyes nappal
közelebb kerülök a véghez, és itt újra jön a gondolat, hogy bántanom kell
magam. Évek óta csak bántanak engem, így már annyira megszoktam, hogy
természetes lett számomra. Hisz ezek szerint nem érdemlek mást csak a fájdalmat
és a szenvedést. Elő is veszem a rejtekhelyemről a pengét, amivel vágni szoktam
magam, a bal kezem már tele van sebekkel, hol régebbi és hol frissek csúnyítják
el a fehér bőröm. Lassan közelítek a pengével a karomhoz, majd megteszem az
első vágást, azt követi a következő, és így tovább. Az elején nagyon féltem
tőle, mert nehezen bírom a fájdalmat, és a vértől is irtózom kicsit, de végül
megszoktam és mára már profin csinálom. Fájni még fáj mindig, de egész jól
viselem és a vér látványát is megszoktam, annyira hogy most is csak bámulom,
ahogy folyik le végig a karomon, és hagyom, hogy megszáradjon. Így telnek a
percek, és észre se veszem, hogy órák óta csak ülök és bámulom a karom
rezzenéstelen arccal. Végül erőt véve magamon, lezuhanyozok és le fekszek, aludni.
De nem jön rögtön álom a szememre, gondolataim Bambam körül forognak és a
holnapi napon. Mit csináljak, hogyan viselkedjek vele, félek ettől az egésztől,
de mégis hevesen dobog a szívem attól, hogy holnap újra láthatom a Szerelmem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése