Ments meg! - 8. fejezet

Yugyeom pov:

Alig telik el pár másodperc Bamie távozása után, Jackson máris letámad engem.

- Te meg mesélj már, mert rögtön elhalálozok az izgalomtól – viccelődik a barátom, majd átkarolja a vállamat, és elindulunk haza. Elmesélek neki mindent onnantól, hogy tegnap elindultam a suliból haza Bambammel. Figyelmesen végighallgat, hol komoly arccal, hol nevetve, hol pedig gonosz csillogással a szemében. Annál a résznél, ami otthon történt nálunk, totál kiakad. Meg is állít az utca közepén és idegesen fel-alá járkál, miközben a hajába túr.

- Ez így nem lesz jó, Yugyeomie – kezdi el, és látom rajta, teljesen szétveti a harag és a düh – Azonnal el kell költöznöd otthonról, én ezt már nem bírom hallgatni, és nézni, hogy összever téged. És ha a következő alkalommal megöl? Én esküszöm, hogy kinyírom azt az embert. Mondtam már, hogy költözz hozzánk, hisz tudod, hogy én is szeretlek meg anyuék is.

- Tudom, Jackson, mondtad nagyon sokszor, és hálás vagyok érte neked – ölelem át a karommal engesztelésképpen, – de nem merem megtenni, félek tőle. És mi van, ha utána se hagy majd békén? Téged se akarlak belekeverni, nem bírnám ki, ha valami bajod lenne.

 - Engem ne félts, Gyeomie, én tudok magamra vigyázni, és nyugi, nem lesz semmi bajom – mosolyog rám, szemei pedig csillognak közben – Én téged féltelek nagyon, a pszichopata apádtól és saját magadtól is. Tudod, hogy fontos vagy nekem, és én mindig itt vagyok neked. Mindig meg foglak védeni, ha kell, megölöm az apád is!

- Köszönöm szépen, te vagy a legeslegjobb barát, Jackson – ölelem magamhoz, és a szavai annyira jól esnek, megdobogtatják a szívem – De azért ne öld meg az apám, tudom, hogy megérdemelné, és hidd el, hogy utálom is, azért amit tesz velem, és ha elhagynám, akkor lehet, hogy én se bántanám magam! De vajon ez tényleg így lenne, vagy azután is érezném a kényszert, hogy vagdossam magam? Egyszer csak megszűnik ez az érzés, örökké nem csinálhatom ezt, valaminek muszáj történnie.

- Mutasd csak a karodat, hadd nézem meg – kérlel, Jackson, így felhúzom a felsőm ujját, és felé tartom a karom. Felkiált a látványtól, ami elé tárul.

- Jézusom, Yugyeom, ez rettenetes – suttogja, miközben tartja a karom és csak bámulja.

- Tudom, és szégyellem is magam, tudom, hogy abba kéne hagyni, de még nem megy, ahogy a pánikrohamokat se tudom rendesen irányítani.

- Bambam látta már a karodat? – teszi fel hirtelen a kérdést, ami fejbe vág. Basszus, erre nem is gondoltam még. Istenem, mi lesz, ha ezt meglátja, és nem akar majd engem?

- Még nem, de nem is kéne látnia – sóhajtok egy nagyot – De szerintem ez elkerülhetetlen lesz, úgyis észre fogja venni. Jaj, mi lesz, ha ezután tényleg utálni fog, mert ez már sok lesz neki egyszerre? – nézek kétségbeesetten Jacksonra.

- Hé, nyugodj meg, Gyeomie, nem lesz semmi baj – próbál megnyugtatni barátom, és kezét a hátamra téve kezdi el simogatni.

- Kizárt, hogy utálna emiatt, figyeltem őt, és láttam, hogy néz rád – vigyorodik el –, az a fiú oda van érted, látszik a szemén, nekem elhiheted. Ha észre is veszi, meg fogja érteni, és nem fog elítélni érte. Még az is lehet, hogy ő is megpróbál majd lebeszélni róla.

Látom, ahogy mozog Jackson szája, de azt már nem értem, amit mond, az agyam ott leragadt, hogy”az a fiú oda van érted”, kijelentésnél, és csak ez visszhangzik a fejemben. Jackson nem szokott tévedni, és sose hazudna nekem, akkor ezek szerint tényleg kedvel engem Bamie. Esetleg már szeret is engem? Álmodozásomból barátom hangja térít vissza a valóságba.

- Miről fantáziáltál már? – kérdi gonosz vigyorral az arcán

- Hát…ott leragadtam, amikor azt mondtad, hogy Bamie oda van értem – vallom be – és ez megmelengette a szívemet.

- Istenem, olyan aranyos vagy – ölel magához –, de te nem vetted észre?

- Nem, sőt, mindig azt gondolom, hogy meggondolja magát, és elhagy, vagy csinálok valami rosszat, és megutál érte.

- Nyugalom, ez nem fog bekövetkezni, nekem elhiheted! Na és milyen volt vele az első csók? Mesélj már! – nyaggat, miközben durcás arcot vág be – de én amint meghallom a „csók” szót, rögtön elvörösödök, amin barátom csak nevet.

- Istenem, az valami csodálatos volt, én totál elgyengültem tőle, és az egész testem égett, beleremegtem az érintésébe. A nyelvétől meg elvesztettem az eszem. Nagyon gyengéd volt, és puha, szeretem a száját, és ahogy csókol – fejezem be az áradozást, és már az egész arcom lángol a fülemmel együtt. Jackson csillogó szemekkel bámul rám, és szélesen vigyorog, majd magához ölel.

- Jaj, te, olyan imádnivaló vagy, téged nem lehet, nem szeretni, Gyeomie, tuti, hogy Bambam is szeret téged. És nem mellesleg, te totál belezúgtál a srácba. Szavai annyira jól esnek, hogy kezdem tényleg elhinni, van rá esély, hogy Bamie tényleg szeret engem.

- Nagyon szerelmes vagyok belé, azt hiszem, ő az életem értelme, és nem bírnám ki nélküle. Nem tudok nélküle élni, én belehalnék, ha elhagyna. Már most nagyon hiányzik, látni akarom, megölelni, megcsókolni. Totál elveszi az eszem, szeretem mindenét.

- Azta, ez aztán a szerelmi vallomás – Jacks tátott szájjal bámul rám – de kár, hogy nem vagyok meleg – neveti el magát. – Esküszöm, ha én lennék Bambam helyében, már rég járnék veled, vigyáznék rád, szeretnélek örökké, megvédenélek mindenkitől, figyelném minden mozdulatod, soha nem bántanálak meg, és állandóan csókolnálak.

- Jackson, ne már! – kiáltok rá nevetve – Köszönök szépen neked mindent, szeretlek barátom, de nem vagy az esetem – vágok vissza neki.

- Ahh, ez most szívem ütött, szó szerint, most vallottam szerelmet neked, te meg visszautasítottál? Nem vagy többé a barátom – mondja komoly arccal, és kinyújtja a nyelvét rám.

- Úristen! – csak ennyit tudok hozzá fűzni, mielőtt hangos nevetésbe törünk ki mind a ketten.

- Imádom, amikor ilyen vicces vagy – fogom a hasam a sok nevetéstől.

- És most, akkor mi van, együtt vagytok? – vált át újra komolyra, Jackson. – Mert gondolom, nem csak sétálni és ülni akarsz mellette, akarod őt, ugye?

- Elmondhatatlanul akarom őt, de nem merem megkérdezni, tudod, milyen félénk vagyok. Várok, meg lehet, hogy ő kérdez majd rá, majd kiderül.

Már majdnem megérkezünk a házunk elé, amikor észreveszem, hogy nincs meg a fülhallgatóm. Biztos, hogy a suliban hagytam, de muszáj, visszamennem érte nem tudok meglenni nélküle.

- Szombaton összehozok egy bulit nálunk, gyertek el Bambammel – kacsint rám legjobb barátom – ott majd belemászhattok egymás szájába, vagy gatyájába. - Istenem, Jacks, és az ő hülyeségei.

- Ez nagyon jó ötlet, köszönöm szépen, te vagy a legjobb! – ugrok a nyakába és megölelem, de most vettem észre, hogy a suliban hagytam a fülhallgatóm, és muszáj, vagyok visszamenni érte. Majd később beszélünk.

- Rendben, vigyázz magadra, és írj, ha hazaértél, főleg akkor, ha az apád bánt, rohanok és kicsinálom – kacsint rám.

- Írni fogok, ne félj, akkor később, szia! – integetek és elkezdek futni a suli felé. Még mosolygok magamban azon, amiket Jackson mondott, majd gondolataim Szerelmem körül forognak, nagyon hiányzik, istenem, látni akarom. A sulihoz érve rossz érzés fog el, nem tudom megmondani, hogy miért, és honnan jön, de végül nem foglalkozok vele, és belépek az ajtón. Az épület már szinte üres, az óráknak már vége, mindenki hazament. Nekem is haza kéne mennem, ahelyett, hogy belépnék a terembe, lehet, hogy azt kéne tennem, mert valahogy megint jön az a rossz érzés, hogy valami történni fog. De már nem tudok visszafordulni, mert amint kinyitom az ajtót, az üres terem helyett, három alak vár rám a sötétben.

Teljesen megbénít a félelem, amint leesik, hogy ez egy csapda. Nem hagytam itt a fülhallgatóm, Jinhoo vette el, hogy idecsalogasson, hisz tudja nagyon jól, hogy imádom a zenét, és a fülhallgatóm fontos nekem. Nincs itt senki, aki segítsen nekem, igaz nem is mernék segítséget hívni…vagyis nem tudok. Belém rögzült, hogy hagyom magam, és tűröm, hogy bántsanak, kiabálni se tudok. Itt a vég számomra, és csak reménykedni tudok benne, hogy ma Jinhoo nem akar kinyírni, és megelégszik azzal, hogy csak jól elvernek. Még nem akarok meghalni, hisz megtaláltam életem Szerelmét, aki lehet, hogy viszont szeret engem, és lehet, hogy nemsokára együtt leszünk, itt van nekem Bambam, aki boldoggá tesz, nem lehet itt vége. Érzem, kezd úrrá lenni rajtam a pánik, szívem már a torkomban dobog, elönt a forróság, hányingerem van és gyengék a lábaim. De tartom magam, nem omolhatok össze előttük, nem adhatom meg nekik ezt az örömöt. Erősnek kell lennem és ki kell bírnom. Csak bámulom az előttem álló 3 srácot üres tekintettel, nem érzek haragot vagy dühöt irántuk, helyette inkább sajnálatot. Sajnálom őket, amiért ebben lelik örömüket, hogy engem bántanak.

- Ezt keresed, aranyom? – csendül fel, Jinhoo irritáló hangja, amitől még jobban rám tör a hányinger – Gondolom mostanra már leesett a csinos kis fejednek, hogy ez egy zsákutca, és hogy innen nem tudsz elmenekülni – vigyorog gonoszul, megáll közvetlen előttem, és farkasszemet nézünk egymással.

- Próbáld meg elvenni, bár tökmindegy, hogy sikerül-e vagy sem, mert úgyis meg leszel verve – vágja a fejemhez a szavakat, és a szemével már meg is ölt. Menjek bele a játékba vagy csak álljak, és várjam a verést? Nem tudom, hogy mit kéne csinálni, Jackson, mit tenne a helyemben? Okés, ő már rég megverte volna őket, és tuti, azt mondta volna, hogy” Gyeomie, állj hátrébb, majd én, megvédelek”, de nem bújhatok el mindig a legjobb barátom mögé! Vajon mit tenne a helyemben Bambam? És ha egyszer akkor támad meg ez a szemét, amikor Bamie velem van, hogy tudnám megvédeni őt, ha még magamat se tudom? Össze kell szednem magam, és visszaütnöm. Hirtelen mozdulok, ami váratlanul éri őket, felugrok, és a bal kezemmel kikapom a fülest a kezéből, a jobbal pedig ököllel behúzok neki egyet. Az ütésem teljesen ledöbbenti őket, Jinhoo pedig a földre kerül, de rögtön fel is ugrik, és gyomorszájon vág, amitől összegörnyedek, és a földre esek.

- Azonnal, fogjátok le! – kiabál rá a társaira.

- Megütöttél, te kis rohadék? – magasodik felém vészjóslóan, miközben letörli a vért a szájáról, mely felrepedt az öklömtől. Csakhogy tudd, ezt rohadtul meg fogod bánni – és már jön is az első ütés ököllel a szemem alá, és ez ismétlődik háromszor egymás után. A fülem cseng, az arcom zsibbad, és ég, a szemöldököm felrepedt, és az orromból elkezd folyni a vér. Fáj rettenetesen, annyira, hogy kiáltani tudnék, de csendben tűröm. Ismét gyomorszájon vág az a köcsög, amitől a gyomrom a torkomba tódul és öklendeznem kell, remegek tőle egész testemben.

- Ez volt az első, és utolsó alkalom, hogy megütöttél – ordítja az arcomba a szavakat, dühtől eltorzultan – Figyelmeztettelek, hogy ne mássz rá Bambamre. Vagy azt szeretnéd, ha következő alkalommal őt is megvernénk?

Ennek még a gondolata is megrémiszt, sőt halálosan félek tőle, hogy ez a pszichopata tényleg hozzáér az én Szerelmemhez. Nem, az soha nem fordulhat elő, senki nem bánthatja. Annak ellenére, hogy fáj mindenem, és jól elvertek, arra még van erőm, hogy erősen megmarkoljam a karját, és a szemébe vágjam a szavaim.

- Hozzá ne merj érni!

- Ó, igazán? És mégis, hogyan akarod megvédeni te szerencsétlen? - nevet fel – majd köszönésképpen jól belerúg az oldalamba, amitől fájdalmasan felnyögök, majd hagyom, hogy a könnyeim utat törjenek, és kétoldalt folyanak le az arcomon. Mindenem fáj, de főleg azok a területek, ahol megütött vagy megrúgott. Ezek holnapra nagyon csúnyán be fognak kékülni és lilulni. Hogyan takarjam el őket Jacksonék és Bambam elől? A sírásom már abbamaradt, de még mindig remegek és hányingerem van, azt se tudom, mióta fekszem itt, de valahogy muszáj haza mennem. Megígértem a Szerelmemnek, és Jacksonnak is, hogy írni fogok nekik. Nagy nehezen felállok, és elindulok a mosdóba, hogy lemossam az arcomról a rászáradt vért. Összeszedem a cuccom, és elindulok hazafelé, az úton végig zenét hallgatok, segít, hogy megnyugodjak, és próbáljam túltenni magam azon, amit az előbb kellett átélnem. Csak akkor állítom le mikor már hazaértem, ledobom a táskám, előveszem a mobilom, és rögtön írok először Bamienek.

Én: Szia, Bamie! Jól vagy? Most értem, haza. Veled minden okés?

Egyből megnézte, és jön is a válasz.

Bambam: Szia, Gyeomie, igen jól vagyok. És te? Ilyen sokáig beszéltetek Jacksonnal?

Én: Én-én, jól vagyok, azt hiszem…nem Jacksonnal, már elváltunk hamarabb, nekem vissza kellett menni a suliba…

Bambam: Rendben, értem, de uhh, ez nem volt valami meggyőző. Érzem, hogy történt valami, mi a baj?

Ne, erre most mit írjak, bár holnap úgyis látni fogja, de helyette inkább írok Jacksonnak.

Én: Szia, Jackson! Nemrég értem haza, de történt egy kis baleset a suliban…

Jackson: Hogy mi van? Úristen, mi történt? Jól vagy, Gyeomie? Kit kell, megölnöm? Máris indulok!!

Én: Ne…nem kell megölni senkit…vagyis…csapdába csaltak Jinhooék, ő vette el a fülhallgatóm, már vártak rám…És ők … engem

Jackson: Istenem, én esküszöm, hogy megölöm őket!! De jól vagy? Mennyire súlyos a sérülésed?

Épp válaszolnék, amikor meghallom az ismerős hangot a konyhában. Ijedtemben a mobil kiesik a kezemből, és pont úgy ér földet, hogy még látom a hívásaikat, és azt, hogy írtak mind a ketten, mielőtt kirohanok a konyhába.  Apa ott áll a szokásos helyen a mosogatónál, kezében a sörös üveggel, tök részegen, amint meglát, rám emeli az alkoholtól fátyolos szemeit, de látszik rajta, hogy nem lát tisztán. Elindul felém, útközben lerakja az üveget a kezéből az asztalra, de mielőtt elérne hozzám, megbotlik a saját lábában, és előttem összeesik.  Hirtelen elönt a pánikroham, most mit csináljak. Segítsek neki felállni, él még, jól van? Lehet nem is kéne vele foglalkoznom. Akaratomon kívül mozdulok, lehajolok, a kezemmel megérintem a karját, mire rögtön magához tér, és elkezd kiabálni.

- Ne merj hozzám érni, te szerencsétlen – majd lendül a keze, és pofon vág, azt követi egy másik, és egy harmadik. A szemöldököm ismét felszakad, és elkezd vérezni.

- Te undorító kis féreg, mit képzelsz, hogy hozzám nyúlsz? Még megfertőzöl engem is! Ne nyúlj semmihez, értetted? – kiabálja, de nem válaszolok, amit utál, és ettől még dühösebb lesz. Szó szerint rám ugrik, és elkezd két ököllel ütni, ott ahol csak ér. Az arcomat, a karomat, a mellkasomat, tépi a hajam, betörte megint az orrom. Eleinte próbálok védekezni, és a karomat az arcom elé tenni, de nem használ. Végül pedig mikor már megunja, mindkét kezével lefogja az enyémeket, és úgy üvölti a szavakat az arcomba.

- Teljes szívemből gyűlöllek téged, te semmirekellő, te átkozott. Tönkretettél mindent, nem vagy többé a fiam. Minek születtél meg, ha mindig csak a baj van veled? Kitagadlak, és takarodj el a házamból, nem bírok rád nézni. Holnap már nem szeretnélek itt látni.

Minden egyes szava késként hatol a szívembe, és mire befejezi a monológját, egy hatalmas lyuk keletkezik a szívem helyén. Teljesen kiölt belőlem minden érzelmet, csak fekszem és bámulok a semmibe, miközben folynak a könnyeim. Mindig is tudtam, hogy ez be fog következni, de mégis hittem benne, hogy hátha mégse, hinni akartam benne. Kegyetlen ez az érzés, teljesen meg vagyok semmisülve, a lelkem egy része ma meghalt, és soha nem fog már teljes lenni. A lelkemmel a szívem is megsemmisült ebben a percben, már soha nem leszek olyan, mint régen.  Esküszöm, ennél még az is jobb lenne, ha minden nap megverne. A tudat, hogy nem kellek nekik, felemészt, egyedül maradtam ebben a kegyetlen világban. Nem kellek a szüleimnek, eldobtak maguktól, mert más vagyok, mint a többi gyerek, mert nem vagyok olyan, amilyennek őt akartak volna. Sajnálom, hogy nem tudtam, megfelelni nekik, és csak csalódást okoztam, pedig én igyekeztem. Mindennél jobban akartam volna, hogy szeressenek, törődjenek velem, megöleljenek, megdicsérjenek, és egy boldog családként éljünk.  De nekem nem ez jutott, nem ezt szánta nekem a sors, de ezt valahogy nem tudom elfogadni, nem tudom feldolgozni…számomra ez meg nem értett dolog lesz mindig. Rettenetesen fáj a mellkasomban a szívem, de már nem érzek vele semmit, apa kiölt ma belőlem mindent, csak a fájdalom marad, de az felégett belülről teljesen.

Bámul rám még egy darabig miután befejezte az ordibálást, majd leszáll rólam, mint aki jól végezte dolgát, és bevonul a szobájába. Percekig csak fekszek még, mert meg se tudok mozdulni, testem olyan nehéz, mintha ólom lenne rám akasztva, olyan vagyok, mint egy zombi, érzelmek nélkül egy darab test. Már nem érdekel semmi és senki, csak egy dolog, hogy érezzek valamit, hogy érezzem, még élek. Így végül nehezen erőt veszek magamon, elindulok a szobámba, és előveszem a pengémet. Azonnal nekiállok vagdosni a karomat, nem figyelem már, hogy hol van szabad hely, és hol nincs, csak éreznem kell a fájdalmat, attól megkönnyebbülök. Tudatja velem, hogy még élek, és annak ellenére, hogy rohadtul fáj minden, ami eddig történt velem, még mindig nem adtam fel, öngyilkos is lehetnék, de nem akarok, mert van mégis mindig valami, amibe tudok kapaszkodni. Jelenleg ez Bambam lenne, de ha ilyen selejtként és elmebetegként nem kellek neki, akkor tényleg nincs miért élnem. Őérte, képes lennék megváltozni, és meggyógyulni, őérte bármit megtennék, érte jobb ember lennék, olyan, aki méltó hozzá, aki megérdemli a szeretetét. Egymás után ejtem a sebeket a karomon, miközben folynak a könnyeim, annyira fáj, hogy legszívesebben ordítanék, hogy ki tudjam adni magamból azt a hatalmas fájdalmat és bánatot, amit itt érzek belül. Mivel kiabálni nem tudok, saját magamban teszek kárt, és ezzel picit megkönnyebbülök, hisz a bántást és a fájdalmat már megszoktam. Nem érzékelem a külvilágot, annyira élettelen vagyok már, mint akin átment egy hullámvasút, csak eldőlök az ágyon, és várom, hogy jöjjön a vég, vagy valaki, aki megment.

Ments meg! - 7. fejezet

Yugyeom pov:

„Ismét ugyanaz a rémálom gyötör, mint eddig, teljes sötétség vesz körül, rajtam pedig eluralkodik a pánik. Ugyanúgy feltűnik az üldözőm, akinek most se látom az arcát, és megjelenik a Szerelmem is. Támadóm előveszi a fegyvert, ami már annyiszor elsült, de nem rám céloz vele, hanem az én Bambamemre. Kétségbeesetten kiáltok fel, hogy ne bántsa őt, mert ő a legfontosabb számomra, inkább engem öljön meg ismét, de a fegyvert tartó kéz nem mozdul, kezdek rettenetesen félni, és a pánikrohamom is erősödik. Ez most nem az a pillanat, hogy hagyjam, a félelem lebénítson, így azonnal cselekszek és elindulok a fekete alak felé, ha kell, megállítom, de nem hagyom neki, hogy bántsa életem értelmét. Már pedig ő elég határozottan tartja a pisztolyt még mindig Bamiere célozva, aki halálra van rémülve. Felé fordulok és próbálom megnyugtatni, hogy ne féljen, nem hagyom, hogy baja essen. Hallom, ahogy felhúzza, és az ujja a ravaszon van, készen rá, hogy meghúzza. Azonnal rohanni kezdek Bamie felé, és elé vettem magam, amikor eldördül a fegyver.”

És itt felébredek. Saját kiabálásom térít magamhoz, mely hangosan szeli át a hatalmas szobában a csendet.

- Ne, kérlek, ne bántsd! – kiabálom zihálva, majd fejbe ver a tudat, hogy ez már nem az álom, hanem a valóság. Bambam ágyában fekszek, de ő nincs mellettem, azonnal bepánikolok, hogy nincs itt, kiugrok az ágyból és kiszaladok a szobából, miközben a nevét kiabálom.

- Bambam!? – nyitok be a fürdőszobába, de üres. Istenem, hol van? Leszaladok a lépcsőn, benézek a nappaliba, egy másik szobába is, de ott sincs. Kezdek nagyon félni!

- Bambam! – kiabálom újra, majd a konyhába veszem az irányt, ahol megpillantom Életemet, aki épp reggelit készít. A félelemtől és a pánikrohamtól a lábaim felmondják a szolgálatot, és a konyha közepén összeesek. Bamie a hang hallatára hátrafordul, és amikor meglát, azonnal rohan hozzám.

- Yugyeom, jól vagy? Mi a baj? – kérdezi aggódva, és tekintetét végigfutatja rajtam, keresve valamilyen sérülést.

- Én bepánikoltam, mert nem voltál mellettem az ágyban, mikor az előbb felkeltem – lehelem, mert még nem tértem magamhoz a pánikból – Azt hittem, hogy eltűntél és itt hagytál engem egyedül – hangom megremeg és érzem, mindjárt elsírom magam.

- Dehogyis, hé, nyugi, nem megyek sehova, csak hamarabb felkeltem és gondoltam, megleplek egy kis reggelivel – mosolyog, de a hangja még komoly és aggódó – Nyugodj meg, jó? – megölel és nyugtatóan simogatja a hátam, én meg jó szorosan hozzá bújok. Erősen szorítom magamhoz, mert muszáj éreznem, hogy tényleg itt van, és ez a valóság.

- Ugye nem fogsz elhagyni, nem hagysz egyedül soha? – emelem rá könnyes szememet, ki kell mondanom, mert felemészt belülről a félelem, hogy el fog hagyni. Nem bírnám ki, abba bele halnék!

- Nem foglak elhagyni, ígérem! – ejti ki lassan a szavakat, hogy fel tudjam fogni, majd homlokon csókol, és újra megölel. Hiszek neki, és bízok benne, hiszem, hogy nem fog elhagyni. Szavai, teste melege, ölelő karjai, ajkai érintése a homlokomon megnyugtatnak, és a pánikrohamom is kezd elmúlni.

Bambam pov:

Arra ébredek, hogy nagyon melegem van és zsibbad a karom. Oldalra hajtom a fejem, és Yugyeomie édesen alvó arcát pillantom meg. Feje a vállamon, a karom pedig alatta, ami totál elzsibbadt, karjával pedig olyan erősen szorít, mintha attól félne, eltűnök mellőle. Nem tudom, hogyan cserélődött fel a szerep, mert elalvás előtt én feküdtem a karjaiban, és az én fejem volt a mellkasán, na, mindegy, így is jó. Érzem, a testéből áradó melegséget, érzem az illatát, ami teljesen beivódott a felsőmbe. Közelebb hajolok hozzá, és mélyen beszívom az illatát, kellemes parfüm, és Gyeomie illatának a keveréke csapja meg az orrom, nagyon tetszik, így picit szaglászom még. Közben figyelem az alvó arcát, ajkai picit szét vannak nyílva, olyan aranyos mikor alszik, de ez így nem igaz, mert ő mindenhogy aranyos, mindegy mit csinál az aranyos. Karján megrándul egy izom, kétségkívül férfiasabb és izmosabb, mint én. Felidézem magamban a tegnap este történteket. Amikor ledöbbent, mert megtudta, hogy én is meleg vagyok. A sok alkalmat, amikor zavarba hoztam, lángba borult az arca és a vörös összes színében pompázott, ahogy vele együtt a füle is. Azt, ahogy bámulta a meztelen mellkasom, azt, amikor bevallotta, hogy még sose csókolózott. Olyan kis aranyos volt, amikor próbálkozott az első csóknál, és amilyen cukin kérte, hogy igaziból csókoljam meg. Komolyan mondom, ez volt eddig a legizgatóbb és legvarázslatosabb csókom. A másodiknál már bátrabb volt, ahogy visszacsókolt és a nyelve játszott az enyémmel, totál elgyengültem tőle és beleremegtem. A harmadik, amikor ő csókolt meg, szó szerint fejbevágott. Az a hév és szenvedély, ami volt benne, az édes ajkai, teljesen beindultam tőle, istenem, még egy nyögést is kicsalt belőlem. Teljesen elveszi az eszem, jobb lesz, ha összeszedem magam, mert a közelében nem gyengülhetek el. Mivel ő nincs tisztában azzal, hogy mennyire vonzó, aranyos, szexi és férfias egyben, így nem érzékeli, ha átlép egy határt. Nekem kell erősnek lennem, és nem szabad letámadnom. Mármint soha nem bántanám, nem is úgy gondoltam, hanem mivel ő még sose volt senkivel és tapasztalatlan még, én pedig azt akarom, hogy az első tökéletes legyen számára. Annyira ártatlan és tiszta lelkű Gyeomie, egy csoda, azzal a szépen csillogó fekete szemeivel, a gyönyörű mosolyával, az izgató csókjával, a hatalmas szívével, a szégyenlősségével és félénkségével, és végül az imádnivaló anyajegyével a jobb szeme alatt. Mindenhogy tökéletes, és azt hiszem, kezdek beleszeretni, nem akarom, hogy szomorú legyen. Boldoggá akarom tenni, és megóvni mindentől. Óvatosan végigsimítok az arcán, majd megpróbálom kiszabadítani magam szép lassan, nehogy felébresszem. Kicsusszanok az ágyból, majd miután felöltözök, otthagyom az édesen alvó Yugyeomot, és megyek reggelit készíteni. Teljesen belemerülök a folyamatba, így nem is érzékelem magam körül a külvilágot. Azt se hallom meg, ahogy Gyeomie a nevemet kiáltja kétségbeesetten, ráadásul nem is egyszer. Már csak azt hallom, hogy közvetlenül valaki mögöttem, a földhöz csapódik hangos puffanással. Rögtön magamhoz térek a hang hallatán, és villámgyorsan megfordulok, mert rossz érzésem támad hirtelen. Félelmem beigazolódik, amint meglátom Szívemet a földön térdre rogyva, ahogy nehezen veszi a levegőt, vagyis újabb pánikrohamja van. Mindent eldobok, ami a kezemben van, és rohanok hozzá. Amit mond, kicsit fejbe vág, de az még jobban, hogy ilyen gondolatai vannak. Hisz ettől nem kell félnie, nem fogom elhagyni sose, hisz már érzem, hogy belé fogok szeretni, és érzem a szoros kötődést, ragaszkodást és vonzalmat közöttünk. Minél hamarabb a tudtára kell adnom, hogy nagyon fontos nekem és, hogy szeretem. Nem akarom, hogy a félelmei és az ilyen gondolatai foglalkoztassák. Istenem, mennyire kétségbeesetten szorít magához, a könnyes szeme, és ahogy kérdezi, hogy ugye nem hagyom el, kettétöri a szívem, mintha kést szúrnának belé. Valahogy találnom kell megoldást a pánikrohamjaira is segítenem kell neki lenyugodni és enyhíteni a rohamok hevességét. Minden egyes alkalommal megszakad a szívem, amikor látom szenvedni tőle. Most is magamhoz ölelem és megnyugtatom, de ez kevés ennél többet akarok tenni. Bármit megteszek, hogy segítsek neki túljutni ezen a pánikbetegségen.

Yugyeom pov:

Egymás mellett sétálunk a suliba vezető úton és mindenféléről beszélgetünk, nevetgélünk. Szeretek Bamievel beszélgetni, annak ellenére, hogy aranyos és vicces, tud komoly lenni, és fontos dolgokról is lehet vele beszélgetni. Figyeli minden egyes mozdulatomat és issza magába a szavaimat, ez nagyon boldoggá tesz engem. Szerelmem iránta percről percre, napról napra nagyobb, nem is tudom létezik-e, hogy ekkora szerelmet érezzen az ember valaki iránt. Már én is megijedek tőle, szó szerint. Ahogy közeledünk a sulihoz, úgy száll el a boldogságom és helyét a félelem veszi át. Vajon mi fog rám várni a mai nap meg az elkövetkezendő napokban? Tudom, hogy Jinhoo még jobban rám fog szállni, amint látni fog minket együtt, de már nem érdekel, ugyanis nem tudom és nem is akarom távol tartani magam Bamietől. Nagyon szerelmes vagyok belé, ő az életem értelme, a legfontosabb nekem a világon. Már nem tudnék nélküle élni, érzem, csak az boldoggá tesz, ha mellettem van, és nem kell hozzá megszólalnia vagy tennie semmit. Nem fogok Jinhoo miatt lemondani róla, és meg fogom védeni. A suli előtt pont abba a szemétbe futunk bele, gyilkos pillantásokkal méreget engem, majd a mellettem sétáló Bambamet. Szemöldökét felhúzza, és szemei szikrát szórnak, ez azt jelenti, hogy a mai napot nem fogom túlélni. Nem baj addig van pár órám és a Szerelmem is itt van mellettem, ez picit megnyugtat. A terembe érve Jacksont keresem a tekintetemmel, muszáj beszélnem vele, kell a bátorítása, és még a tegnap estéről se tud. Találkozik a tekintetünk, és szélesen elmosolyodik, amikor meglátja a mellettem sétáló Bamiet. Rám kacsint, mire én is elmosolyodok. Leülve a székre, rögtön előveszem a mobilom és sms-t írok barátomnak, hogy suli után beszélnünk kell. Azonnal visszaválaszol, amin muszáj mosolyognom. „ Ajánlom is, muszáj tudnom mindenről” – írja az sms-ben. Odafordulok Szerelmemhez, aki eddig engem figyelt.

- Bamie, suli után találkozok Jacksonnal, és ma vele megyek haza. Ugye, nem baj? – kérdezem félénken.

- Dehogyis, miért lenne baj, hisz még csak nem is vagyunk együtt – ejti ki a szavakat, és közben a számat bámulja, mitől érzem, hogy zavarba fogok jönni. Istenem, mit tesz velem?

- E-ez igaz, mi még nem…- de csak ennyit tudok kinyögni zavaromban, Bamie meg csak kuncog rajtam.

- Jackson a legjobb barátod? – faggat Életem kíváncsian.

- Igen, ő gyerekkorom óta a legjobb barátom, minden tud rólam, bízok benne, számíthatok rá és még sose hagyott cserben. Valamint ott van még nekem Jaebum, ő is a barátom és…és most már te is itt vagy nekem - ezt már szinte suttogom, de elég hangosan ahhoz, hogy hallja. Miközben ezt kiejtem, a száját bámulom, ami annyira kívánatos, és érzem, hogy azonnal szeretném megcsókolni, de itt a suliban nem lehet. Észreveszi, hogy az ajkát bámulom, mire az ő tekintete is az enyémre téved. Muszáj a szemébe néznem, látni akarom a tekintetét, ami az ajkam bámulja. Magával ragad az a vágy, amit a szemei tükröznek, és látom benne, hogy ő is szeretne megcsókolni itt és most. Boldogság önti el a szívem ettől, jó tudni, hogy ilyen hatással vagyok Bambamre. Még mielőtt tényleg egymás szájába másznánk, a mobilom rezgése térít észhez. Üzenet Jacksontól: „Yugyeomie, mi ez a hatalmas szenvedély? xd Pofán csapott:D Szó szerint felfaljátok egymást, bírjátok ki hazáig, okés? -  Halkan felnevetek az sms láttán, majd megmutatom Bambamnek is, mire ő is elneveti magát.

- Jackson, mindig ilyen vicces? Szeretném őt is megismerni, azt, aki rajtam kívül még mosolyt tud csalni az arcodra – suttogja a fülembe, mitől az egész arcom vörös lesz.

- Igen, Jackson nagyon vicces, és persze suli után, mielőtt hazamész, bemutatlak neki – mondom neki nevetve, de itt félbe marad a beszélgetés, mert a tanár bejön.

Az órák hamar eltelnek, és eljön a suli vége. Gyorsan összepakoljuk a cuccunkat és mind a hárman egyszerre lépünk ki a teremből. Csendben sétálunk végig a folyosón, ahol hatalmas a hangzavar, és alig van hely a többi diáktól. Kiérve a suliból, fellélegzünk. Bambam és Jackson egy darabig csak nézik egymást, végül barátom szólal meg előbb.

- Jackson Wang vagyok – mondja vigyorogva és kezet nyújt – Te pedig Bambam? – kérdezi, majd pajkosan rákacsint.

- Igen, én vagyok Bambam – neveti el magát és kezet ráz vele – okés, te tényleg nagyon vicces vagy. Az hiszem, jól ki fogunk jönni egymással.

- Hát persze, hogy jól ki fogunk jönni egymással – jelenik meg széles vigyor barátom arcán – De most ha nem baj, elrabolom előled Yugyeomot, rég beszéltem már vele.

- Persze, menjetek csak, nekem amúgy is dolgom van még.

-  Yugyeomie – fordul felém, ha hazaértél majd beszélünk, mosolyog rám kedvesen.

- Igen, majd írok neked – bólintok felé, és én is rámosolygok – Akkor, szia!

- Sziasztok! – köszön el tőlünk, majd elindul hazafelé.

Bemutatkozás

Sziasztok!

Üdvözöllek titeket az én álomvilágomban. Ez egy Yugbam blog, ahol csak velük írt könyvek lesznek találhatóak. Sajnálom, ha valaki nem szereti őket, de nekem ők a mindenem és jelenleg csak velük tudok írni. Akik szintén nagyon szeretik őket, azoknak pedig csak örülök, és remélem, hogy szeretni fogják az itt található történeteket. Ami a történetek műfaját illeti, jelenleg egy mélyebb lelkiállapotban vagyok így csak angst típusú történetek jönnek majd szóba. Sok szeretettel fogadok mindenkit, érezzétek jól magatokat a világomban. Köszönöm mindenkinek, aki benéz hozzám.