Yugyeom
pov:
Ugyanaz a rémálom gyötör,
mint mindig. Valaki folyton bánt és meg akar ölni benne, de az arcát sose látom.
Futok előle, amilyen gyorsan csak tudok, amerre a szemem lát, nem törődve
azzal, hogy mi lesz, csak érzem, el kell menekülnöm. De mégse járok sose
sikerrel, mert a végén mindig utolér és lelő. Mielőtt láthatnám az arcát,
felriadok.
„Ki lehet az, aki állandóan
bánt engem, és miért bánt?”
Most már kezdek aggódni,
eddig nem nagyon szenteltem neki figyelmet és nem is nagyon foglalkoztam vele.
Gondoltam, semmi jelentősége, csak egy rossz álom. De már hónapok óta ezt
álmodom, és ez nem lehet véletlen. Kábultan kelek ki az ágyból, hogy rendbe
szedjem magam. Új nap és nekem mennem kell suliba. A helyre, ahova utálok
járni. Utálok, mert az osztálytársaim bántanak, és nem tudom, hogy miért, hisz
én nem csináltam semmi rosszat, sose ártottam senkinek. Nem elég, hogy itthon
Apa is bánt, még a suliban is, pedig én annyira igyekszem.
A suliba menet összefutok
Jacksonnal, a legjobb és egyben gyerekkori barátommal. Neki elmondok mindent,
benne bízok, és ő tényleg mindig itt van nekem, bármi történjen. Együtt lépünk
be az osztályba, ahol egyből teljes csend lesz, amint meglátnak minket.
Jacksontól félnek az osztálytársaim, hisz sportos és kidolgozott felsőteste
van, kemény tud lenni és félelmetes, de amúgy egy végtelenül kedves és
szeretnivaló személy, akinek nagyon fontosak a barátai, és akinek mindig hálás
vagyok ezért. Jackson jelenlétében csak gúnyos megjegyzéseket kapok, és
rosszalló pillantásokat, de tudom, ha nem lenne itt velem, már rég többel
kötöttem volna be. Gondolataimból a csengő hangja ránt ki, majd belép a tanár
is a terembe, de nem egyedül, egy srác is van vele. Viszont nem is figyelek
arra, amit a tanár mond, csak a srácot kémlelem, teljesen ledöbbentett az,
ahogy kinéz. Egyszerűen gyönyörű, tudom ezt a szót nem illik fiúkra használni,
de nem tudok mást mondani rá. Igenis gyönyörű, az arca, a szeme, az ajka, a
haja, ő maga és az egész lénye. Csak bámulom csillogó szemekkel, és hát azt
tudni kell rólam, hogy én meleg vagyok. Engem is totál lesokkolt a tény és nem
akartam elfogadni. Először rettenetesen undorodtam magamtól, de később ez
kezdett elhalványulni, és mára elfogadtam. Nem úgy, mint apám, aki egyenesen
meggyűlölt, amúgy se volt valami jó a kapcsolatunk, de ezzel a ténnyel végleg
megpecsételődött. Azóta rendszeresen emel kezet rám, és bánt lelkileg és
testileg is. Szintén ez a helyzet az osztálytársakkal, ők is ugyanúgy reagáltak
erre, undorodva néznek rám, mindenki kerül, mintha fertőző beteg lennék. Kivéve
Jacksont és Jaebumot. Jaebum szintén az egyik legjobb barátom, sőt néha mintha
már a bátyám lenne.
Észre se veszem, hogy a
tanár már abbahagyta a beszédet, csak azt hallom, hogy nyikorog mellettem az
üres szék, és az új srác ül le rá. Felé fordítom a fejem, és próbálok uralkodni
magamon, és nem feltűnően bámulni. Most, hogy ilyen közel van, sokkal
gyönyörűbb, mint gondoltam. Világosbarna haja lágyan omlik a homlokára, szép
fekete szemei vannak, amik kíváncsian merednek az enyémbe. Vastag ajkai csak
úgy vonzzák a tekintetem, bőre hófehér és hibátlan, úgy néz ki, mint egy
angyal. Engem pedig sokkol a felismerés, hogy szerelmes lettem az új srácba
első látásra. Álmodozásomból a keze ránt vissza, mely a vállamat érinti,
összerezzenek a váratlan érintésétől, és csak nézem, hogy mozog a szája.
-Szia! – mondja
mosolyogva. - És téged, hogy hívnak?
Értetlenül bámulok rá még
mindig, hmm mikor is mutatkozott be?
- Néhány perccel ezelőtt
mutatkoztam be, de akkor ezek szerint nem hallottad - nevet fel, én meg totál lefagytam,
még jobban, amint meghallottam azt az aranyos hangját és nevetését.
- BamBam vagyok, akkor
bemutatkozok még egyszer - nyújtja a kezét felém.
- É-én meg Yu-Yugyeom –
dadogok össze-vissza, és én is felé nyújtom a kezem, de végig csak őt bámulom.
Viszont amint a kezem összeér az övével, végigfut rajtam egy ismeretlen érzés,
bizsereg a bőröm az érintésétől, ilyet még sose éreztem. Hirtelen elengedem a
kezét, és próbálom lenyugtatni a hevesen dübörgő szívemet.
- Örülök, hogy
megismerhetlek, Yugyeom! – küld felém egy mosolyt, mire újra ráemelem a
tekintettem, de el is veszek abban a mosolyban rögtön. Ez a srác szó szerint
ragyog, és én meg nem tudok betelni vele.
- Én is ö-örülök
Ba-Bambam – mondom ki a szavakat nagy nehezen, és próbálok rámosolyogni én is,
de közel se sikerül olyan tökéletesre, mint az övé. Ekkor megszólal a csengő,
és én megkönnyebbülve sóhajtok fel. Ez így nem lesz jó, hogyan barátkozzak
ezután vele, hogy már szerelmes vagyok belé! Amúgy is nehezen barátkozok,
félénk vagyok és zárkózott, csak Jackson van nekem és Jaebum, de az ő
közelükben se tudom magam teljesen elengedni.
BamBam
pov:
Bevallom őszintén,
rettenetesen tartok az új sulitól, és az osztálytársaktól. Vajon sikerül majd
beilleszkednem, fognak szeretni? Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben a
sulihoz vezető úton. Most meg már itt állok az osztályterem előtt, oldalamon az
osztályfőnökkel. Mély levegőt veszek, és belépek a már nyitott ajtón, persze
azonnal minden szem rám szegeződik. Automatikusan én is végignézek mindenkin a
teremben, a szemem viszont megakad egy szempáron. Rögtön hatalmába kerít valami
ismeretlen érzés, van valami annak a fiúnak a tekintetében, amitől nem tudok
menekülni. Gyorsan elfordítom a szemem és a tanárra nézek, amikor épp
megemlíti, hogy mutatkozzak be az osztálynak, így ismét feléjük fordulok.
- Sziasztok, az én nevem
Kunpimook Bhuwakul, és nemrég költöztem át a családommal Thaiföldről, de
szólítsatok csak Bambamnek, az egyszerűbb lesz. – mosolyogva nézek végig
mindenkin, majd a tekintetem újra találkozik a fiúéval, de ő hirtelen
elfordítja a fejét és a semmibe mered.
- Foglalj helyet, akkor
Bambam az egyetlen üres széken – szólal meg a tanár és mutat a srác melletti
helyre. Izgatottam indulok el felé, aki azóta nem nézett rám. Nagy nehezen
leülök, erre már felfigyel és rám emeli tekintetét. Csak bámuljuk egymást,
egyikőnk se szólal meg, így van időm szemügyre venni közelebbről is. Fényes
fekete haja van, mely szimmetrikusan omlik a homlokára, bőre fehér és ragyogó. Az
arca kicsit piros és anyajegyek éktelenkednek rajta, láttam már sok anyajegyet,
de ennyit egy arcon egyszerre nem. Na de majd, ha közelebb kerülünk egymáshoz,
megszámolom őket, egyet máris ki tudok venni tisztán az arcáról. Közvetlen a
jobb szeme alatt van egy, ahogy nekem is, csak az ellenkező oldalon.
Tekintettem a szájára téved, mely szépen ívelt és halványpiros, felső ajka
kicsit vékonyabb, mint az alsó, de ez így pont jó szerintem. Végül újra a szemeibe
nézek, és megint érzem azt a furcsa ismeretlen érzést, mint a legelső
pillantásnál. Van valami mélyen ülő szomorúság a szemeiben, ami teljesen
magával ránt, csak bámulom a szép fekete íriszét, és érzem, hogy meg kell ismernem
őt közelebbről. Látom, hogy ő még mindig csak bámul engem hatalmas szemekkel,
így én töröm meg a néma csendet.
- Szia! – mosolygok rá. -
És téged, hogy hívnak?
Egyből összerezzen, amint
megérzi a kezemet a vállán, rám emeli a tekintetét, és látom benne, hogy
megijedt. Kérdőn tekint rám, és egyből tudom, hogy nem hallotta, amikor
bemutatkoztam, így még jobban elmosolyodok rajta.
- Bambam vagyok – és felé
nyújtom a kezem.
- É-én m-meg Yu-Yugyeom.
– dadogja félénken, és ő is felém nyújtja a kezét, de én ott leragadok, amikor
meghallom a szép dallamos hangját. Viszont a keze pár centire megáll az
enyémtől, és nem mozdul, így végül én lendítem az enyém és fogom meg a kezét.
Amint összeér a kezünk, érzem, hogy megfeszül, majd hirtelen kihúzza a kezét és
elfordítja a fejét.
- Örülök, hogy
megismerhetlek, Yugyeom – szólalok meg újra és szélesen rámosolygok.
- Én is örülök, Ba-Bambam
– suttogja és félénken visszamosolyog rám. Ekkor hirtelen megszólal a csengő és
félbe marad a beszélgetés. Ő megkönnyebbülten sóhajt fel és kezd el pakolni, én
meg csak bámulom. Okés első ránézésre furcsának tűnik, könyvelem el magamban,
de a tekintete, a szép fekete szeme, annyira vonz. Van benne valami, amit nem
tudok hova tenni, csak érzem, hogy meg kell őt ismernem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése