Ments meg! - 11. fejezet

Yugyeom pov:

Eljött a szombat este, a buli napja, izgatott vagyok és félek is miatta. Ez lesz az első bulim, nem voltam eddig egyszer se, és inni se ittam. Valahogy távol áll tőlem, és nem is vonz az alkohol. Valamint azt se tudom, hogy mit vegyek fel, de amúgy annyira nem is érdekel. Itt van nekem Bamie, és csak ez számít, úgyis vele leszek végig, le se veszem majd róla a szemem. Felváltva elmegyünk fürödni, majd segít kiválasztani, hogy mit vegyek fel, végül elindulunk kézen fogva Jacksonékhoz. Itt állunk az ajtóban, kezem pedig a csengőre helyezem, megnyomva azt, pár perc múlva meg is jelenik barátom széles mosollyal az arcán. Beinvitál minket a házba, majd megölel minket és elveszi a kabátunkat.

- Nagyon örülök, hogy itt vagytok – mondja őszinte hangsúllyal, amitől a szívem nagyot dobban.

- Mi is örülünk – teszem hozzá, majd a kezem a vállára csúsztatom, és őszinte szeretettel nézek rá. Igaz én még azért feszengve érzem magam, és tartok ettől a bulitól, de csak nem lesz olyan rossz, hisz itt van Szerelmem, és a legjobb barátom nekem. Végszóra pont megjelenik másik legjobb barátom, Jaebum, aminek szintén nagyon örülök. Ugye, vele nem vagyunk osztálytársak, csak évfolyamtársak így ritkábban találkozunk. Arcomon hatalmas mosollyal üdvözlöm őt.

- Jaebum, jaj de jó, hogy látlak, hiányoztál – ugrok a nyakába, mire megölel, és ő is mosolyog.

- Te is nekem, Gyeomie!  Már vártam, hogy lássalak, és Bambamet is meg akartam ismerni – kacsint rám, majd tekintetét, a páromra vezeti, és rámosolyog. Jah, igen, ők még nem találkoztak, így bemutatom őket egymásnak.

- Jaebum, ő itt Bambam. Bambam, ő pedig Jaebum a másik legjobb barátom, akiről meséltem – mutatom be őket egymásnak, mire kezet fognak, és egymásra mosolyognak.

- Yugyeom, ne haragudj rám! – vált át hirtelen Jaebum komolyra, engem meg fejbe ver a váltás, és csak értetlenül nézek rá. –Miért kéne haragudnom? – komolyan nem tudom, miről van szó.

-A múltkori eset miatt, hogy nem voltam ott és segítettem neked a bajban! Jackson elmesélt mindent, és annyira sajnálom, őszintén! – hangja annyira szomorú, és a bűntudat a szemében, szíven üt, de nagyon. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, hisz megértem.

- Hyung, semmi baj, komolyan! Megértem, és nem haragszok. Csak ne légy szomorú! – lépek hozzá mosolyogva, majd megölelem, amitől érzem, hogy megnyugszik. Tekintetem vissza siklik Bambamre, és szorosan mellé állok. Csillogó szemekkel nézem őt, aki itt áll mellettem, és gyönyörűbb, mint valaha, és ez a gyönyörűség az enyém véglegesen a tegnapi naptól fogva örökre, és ettől a mennyben érzem magam. Észreveszi, hogy csak őt nézem, mire elmosolyodik boldogan, és megfogja a kezem, amitől azt is elfelejtem, hogy ki vagyok, az érintése egyenesen megöl. Istenem, hogy lehet valaki ennyire tökéletes? Szorosan fogom a kezét az enyémmel, mintha soha többé nem akarnám elengedni, majd zavaromban a többiekre pillantok, és látom, majd kiugrik a szemük, annyira bámulják a kezünket. Még jobban elpirulok ettől, majd odahajolva hozzájuk suttogom nekik.

- Tegnap összejöttünk, hivatalosan is egy pár vagyunk végre – mondom, és nem tudom abbahagyni a vigyorgást annyira boldog vagyok. Jacksont meg mintha rakétából lőtték volna ki, veti magát a karjaimba újra, mire mindannyian csak mosolygunk.

- Srácok, hisz ez csodálatos, rettenetesen örülök nektek, legyetek együtt még 100 évig, meg 1000 évig – ekkor már nevet, és tudjuk, az utóbbit viccnek szánta, de akkor is örülök neki, mert mindig oldja a hangulatot és a vicceivel megnevetet minket.

- Én is gratulálok nektek, fiúk, sok boldogságot! – mosolyog Jaebum, és ő is megölel. –Viszont magatokra hagyunk akkor, nézzetek körbe, és később még ütközünk.

- Igen, srácok, menjetek, érezzétek jól egymást, akarom mondani magatokat – vigyorog cukin, és kinyújtja a nyelvét. Úristen, de imádom Jacksont, vannak ilyen beszólásai, de ezt szeretem benne. Így végül kettesben maradunk a nagy tömegben, majd kézen fogva elindulunk keresni valami helyet, ahova le tudunk ülni. Útközben Bamie megkérdezi, hogy mit szeretnék inni, mire én igazából nem is tudom, hogy mit feleljek. Nem vagyok tisztában azzal, hogy miket isznak a többiek, az alkoholtól meg félek, és azokat se ismerem. Így rávágom, ami először az eszembe jut.

- Nekem jó lesz egy kóla is – hajolok a füléhez, mert hatalmas a zaj, és máskülönben nem hallaná, amit mondok. Bólint majd ő is a fülemhez hajol.

- Rendben, akkor két kóla, mert én is azt iszok – kiabálja. – Meg nem baj, ha hozok két sört is – kérdi majd félve tekint az arcomra, hogy mit szólok hozzá. Nemlegesen rázom a fejem, amitől megkönnyebbül. Kezünkben az itallal kilépünk az erkélyre, ahol találunk egy üres padot és arra ülünk le. Rajtunk kívül még vannak kint páran, de velünk szerencsére nem foglalkozik senki.

- Yugyeomie, akkor tényleg nem haragszol a sör miatt? – kérdi újra Szerelmem, ami nagyon jól esik, hisz törődik velem.

- Nem, semmi baj, nem haragszok, csak én még nem ittam semmi ilyesmit tudod, meg ott van apa is, szóval félek az alkoholtól.

- Tudom, és tényleg sajnálom, de én hiszek benned, és tudom, hogy nem leszel olyan, mint apukád. És tudod, hogy itt vagyok melletted, és soha nem hagynám, hogy olyan legyél. Csak megkóstolod rendben, és nem baj, ha nem ízlik, okés? – hajol hozzám közelebb, majd homlokát az enyémnek dönti, de én hirtelen szeretném, még közelebb tudni magamhoz, így szorosan átölelem, és magamhoz szorítom.

- Köszönöm! – suttogom a fülébe, mire válaszul még jobban bújik a karjaimba. Jesszus, mennyire bele vagyok zúgva ebbe a srácba. Így ülünk pár percig, majd elengedve egymást, a kezembe veszem a sört, mert a kólám már elfogyott. Szerelmem bíztatólag a vállamra teszi a kezét, ami megadja a bátorságot ahhoz, hogy végül belekortyoljak a sörbe. Nagy nehezen lenyelek egy kortyot, majd még egyet és rájövök, hogy ez eléggé keserű, már pedig én nem rajongók az ilyen dolgokért. A második korty után elveszem a számtól az üveget, és leteszem. Bamie kutató tekintettel nézi az enyémet, és várj a reakcióm. Egyem meg, de aranyos, ahogy itt ül mellettem és figyeli minden mozdulatom.

- Öhm, hát ez kicsit keserű, nem valami jó az íze. Most az egyszer megiszom, de tuti, hogy többször nem fog kelleni. Szavaim hallatám megkönnyebbül, majd arcán boldog mosollyal közelít felém, és ad egy futó csókot az ajkamra, amitől az egész testemen végigfut a remegés, és arcomat elönti a pír.

- Úgy lesz, ígérem, hogy többet nem hozom fel a sört, és nem is kell többet innod. Ezt most megiszod, és nincs több – mosolyog rám kedvesen. Mind a ketten kezünkbe vesszük a sört, koccintunk, majd egyszerre iszunk belőle. Én olyan szomjasnak érzem magam, hogy egyszerre megiszom mindet, míg Bamie lassabban issza. Beszélgettünk, nevetünk, párszor megcsókoljuk egymást. Telik az idő és kezdem egyre furcsábban érezni magam, szédülök, fáj a fejem, és hányingerem van. Gőzöm sincs, hogy mi történik velem, de kicsit megijedek tőle.

- Bamie, nem érzem, jól magam – karolom át a vállát, mire ő ijedten néz rám.

- De mi a baj? – kérdezi, és hallom a hangján, hogy fél.

- Nem tudom, de szerintem a sör az oka, szédülök – nyögöm ki, majd próbálok felállni, de nem sikerül, és visszarogyok a padra.

- Gyere akkor, segítek, és hazamegyünk! – jön oda hozzám, és átkarolja a derekam, hogy fel tudjak állni. Útközben belebotlunk Jacksonékba, akik miután megtudták, mi van, aggódva néznek rám, de én annak ellenére, hogy rosszul vagyok, bátorítóan mosolygok rájuk, és örülök neki, hogy ők is itt vannak végre. Érzem, hogy muszáj a mosdóba mennem, így otthagyva őket, elindulok a tömegen keresztül, majd a helyiségbe érve, földbe gyökerezik a lábam, a szívem pedig kihagy egy ütemet, attól, akit megpillantok magam előtt. A fiú, aki elárult, aki tetszett nekem, akiben bíztam, és akinek elmondtam, hogy meleg vagyok itt áll előttem. De mégis, hogy kerül ide, hisz elköltöztek? Amint meglát, rögtön megismer, és szája gonosz vigyorra húzódik, ami megijeszt. Elindul felém, amitől egyből rám tör a pánikroham, és elfelejtem, hogy szédülök és rosszul vagyok, csak szeretnék kimenekülni innen, de ő megelőz, visszaránt, és a falnak nyom.

- Yugyeom, rég láttalak! – köpi a szavakat, és szájából árad az alkohol szaga, ez a srác totál részeg. Keze a derekamra téved, amitől az agyam riadót fúj, a szívem a torkomba ugrik, és még jobban rám tör a pánik, nem kapok levegőt.

- Még mindig buzi vagy, és a pasikra buksz? – szögezi nekem a kérdést, miközben a számat bámulja bágyadt tekintettel. Úristen, ezzel meg mi van? Mit akar tőlem, istenem, de én ezt nem akarom, csak bólintok, mert megszólalni nem tudok.

- Akkor jó, mert én most pont kanos vagyok, szóval folytassuk ott ahol abbahagytuk régen, tudom, hogy tetszem neked – vigyorog rám, majd arcával elkezd közeledni felém, és a szája majdnem megérinti az enyém, de még időben elfordítom a fejem.

- Ne, kérlek, én ezt nem akarom! – kezdek el könyörögni, és egész testemben remegek.

- Kussolj, szerinted az engem hol érdekel? – szorítja meg az álam és olyan erősen tartja, hogy nem tudok mozdulni. Újra megpróbál megcsókolni, de csak az arcom érinti a szája, mire rögtön rám tör a hányinger, ahogy hozzám ér, keze a fenekem markolja, és a szája végül az enyémhez ér, amitől meghalok egyben, és magamhoz térít annyira, hogy összeszedve minden erőm ellökjem magamtól.

- Ne csináld ezt többet, én csak a Bambamé vagyok, csak ő érhet hozzám! – hangom remeg, mindenem gyenge, és érzem, hogy gyorsan ki kell jutnom innen. Előveszem a mobilom, és megnyomom a zöld kis ikont Bamie neve alatt. Kicseng, fel is veszi, de mielőtt beleszólhatnék Woojin kiveszi a kezemből a mobilt, újra a falnak lök és rám veti magát.

- Rohadtul nem érdekel, hogy ki az a köcsög, de te most az enyém leszel! – üvölti az arcomba, és elkezd csókolgatni és simogatni, én meg undorodom tőle is, és kezdek saját magamtól is. Ütöm, ahol érem, és próbálom ellökni magamtól, de túl erős.

- Ne csináld, csak Bambam érhet hozzám, nem akarom! – kiáltom kétségbeesetten, amikor hirtelen kicsapódik az ajtó, amin a Szerelmem és a barátaim rontanak be, és szedik le rólam Woojint. Azonnal öklendezni kezdek, törölgetem a szám, az arcom, és folynak a könnyeim. Jackson és Jaebum jól megverik Woojint, majd otthagyják eszméletlenül a földön, Bamie pedig jó szorosan megölel, és próbál megnyugtatni.

- Yugyeomie, jól vagy? Bocsáss meg, hogy nem jöttünk hamarabb. De mit tett veled? – fürkészi az arcom, totál kétségbeesetten, és látom rajta, hogy ideges nagyon.

-A szája…a keze, rajtam volt, ő engem…istenem… - nem tudom tovább mondani, sokkos állapotban vagyok, csak haza akarok menni, és bezárkózni. Most nem tudok beszélni senkivel.

Amint hazaérünk, rögtön a fürdőszobába rohanok, és úgy ruhástól beállok a zuhany alá, csak állok és bámulok előre. Végül csak megmozdulok, és elkezdek levetkőzni, majd dörzsölöm magam ott ahol az a szemét hozzám ért. Vörösre dörzsölöm a testem, de még ez se elég, mert még mindig érzem magamon a szagát. Istenem, most hogyan nézek Bambam szemébe? Lehet, hogy undorodni fog tőlem. Azon nem csodálkoznék, kábé most én is undorodom magamtól, legszívesebben meghalnék szégyenemben. Komolyan nem merek kimenni, de már elég régóta itt vagyok bent, és tudom, hogy a Szerelmem már aggódik értem, így összeszedem magam, felöltözök, és félve lépek ki az ajtón. A szobába érve, tényleg nem túloztam, mert Bambam aggódó pillantásával találkozik a tekintetem, de ahogy összenézünk, rögtön lehajtom a fejem, és a padlót kezdem el tanulmányozni. Annyira a földre koncentrálok, hogy észre se veszem, hogy már itt van előttem, így hát felemelem a fejem és belemerülök a gyönyörű szép fekete szemeibe, és már automatikusan nyúlnék az arcához, hogy megsimogassam, de útközben megállok, és leejtem a kezem. Arcáról rögtön le tudom olvasni a félelmet, és a kétségbeesést, mire ő nyújtja ki felém a kezét, és indulna el, de én megijedek és hátralépek egyet. Nem érti, miért teszem, és a félelme még nagyobb lesz, már nem tud mit kezdeni vele.

-Yugyeomie, de hát mi a baj? – hangja szinte csak suttogás, annyira szét van esve ettől a helyzettől. Megint nyúl felém, és végigsimít a karomon, de én elhúzódok, és felkiáltok, amivel totál meglepem, és csak bámul rám, most már teljesen elveszetten.

- Ne érj hozzám, Bamie, én most már…így már nem akarsz…ő engem letaperolt, és én undorodom saját magamtól – a végét már fájdalmasan nyögöm ki, mert annyira rossz visszaemlékezni rá. – És te is biztos, hogy undorodsz tőlem – hadarom el gyorsan, és várom a reakcióját, hogy egyetértsen velem, és közölje, igenis ezek után már nem akar engem. De ehelyett csak újra meglep, amikor jó szorosan megölel, és elkezdi simogatni a hátam, én meg állok az arcomra kiült döbbenettel, mert teljesen nem értem, hogy most akkor mi van. Hát akkor mégse lök el magától, csak akar engem így is?

- Te kis butus – sóhajt fel megkönnyebbülten. – A frászt hoztad rám, azt hittem, hogy már nem szeretsz, és szakítani akarsz velem! És mi az, hogy ne érj hozzám? – kérdi picit durcásan. Ekkor esik le, hogy jól ráijesztettem szegényre, és emiatt most rosszul érzem magam.

- Ne haragudj rám, nem akartalak megijeszteni, és főleg nem szakítani. Soha nem szakítanék veled, hisz tudod, hogy szeretlek, csak ez az egész, és Woojin totál kiborított, és…- de nem tudom, befejezni, mert Életem közbeszól, és nagy szemekkel kutatja a tekintetem.

- Várj, te ismered azt a fiút, aki letámadott? – szegezi nekem a kérdést.

- Igen ismerem, ő az, akiről meséltem, a srác, aki tetszett nekem, akiben bíztam, és végül mégis elárult. De nem tudom, hogy mit keres itt, hiszen ő elköltözött egy éve, és azóta nem láttam. Nézem Bamie arcát, ahogy megemészti a hallottakat, de azon semmilyen érzelem nem tükröződik, majd hirtelen felém fordul és félelmet látok megcsillanni a szemeiben.

- Várj, de akkor ő most meleg? – teszi fel a költői kérdést, ami pofán csap, mert én erre eddig nem is gondoltam, de most totál kiakadok tőle, mert ha igaz, és ő tényleg meleg, akkor miért csapott be engem.

- Nem tudom, én biztos voltam benne, hogy nem az, mivel elárult engem, ha akart volna és meleg, akkor gondolom, még most is együtt lennénk. De most, hogy mondod…ő teljesen rám mászott, már pedig ilyet nem tesz egy normális heteró fiú – szinte észre se veszem, hogy a hangom már feljebb emeltem, és már majdnem kiabálok. –Azt…azt mondta…én próbáltam mondani neki, hogy van párom, sőt még a nevedet is kiejtettem, ezzel is nyomatékosítani akartam, hogy nem hazudok. Kiabáltam az arcába, hogy csak te érhetsz hozzám, és senki más, de nem hallotta, és nem is foglalkozott vele.

- Sshh, Gyeomie, nyugodj meg, már vége van! – próbál megnyugtatni, és csak ekkor veszem észre, hogy újra teljesen kiborultam, egész testemben remegek, és folynak a könnyeim. Az én egyetlenem kezei közé veszi az arcom, és lecsókolja a könnyeim, ami annyira jól esik, és megmelengeti a szívem.

- Valamint még azt is mondta, hogy őt nem érdekli, hogy te ki vagy, de én most az övé leszek! Kiráz a hideg már csak a gondolattól, hogy valaki más hozzám érjen rajtad kívül. Abba meg egyenesen belehalnék, ha valaki másnak kéne odaadnom magam. Én csak veled fogok szeretkezni, csakis neked adom oda a testem és a lelkem! Én a tied vagyok örökre, Szerelmem, Bambam – bukik ki a számon a szó, amit oly régóta szerettem volna kimondani, és most végre megtörtént. Nem volt betervezve, teljesen véletlenül jött ki a számon, de mégis annyira természetesen hangzik, szeretem kiejteni ezt a szót. Visszaránt álmodozásomból a földre a csend, ami hirtelen beáll közénk, ami kicsit szíven is üt, így ráemelem a tekintetem Bamiere, aki azt hiszem sokkot kapott, mert csak bámul rám tátott szájjal, és az arcára kiült döbbenettel. Rendben, ez most vajon jót vagy rosszat jelent? Istenem, miért nem fogtam be a számat…

- Bambam, minden okés? – kérdem óvatosan.

- Mond ki még egyszer, kérlek, muszáj hallanom, hogy elhiggyem – néz rám, és már szinte kérlel a tekintetével, így eleget téve a kérésének, újra kimondom a szót, mely oly sokat jelent számomra.

- Szerelmem – lehelem a szavakat, majd belepirulok, és zavarba jövök a pillantásától, végig az ajkamat bámulja, amíg beszélek, és még most se veszi le róla a szemét, én meg már egész testemben remegek, és már én is az ő puha párnácskáit bámulom, amik pár centire vannak az enyémektől. Istenem, az a vágy és elektromosság, ami itt vibrál közöttünk, teljesen felemészt. Olyan gyorsan mozdul, hogy észre se veszem, csak finom ajkait érzem az enyémen mozogni, nem is késlekedek, azonnal magamhoz húzom, és eltűntetem a köztünk lévő távolságot. Egyik kezem az arcára simítom, a másikkal pedig beletúrok selymes hajába, és így még közelebb húzom magamhoz. Nyelvünk játéka teljesen megőrjít, nem tudok betelni vele, olyan hevesen és szenvedélyesen csókolózunk, hogy félek, megfulladunk a levegőhiány miatt. Bamie végig a derekam simogatja, majd a nagy hévben elindul a keze és benyúl a felsőm alá, és a hasamat kezdi el cirógatni, mire egy halk nyögés hagyja el a számat, amitől belemosolyog a csókba, és tudom, hogy elégedett magával. Mind a ketten érezzük, hogy most már muszáj levegőt vennünk, így elválunk egymás ajkaitól, és zihálva bámulunk egymás szemébe. Próbálom lenyugtatni az őrült tempóban verdeső szívem, félek, mi lesz itt később, ha már most ennyitől teljesen szétesek. Jesszus, mit művelsz velem, Bamie?

- Ne haragudj, hogy hirtelen úgy letámadtalak, de oly mértékben boldoggá tettél azzal, hogy „Szerelmemnek” szólítottál, hogy úgy éreztem muszáj kimutatnom, mennyire örülök neki, de erre nem lett volna elég azt mondani, hogy „Köszönöm” – magyarázkodik életem, de felesleges, mert ezért nem kell se köszönetet mondani, se hálálkodni, hisz ő a mindenem! Gyönyörű szemeiben mellyel engem néz, látom a szerelmet, a törődést és a gyengédséget, és csak remélem, hogy az én szememből is ki tudja olvasni azt, hogy mennyire szeretem őt. De valahogy úgy érzem, annak ellenére, hogy árad a tekintetemből, muszáj kimondanom, tudnia kell, mennyire magába bolondított, így veszek egy mély levegőt, és kiejtem a rég magamban tartott szavakat.

- Szerelmem! – ejtem ki lágyan a szavakat, majd megfogom mindkét kezét, és összekulcsolom az ujjainkat. – Bevallom, neked őszintén, hogy attól a perctől kezdve szerelmes vagyok beléd, amint megláttalak belépni a terem ajtaján. Ez szerelem volt első látásra, és tudtam, hogy te vagy az igazi számomra, amint ott álltál előttem. Azóta a nap óta a szerelmem minden perccel egyre jobban nő irántad, és már félek, hogy nincs is ekkora szerelem a földön, a szívem annyira tele van veled, hogy félek, egyszer szétdurran. Őrülten és visszavonhatatlanul szerelmes vagyok beléd, Bambam. Én hiszek az örök sírig és még az azután tartó szerelemben. Tudom, hogy csakis téged foglak szeretni örökre, és rajtad kívül nem akarok senki mást. Te vagy a mindenem, az életem értelme. Nélküled nem tudnék élni! Te vagy az én Drága Egyetlen Szerelmem! – miközben beszélek, végig egymás szemébe nézünk, majd mire a mondandóm végére érek, látom, hogy Bamie szeméből 2 könnycsepp folyik le oldalt az arcán, majd boldogan mosolyog rám, kivillantva gyönyörű fogait, a szeme összehúzódik egész picire közben, és az anyajegy egy pillanatra eltűnik. Bármit megadnék ezért a mosolyért, annyira nagyon szeretem.

- Istenem, Yugyeomie! Ez…ez egyszerűen csodálatos volt, életem legszebb szerelmi vallomását kaptam ajándékba most tőled. El se tudod képzelni, hogy mennyire boldog vagyok most! Nagyon szeretlek Yugyeomie, nagyon fontos vagy nekem, és annyira köszönöm, hogy az enyém vagy!

Ments meg! - 10. fejezet

Yugyeom pov:

- Te…te most komolyan kimondtad? – dadog szegénykém, és zavarban van tőlem, aminek nagyon örülök.

- Uhum, Szeretlek, Bamie – mondom ki újra, és közelebb hajolok hozzá. –Zavarban vagy? – kérdem mosolyogva.

- Igen, zavarba hoztál, ez váratlanul ért – vallja be. – És tudd, hogy én is szeretlek, Yugyeomie! És a válaszom, igen, leszek a párod, vagyis a pasid. Örömömben felkiáltok, és a nyakába ugrok, de a nagy lendülettől mind a ketten eldőlünk az ágyon. Bamie alattam fekszik, haja össze-vissza áll, felsője felcsúszott, és kilátszik tökéletes kockás hasa, én rajta ülök a csípőjén, kezemmel két oldalt támaszkodom az ágyon. Tekintetem a meztelen hasára téved, és csak bámulom, szinte már csurog rá a nyálam, annyira bűvölöm. Itt fekszik alattam, és várja, hogy mit csinálok, akármit tehetnék vele, de nekem fogalmam sincs, mit tegyek. Ahh, ez kínos, de sose csináltam még ilyet. Kicsit sokkos állapotba kerültem a látványtól, ami elém került. Kétségbeesetten emelem a tekintetem Bamire, segítséget kérve.

- Már azt hittem, kiugrik a szemed, úgy bámultad a hasam – húzódik mosolyra az ajka. Én pedig rögtön zavarba jövök, és vörös leszek a fülem tövéig.

- Hát én nem…vagyis itt vagy előttem, gyönyörű vagy, a szemem le se tudom venni rólad, nagyon akarlak érinteni, de fogalmam sincs, hogy csináljam…ahh, ez kínos – hajtom le a fejem szégyenemben.

- Hé, dehogyis, nem kínos, nincs vele semmi baj – ül fel Bambam az ágyon, így egy vonalba kerül az arcunk, majd kezével felemeli az állam, hogy találkozzon a tekintetünk.

- Ez rendben van, Gyeomie, hisz még nem volt pasid eddig, így tapasztalatlan vagy, de majd én megmutatom, hogy mit hogyan kell – mosolyog rám kedvesen, ami mosolyt csal az én arcomra is, majd hirtelen mozdul, és fordít a helyzeten, most én fekszek alatta az ágyon, ő pedig a csípőmön ül. Szívem a torkomban dobog az izgatottságtól, hogy mit fog tenni, de rögtön meg is lep azzal, hogy leveszi a felsőjét, ezzel pedig elém tárul a csodálatos, és tökéletes felsőteste. Úristen, hogy lehet ennyire szép valaki? Muszáj közelről látnom, éget a vágy, hogy megérintsem, így felülök ugyanúgy, ahogy az előbb ő tette, és tekintetemmel falom a testét. Eddig bírtam, felemelem a jobb kezem, és a tenyeremmel végigsimítok a vállán, aztán le az egész karján, megfogom a kezét, a számhoz emelem, és lágy csókot adok rá. Ugyanezt megteszem a másik karjával, és kezével. Már nem agyalok azon, hogy mit csináljak, csak átadom magam az érzésnek, és a vágynak. Kezemmel most mellkasán simítok végig, érintésemtől megfeszülnek az izmai, de nem hagyom abba, lecsúsztatom a kezem, és a hasát kezdem el simogatni. Végül pedig nem tudom, honnan jön az ötlet, de előrehajolok, és megpuszilom mind két mellbimbóját, amitől az ajkát egy nyögés hagyja el. Arcomat két keze közé veszi, és egy lágy, és érzéki csókba rángat bele, amitől rögtön elgyengülök, két karom a nyaka köré fonom, és bele túrok a hajába. Egyik kezét elveszi az arcomról, és benyúl vele a felsőm alá, és a hasam kezdi el simogatni. Az érintésétől lángol a testem, tenyere égeti a bőröm, és érzem, kezdem elveszíteni az eszem. Mindkét kezem a derekára simítom, és közelebb húzom magamhoz, majd hevesebben kezdem el csókolni. Hirtelen valami keményet érzek a hasamhoz nyomódni, amitől azonnal magamhoz térek, és elszakítom a számat az ajkaitól. Mind a ketten zihálunk, és levegő után kapkodunk. Szemem a kidudorodó nadrágjára téved, amit megbabonázva nézek, de meg is ijedek tőle, valamint eléri, hogy elvörösödjek.

- Uhh, bocsánat, én…én azt hiszem, megijedtem…- keresem a szavakat, zavarban vagyok, mindenhova tekintek, csakhogy ne kelljen Bamie fürkésző szemeibe néznem. Istenem, most biztos kinevet, hogy ilyen béna vagyok…ahjj. Végül mégis felemelem a fejem, és belenézek a szemébe, de nem látok benne, mást csak vágyat.

- Nincs miért bocsánatot kérned, Gyeomie, megértem, hogy megijedtél – mosolyog rám kedvesen, és előrehajol, hogy homlokát az enyémnek döntse, így ajka majdnem az enyémhez ér, érzem lélegzetét az arcomon, picit még mindig nehezen veszi a levegőt, ami örömmel tölt el, és izgatott leszek tőle.

- Nekem is jobban oda kéne figyelni arra, hogy nem kéne egyből letámadnom téged, hisz neked én leszek az első, de te…teljesen elveszed az eszem, nem tudok gondolkodni, és amit csinálsz…- sóhajt egy mélyet, és elhúzódik, hogy a szemembe tudjon nézni. Óh! Hmm…hogy mi van? Mit is csinálok, amit ő tud, de én nem? Értetlenül nézek rá.

- Miért, mit csinálok? – hangom akaratlanul is megremeg, hiába próbálom elrejteni az idegességem. Gondolkozik egy darabig, keresi a szavakat, az én idegességem meg még jobban nő, de végül csak megszólal.

- Yugyeom, te annyira gyönyörű vagy, férfias, aranyos, és ártatlan, hogy totál levettél a lábamról…és, ha a közelemben vagy, megszűnik minden, csak te vagy, amikor hozzám érsz, pedig beleremegek, és máris kívánlak, elég, ha megcsókolsz, már nem tudom irányítani magam…ezért én jobban fogok figyelni, hisz neked ez nagyon fontos az első alkalom, nekem pedig te vagy fontos! Miközben beszél folyton a szemembe néz mélyen. Szívem hevesebben kezd dobogni, és melegség önt el, arcom vörös lesz, és zavarba jövök, attól, ahogy Bambam néz, és attól, amit mond nekem. Úristen, kíván engem? Ez a szó visszhangzik a fejemben, így muszáj megkérdeznem, különben nem hagy nyugodni.

-A „kívánlak”, az azt jelenti, hogy te akarsz velem, szer…- nem tudom befejezni, annyira zavarban vagyok, lesütöm a fejem, és a kezem nézem az ölemben. Hallom, hogy kuncog, de még mindig nem merem felemelni a fejem. Ahh, lehet ez ennél kínosabb is?

- Hmm, nem tudom, hogy mire gondolsz – adja az ártatlant, mire felemelem a fejem, és meglátom a gonosz vigyort az arcán, amiből tudom, hogy nem fogja kimondani helyettem. Azt várja, hogy én mondjam ki, de már így is olyan vörös vagyok. Azt akarja, hogy belefulladjak a zavaromba? Istenem, ez a srác! Hát jó, legyen, veszek egy mély levegőt, és a szemébe nézek, csak ne dadogjak…kérlek, istenem.

- Bambam, te annyira kívánsz engem, hogy szeretkezni akarsz velem? - Jaj de jó, sikerült normálisan kimondanom. De amint kiejtettem, azt a bizonyos szót, fura melegség önti el az egész testem, a szívem a torkomba ugrik, és most már az egész arcom, és füleim is vörös, de nem hajtom le a fejem, állom Bamie átható és égető tekintetét.

- Igen, azt jelenti, Yugyeom! De nem fogunk még, mert az túl gyors lenne, és az előbb is megijedtél, mert még nem vagy felkészülve rá. Nincs ezzel semmi baj, minden úgy lesz, ahogy te akarod. Tudod, hogy én várok rád, ameddig csak kell, nem kell semmit sem elkapkodni. Szavai megnyugtatnak, és tudom, hogy őszintén, és komolyan gondolja őket, amiért hálás vagyok.

- Köszönöm, Bamie – mosolygok rá, majd gyors csókot lehelek az ajkára, és jó szorosan magamhoz ölelem. Olyan jó mert Bambam, pont beleillik az ölelésembe, testünk egybe olvad, és izzik körülöttünk a levegő, csak ettől. Annyira szeretem, amikor csak így ülünk vagy állunk, és csak öleljük egymást. Csak ez, hogy szorosan egymáshoz simulunk, megsemmisít, de ha még a kezével simogat is, azzal totál, kinyír. Szeretek a hajával játszani, most is belefutatom az ujjam, és szórakozok vele. Istenem, úgy el tudnék így aludni, hogy csak öleljük egymást, olyan megnyugtató.

- Szeretem, hogy játszol a hajammal – szólal meg hirtelen, aminek nagyon örülök. Kibontakozok az ölelésből, és puszit adok Szerelmem homlokára, mire ő megjutalmaz egy gyönyörű mosollyal, majd rögtön utána ásít is egy nagyot, ami olyan aranyosra sikerül, hogy muszáj mosolyognom rajta.

- Álmos vagy, Bamie, gyere, aludjunk – ölelem újra magamhoz, és úgy fekszünk el az ágyon, hogy a fejét a mellkasomra hajtja, karjával pedig, átöleli a derekam, én pedig átkarolom a vállát a kezemmel.

- Jó éjszakát, és szép álmokat – suttogom, és belepuszilok a hajába, majd mélyen beszívom az illatát, de nagyon szeretem.

- Neked is jó éjszakát, és szép álmokat, Yugyeom – motyogja már szinte félálomban. Rettenetesen boldog vagyok, a szám fülig ér, itt fekszek, a karjaimban a fiú, akiért megbolondulok, és ma bevallotta, hogy szeret, valamint szeretkezni is akar velem. Uhh, erre a szóra ismét elvörösödök, kétségkívül nem állok még rá készen. Sürgősen beszélnem kell Jacksonnal, ezen gondolkozok, míg végül elnyom az álom.

Arra ébredek, hogy, Bamie félig rajtam fekszik, de nem kényelmetlen, sőt nagyon jó érzés, ahogy a teste az enyémhez simul, felmelegít engem is. Puszit adok a buksijára, és az egyik kezemmel átkarolom a derekát, a másikkal pedig megfogom az ő kezét, amelyik a mellkasomon pihen, és összekulcsolom az ujjainkat. Az érintésemre mocorogni kezd, de nem áll szándékomban felébreszteni, olyan békésen alszik. Mutató ujjammal simogatom a kézfejét, ami annyira puha és szép, a bőre szemet gyönyörködtető, olyan fehér és hibátlan. Óvatosan a számhoz emelem a kezét, és lágy csókot lehelek a kézfejére, majd visszateszem a mellkasomra, de nem vagyok elég ügyes, mert felébred rá. Egyem meg, olyan aranyos, ahogy rám emeli álmos szemeit, nyög egyet, majd lemászik rólam.

- Jó reggelt, Csipkerózsika, hogy aludtál? – faggatom, és most én bújok hozzá, fejem a mellkasára teszem, és karommal átfogom vékony kis derekát.

- Nagyon jól aludtam, hála neked, Gyeomie, olyan puha vagy, és meleg, rögtön elaludtam a karjaidban. Azt hiszem, most már muszáj lesz mindig így aludnunk – kuncog Szerelmem, és most ő puszil bele a hajamba. Istenem, de szeretem, olyan édes.

- Szeretem, amikor így kuncogsz, annyira aranyos vagy. Számomra kérésed parancs, szóval mindig így fogunk aludni most már. - Mivel választ nem kapok, felülök, és rátekintek, hogy lássam a reakcióját, ami felér mindennel, hisz fülig ér a szája, arca ragyog a boldogságtól. Lehajolok és csókot nyomok a szájára, amit örömmel viszonoz, majd odahajolok a füléhez, és belesuttogom, hogy „Szeretlek”.

- Én is Szeretlek! – kapom a választ azonnal, és most az én arcom ragyog fel a boldogságtól. Istenem, de jó hallani, ahogy kiejti a száján azt a szót. Boldog vagyok tőle, nagyon.

- Na, gyere, Gyeomie menjünk le reggelizni, közben pedig bemutatlak anyunak – vigyorog rám, és már húzna maga után le a konyhába, de én megtorpanok. Úristen, felkészültem én, erre?

- Ahh, várj, már most? – pánikolok máris a gondolattól. –De tuti, gáz vagyok most, és ha nem fogok tetszeni neki? – folytatnám tovább, de Bambam belém fojtja a szót egy szájra puszival, ami nagyon jól esik, és meg is nyugszok tőle.

- Nyugi, nem kell félni, csodásan nézel ki, anyu pedig szeretni fog, hidd el – mosolyog rám, majd összekulcsolja az ujjainkat, és kézen fogva megyünk le a konyhába. Mire elérjük a helyiséget, a szívem már a torkomban dobog, ideges vagyok, és ezt látja rajtam, így nyugtatásként megszorítja a kezem, én meg vissza, ezzel jelezve, hogy készen állok. Mély levegőt veszek, és belépünk együtt a konyhába, ahol háttal nekünk Bambam anyukája épp mosogat.

- Jó reggelt, Anya! – köszön hangosan, mire a nő megfordul, és amint meglátja, a fiát arca felragyog, odaszalad hozzánk, és megöleli Bambamet. Ez csodálatos, öröm nézni. Pár percig tuti ölelkeznek, amikor megszólal, mire az anyukája elengedi, és a tekintetét rám szegezi.

- Anya, had mutassam be, Yugyeomot, a barátomat – közli hangosan, miközben engem néz, és a kezem továbbra is erősen szorítja.

- Jaj, de jó, hogy végre láthatlak, Yugyeom – arca boldog mosolyra húzódik, majd megölel ugyanúgy, mint Bambamet. –A kisfiam sokat mesélt rólad, és közben a szeme mindig csak úgy csillogott – kacsint rám, mielőtt befejezi. Arcomon boldog mosollyal fordulok a Szerelmem felé, és adok puszit az arcára hálám jeléül, ami láttán az anyukája elkezd ujjongani örömében, majd tekintete az összekulcsolt kezünkre téved, mire felkiált.

- Akkor végre együtt vagytok, drágáim? Istenem, annyira örülök neki.

- Igen, együtt vagyunk – közli Bambam, én meg csak szégyenlősen bólintok. –Anya, lenne még valami, amit meg kéne beszélni – vált át komoly hangnemre, mire az anyukája összeszedi magát. –Yugyeomiet elzavarta az apja otthonról, miután jól megverte, és nincs hova mennie, és gondoltam, ha már együtt vagyunk, akkor ideköltözne hozzánk. Beleegyezel, ugye? – néz Bamie, boci szemekkel anyukájára.

- Már hogyne engedném meg, itt maradsz most már végleg, nem is engedném, hogy máshol lakj – mosolyog rám, és a kezét a vállamra teszi. Úristen, mennyire örülök neki, örökre együtt leszek, Bambammel.

- Nagyon szépen köszönöm, hogy befogad, ígérem, hogy mindenre oda fogok figyelni, és vigyázni fogok Bamiere esküszöm – nyögöm ki nagy nehezen a zavaromban, mire mind a ketten elmosolyodnak, Bamie pedig átöleli a derekam.

- Érezd magad otthon, most már te is családtag vagy, és bízom benned, tudom, hogy soha nem fogod bántani, az én kicsikémet. Na, de gyertek enni, még nem hűlt ki a reggeli.

Ments meg! - 9. fejezet

Bambam pov:

Nagyon megörültem, mikor Yugyeomie végre írt üzenetet messengeren, mert már kezdtem ideges lenni. Már este 6 óra volt, de még semmi életjelet nem adott magáról. Valamint nagyon fura volt, ahogy írta az üzenetet, éreztem, hogy valami baj van, de nem mondja el. Valami történt vele, és én nem tudom, hogy mi. Valaki bántotta, megsérült? Már vagy öt perce írtam vissza neki, de még mindig nem reagált rá semmit, pedig fent van és látta. Miért nem ír vissza? Istenem, mindjárt beleőrülök ebbe a tudatlanságba, mindjárt felrobbanok, annyira ideges vagyok, és félek. Látom, hogy fent van Jackson is, így gyorsan rá írok.

Én: Szia! Mondd, hogy te tudsz valamit Gyeomieról! Már egy ideje nem ír vissza, és kezdek félni. Fura volt amit, és ahogy írt.

Jackson: Szia! Én tudom, mi történt vele, és te is meg fogod tudni, szóval nem hazudok. Megverték a suliban újra! De egy ideje nekem se ír vissza, és kezdek én is kiakadni. Szerintem az apja…

Én: Hogy mi a franc van? Megverték? Újra? Édes istenem, én ezt nem tudtam… És az apja, de hisz az egy állat. Azonnal oda kell mennünk, és ha valami…

Jackson: Nyugodj meg, tudom, és én is félek. Máris indulok! Merre laksz, eléd megyek?

Leírom a címem, és tíz perc múlva meg is érkezik Jackson kocsival. Látom rajta, hogy ő is teljesen kivan, és a sírás kerülgeti, mint engem. Csendben ülünk egymás mellett, egyikőnk se szólal meg. Istenem, ha valami komoly baja lett…ha súlyosan megsérült…én feljelentem az apját, nem, inkább megölöm. Nem bírnám ki Yugyeomie nélkül, ő a legfontosabb a számomra. Jackson olyan gyorsan hajt, amennyire csak tud, de odafigyel, hogy ne lépje át a sebességhatárt, most nem hiányozna, egy büntetés, és a rendőrség. Amint megérkezünk, szó szerint berontunk az ajtón, és Gyeomie szobája felé vesszük az irányt. Összenézünk Jacksonnal, mindkettőnk szemében félelem tükröződik, nagy levegőt veszünk, és végül benyitunk a szobába. A látvány örökre be fogja vésni magát az emlékezetembe, de szerintem a Jacksonéba is. Kétségbeesetten rohanunk az ágyon fekvő eszméletlen Yugyeomhoz, rázogatjuk, szólongatjuk, de semmire nem reagál. Az arca széjjel van verve, a pólója szét van szakadva, de ami jobban kiborít, az a karja, amit saját maga vagdosott össze. Én erről nem tudtam…istenem, fogalmam se volt róla, hogy ezzel küzd, és még a suliban is verik. Rettenetesen haragszok magamra, szégyellem magam, ez lenne a védelem, amit ígértem neki. Jacksont szétveti az ideg, kirohan a szobából egy szó nélkül, én meg odatérdelek Gyeomie mellé, kezét a sajátomba veszem, és elkezdem szólongatni, rázom a vállát, simogatom az arcát. Észre se veszem, hogy már kiabálom a nevét, miközben záporoznak a könnyeim.

- Kérlek szépen, Gyeomie, ébredj fel! Ne csináld ezt, nem hagyhatsz el, fontos vagy nekem. Kérlek, nyisd ki a szemed! Eközben visszatért Jackson is, ő is mellém térdel, de a keze csupa vér. –Te meg mit csináltál, jézusom – rémülten bámulok a véres kezére.

- Behúztam párat az apjának, megérdemelte az a rohadék – közli mérges arccal, és igaza van. Ismét visszafordulok Gyeomie felé, de nagy meglepetésemre, már nyitva van a szeme, és engem néz.

- Istenem, de jó, hogy magadhoz tértél – sóhajtok fel megkönnyebbülve – nagyon aggódtunk érted.

- Fel tudsz kelni, Yugyeomei? – kérdi helyettem Jackson. – Itt a kocsim, gyere, elmegyünk innen.

- Annyira örülök, hogy itt vagytok! – szólal meg Gyeomie, de a hangja halk és szomorú. –Hálás vagyok nagyon érte!

- Ez csak természetes – mondjuk egyszerre Jacksonnal.

Yugyeom pov:

Hatalmas kő esik le a szívemről, mikor végre magamhoz térek, és nem mást látok az ágyamnál térdelni aggódó arccal, mint Életem Szerelmét, és a legjobb barátom.

- Annyira örülök, hogy itt vagytok! – szólalok meg, de az a szomorúság, ami árad a hangomból, még engem is sokkol. – Hálás vagyok érte, nagyon.

- Ez csak természetes - vágják rá, mind a ketten és látom az arcukon, nekik is feltűnt a szomorúság, és érzik, hogy valami történt.

- Jól vagy? Minden rendben? – kérdi Bamie, majd nyújtja a kezét, hogy segítsen felülni.

- Azt hiszem, nem…semmi sincs rendben – sóhajtok miközben nagy nehezen felkelek az ágyból. –Az pám kitagadott, és elzavart itthonról, míg majdnem halálra vert. Nincs hova mennem, és egyedül vagyok!

- De hát ez nem igaz – mondják egyszerre. – Mi itt vagyunk neked, tudod, és együtt megoldunk mindent. Ami pedig a lakást illeti, én megkérdezem anyát, hogy lakhatsz-e nálunk. Okés? Szerintem nem lesz, kifogása elenne, – szólal meg életem, majd bátorításként megszorítja a kezem.

- Tudod, hogy hozzánk is jöhetsz, Yugyeom, már mondtam párszor – pufog Jackson, de a szeme mosolyog.

- Igen persze, és bocsi, hogy eddig nem hallgattam rád. Köszönök nektek mindent srácok – mosolygok rájuk, amennyire csak tudok. – Segítettek akkor összepakolni a cuccomat, apám már holnap nem akar itt látni, azt mondta.

- Öhm igen…ami apádat illeti, Yugyeom – kezdi el Jackson, mire kérdőn tekintek rá. –Hát párszor bevertem az arcát, ha nem haragszol, mert megérdemelte – hangja komolyan és határozottan cseng.

- Nem, dehogyis haragszok, nekem is azt kellett volna tennem, ha lett volna hozzá bátorságom – a mondat végét szinte már suttogom. –Én…én nagyon haragszok rájuk, de főleg apára! Hogy voltak képesek ezt tenni a saját gyerekükkel? Még csak meg se próbálták elfogadni, nem is akarták. Abban percben nekem végem volt, amint ők megtudták, hogy meleg vagyok. Azóta haldoklom, lelkem egyik része meghalt, mikor anya elhagyott, ma pedig a másik, mikor apa kitagadott. És tudjátok, mik fájnak a legjobban? Nem a verések, hanem a szavak, amiket a fejemhez vágott minden egyes nap, hisz lelki terrorban tartott. Sértő szavakat, amelyeket szerintem nem érdemlek meg, és amiket soha nem fogok elfelejteni.

- Istenem, Yugyeom, bocsáss meg, hogy nem jöttünk hamarabb, és azért, hogy nem avatkoztam közbe hamarabb – jajdul fel legjobb barátom, majd megölel.

- Gyeomie, bocsáss meg nekem is, hogy nem figyeltem oda rád jobban, és nem segítettem megküzdeni ezzel, én sajnálom rettenetesen – mondja Szerelmem kíntól eltorzult arccal, és ő is átölel. Így állunk percekig néma csendben, mikor végre megszólalok.

- Dehogyis fiúk, ti bocsássatok meg nekem, hogy nem kértem a segítségeteket, és amiért ilyen gyenge vagyok!

- Ez nem igaz! Igenis erős vagy – bontakozik ki az ölelésből Bamie és tekintetét az enyémbe fúrja.

- Nem vagyok, még csak meg se tudom magam védeni, hagytam neki, hogy ezt megtegye.

- Pedig erős vagy, Yugyeom, mert életben maradtál, és kibírtad ezt a terrort, nem adtad fel. Minden egyes nap szembe kellett nézned a pokollal, de te bátran megküzdődtél vele, és ez tett téged erőssé. A fájdalom volt az, ami előre vitt, azért vágtad magad is ugye?

Csak bámulom a Szerelmemet, és magamban hálát adok istenek, hogy őt nekem szánta, hogy ezt a csodálatos angyalt nekem adta. Esküszöm, hogy örökre vigyázni fogok rá, és meg fogom becsülni. Meghatódottságomban nem is tudok megszólalni, így csak bólintok, és most én ölelem meg őt, de előtte adok egy puszit a homlokára. Jackson mosolyogva figyel minket.

- Khmm…pakoljunk akkor gyorsan össze Yugyeom, és elviszlek titeket Bambamékhez – csendül fel barátom hangja pár perc múlva.

- Persze, okés – makogom zavaromban, majd elengedem Bamiet.

- Jah, mielőtt elfelejtem, szombatom akkor jöttök a buliba ugye? – vigyorog ránk.

- Tényleg elfelejtettem, vagyis nem volt időm megkérdezni Bamiet. De naná, hogy megyünk, ugye? – fordulok Bambam felé.

- Még szép, ki nem hagyjuk!

Jackson segített kipakolni a cuccaimat a kocsiból, majd felvinni Bambam szobájába. Annyira sok dolgom nincs is össz-vissz 1 bőrönd és 2 sporttáska.

- Akkor én megyek is, majd beszélünk! Ha bármi baj van, azonnal hívjatok, és rögtön rohanok! Mielőtt még elmegy, odajön hozzánk, és mind a kettőnket megölel, nekem még puszit is ad az arcomra, amitől mosolyognom kell! Végül itt maradunk a szobában kettesben. Itt állunk egymással szemben pár percig, míg végül Bambam megtöri a csendet, és eltűnteti köztünk a távolságot.

- Holnap megbeszéljük anyuval, hogy ideköltözhess, bár szerintem nem lesz, elenne kifogása, örülni fog neki. Most pedig menj, Gyeomie, és fürödj le, okés? – tekintete fogva tartja az enyémet, majd mintha olvasnánk, egymás gondolataiban, egyszerre mozdulunk, és megöleljük egymást. Percekig csak állunk így, nekem ezek olyan sokat jelentenek, végül kibontakozok az ölelésből, majd bevonulok a fürdőszobába, ahol gyorsan levetkezek, és beállok a zuhany alá. Egyedül maradok ismét a gondolataimmal, amik egyszer az őrületbe fognak kergetni. Egyszerűen nem tudom őket irányítani, hirtelen villannak be, és mire észbe kapok, átvették az irányítást az elmém felett. Ez történik most is, már nem tudok mit tenni, elemi erővel tör rám a pánikroham. A szívem őrülten ver, félő, hogy egyszer megáll. Gyorsan kapkodok levegő után, a fejem fáj, rám tör a hányinger, a lábaim elgyengülnek, és felmondják a szolgálatot. Térdre esek a zuhany alatt, miközben a víz ugyanúgy folyik rám, az egyik kezem a szívemre szorítom, és akkor jön az a rettenetesen rossz érzés, ami végigfut az egész testemen, és ekkor megtörténik az, ami eddig még egyszer sem, elkezdek sírni. Valahogy éreztem, hogy egyszer ez a pillanat el fog jönni, már egy ideje kerülgetett a sírás, de most a mai eset után, végleg kitört belőlem. Csak folynak a könnyeim két oldalt az arcomon, miközben még mindig küzdök a pánikrohammal. Nagyon utálom ezeket a rohamokat, nem tudom, mit kellene csinálnom, hogy végre elmúljanak. Hirtelen kinyílik az ajtó, és meghallom Bamie hangját.

- Yugyeomie, jól vagy? Már régóta bent vagy, és kezdtem aggódni. -A hangja magamhoz térít, és nem foglalkozok azzal, hogy meztelen vagyok, igaz nem látszik semmi olyan részem, hisz szó szerint a térdemen ölük a zuhanyzóban, és össze vagyok görnyedve. De érzem, hogy most nagyon szükségem van rá, azt akarom, hogy öleljen át, érintsen meg, érezni akarom őt. Így végül elhúzom a függönyt, és ráemelem könnyáztatta tekintetem Bamiere. Amint meglát, rögtön odarohan hozzám, nem törődve azzal, hogy vizes lesz, gyorsan elzárja a csapot, letérdel velem szembe, és két keze közé veszi az arcomat.

- Úristen, Gyeomie, jól vagy? Mi a baj? – Szerelmem hangja kétségbeesett, és a szemében félelmet látok.

- Pánikrohamom van, de elég durván – kapaszkodok egyik kezemmel Bambam vállába, nézem szemeit, amiben látom, hogy totál kivan, és nem tudja, mit csináljon, miközben a könnyeim még mindig folynak a szememből, szipogok, és levegő után kapkodok.

- Jól van, Gyeomie, figyelj rám, próbálj a hangomra összpontosítani! Nyugodj meg, kérlek! Itt vagyok most már, és segítek neked. Istenem, mit kéne csinálnom? – kérdi saját magától teljesen kétségbeesve, majd hirtelen mozdul, előre hajol és ajkát az enyémre tapasztja, én meg teljesen ledöbbenek, és még levegőt is elfelejtek venni. Megfeledkezek a pánikrohamról, és csak átadom magam az érzésnek. Nem mélyíti el a csókot és nem használja a nyelvét, csak egyszerűen ad egy hosszú csókot a számra. Mikor végül elválik az ajkaimtól, kitágult szemekkel bámulok rá.

- Ahh, e-ezt meg, hogy csináltad? – ámulok, hisz a pánikrohamom, hirtelen elmúlt, csak attól, hogy megcsókolt, a puha ajkaival elérte, hogy megszűnjön a rohamom.

- Nem tudom, csak úgy jött az ötlet, hogy megcsókoljalak, abban bízva, hogy ettől hátha elmúlik – mosolyog rám, de úgy látom bevált! – Most már jobban vagy?

- Igen, hála neked, jobban vagyok – viszont hirtelen elpirulok, ahogy leesik, hogy meztelen vagyok, és ő meg itt van előttem, és épp csókolóztunk.

- Örülök neki, viszont megyek, mert látom zavarban vagy, és ez nekem is kicsit kellemetlen. Maradj így, hozok törölközőt, mert észrevettem, hogy azt elfelejtetted, és magadra hagylak. Visszahúzza a függönyt, és pár másodperc múlva visszajön, benyújtja a törölközőt, én meg elveszem tőle.

Miután kiment, az arcom, még jobban vörös lesz, és belefulladok a zavaromba. Istenem, hisz látott nagyjából meztelenül, ha nem lett volna pánikrohamom, nem tettem volna ezt, ehhez én túl szégyellős vagyok. Basszus, hogyan nézek most a szemébe? Gyorsan megtörölközök, és magamra veszem a tiszta ruhákat. Kilépek és szembetalálom magam Bamievel, aki épp arra vár, hogy kijöjjek, full vörös arccal nézek rá, és berohanok a szobába. Míg zuhanyozik, én megszárítom a hajam, mert nem szeretem, ha vizes. Az ágyon ülve várom, hogy végezzen, és az ajtót lesem, hogy mikor nyílik. Amint megpillantom belépni, gyorsan odarohanok hozzá, és jó szorosan magamhoz ölelem, közben mélyen beszívom az illatát. Nem szól semmit, és ez így jó, csak ő is magához ölel. Olyan jó érzés magamhoz szorítani, teste puha és meleg, beleolvad az enyémbe. Csak állunk így pár percig megint, míg végül én bontakozok ki az öleléséből, de csak annyira, hogy a szemeibe tudjak nézni. A tekintete teljesen megbabonáz, nem tudok elszakadni tőle, ragyogó fekete szemeivel bámul fel rám, hisz én vagyok a magasabb, fél fejjel. Nem bírom ki, hogy ne érjek hozzá, egyik kezemmel végigsimítok az arcán, ő meg szó szerint belesimul a tenyerembe. Tekintetem az ajkára vezetem, ami a simogatás hatására kicsit szétnyílt, és érzem, hogy most rögtön meg kell csókolnom azokat a puha, és telt ajkakat. Nagyon érezni akarom őt, rettenetesen! Így nem is gondolkodok tovább, ráhajolok Bamie ajkaira, és gyengéden érintem a sajátommal. Csak attól, hogy összeért az ajkunk, az agyam azonnal kikapcsolt, és a világ megszűnt körülöttem. Először csak lassan ízlelem az ajkait, míg végül nyelvemet előretolva engedélyt kérek a behatolásra. Amint a nyelvünk is összeér, végleg megsemmisülök, beleborzong az egész testem. Csak csókoljuk egymást, miközben rám tör egy fura érzés, és az egész testem lángol tőle. Önkéntelenül mozdulok előrébb, és egyik kezemet a csípőjére teszem, és úgy húzom magamhoz közelebb, másik kezemet pedig a hajába futtatom. De még ez se elég hirtelen, még többet akarok, így a kezemmel benyúlok a felsője alá, és a hasát kezdem el simogatni, amitől egy kis nyögés hagyja el az ajkát, megszakítva ezzel a csókot, de én nem hagyom abba. Ajkam a nyakára vándorol, és azt kezdem el csókolni.

- Ahh, Gyeomie, abba kéne hagynod – hallom meg Bamie zihálását, majd két kézzel eltol magától. A hangjától magamhoz térek, ráemelem a tekintetem, miközben én is zihálok.

- Valami baj van? – kérdem nehezen véve a levegőt

- Csak az, hogy totál elveszed az eszem, és kívánlak nagyon! – a szavai meglepnek, akkor ő is ezt érzi?

- Óh, akkor ezzel nem vagy egyedül, én már az ajkadtól, és attól, ahogy csókolsz, megőrülök – vallom be őszintén, és érzem, kezdek zavarba jönni. Kézen fogom, és az ágyhoz vezetem, ahova leülünk mind a ketten, de a kezét nem engedem el, szorosan tartom az enyémben.

- És még éreztem valami mást is, az egész testem lángolt, remegtem, és…és az ágyékom bizsergett, azt akartam, hogy érints meg mindenhol, hozzám simulj meztelenül, és csókolj meg, mindenhol. Nagyon akartam, és még most is akarom amúgy…- mire befejezem, az egész arcom lángol a fülem tövéig.  Bambam csak bámul rám tátott szájjal, látom rajta, totál lefagyott.

- KIM YUGYEOM, te megölsz engem! – hajol közelebb az arcomhoz, és az ajkunk már majdnem összeér, de nem csókol meg nagy csalódottságomra. –Szóval kívánsz engem most is? – suttogja érzékien, én meg már ettől haldoklok. – De előtte még meg kell beszélnünk valamit! – néz mélyen a szemembe, és a hangja komoly. Kezdek megijedni, most vajon közli velem, hogy nem szeret, és nem akar engem? Igaz, még azt se beszéltük meg, hogy együtt vagyunk, és még egyikőnk se mondta, azt ki, hogy „Szeretlek”. Megfogja bal karom, és úgy fordítja, hogy látszódjanak a vágások. Ekkor már tudom, mit akar, és egyetértek vele, igen ezt meg kell beszélni. Nézi a karomon a vágásokat, amik között vannak régiek, és a mai, ami még vörös, és elég mélyre sikerült.

- Én…én megértem, ha emiatt utálsz, és nem akarsz engem – kezdek bele –, hisz ez undorító amúgy, és szégyellem magam miatta – hangom itt elcsuklik, és a szemembe könnyek szöknek. – De mégis, én nem bírnám ki, ha elhagynál, azt hiszem, hogy belehalnék! Ugye nem fogsz elhagyni? – kérdem kétségbeesetten, miközben hullnak a könnyeim.

- Istenem, Gyeomie, semmi ilyesmiről nincs szó, nyugodj meg, kérlek! – hangja esdeklő, majd letörli a kezével a könnyeket, az arcomról, és összekulcsolja az ujjainkat.

- Én csak azt akartam mondani, hogy nagyon sajnálom, ami történt, és még egyszer bocsánatot szeretnék kérni, amiért nem figyeltem oda jobban rád. De most már itt vagyok neked, nem megyek sehova, és rám számíthatsz mindig. Szóval megígéred, hogy nem bántod magad többet? Ha bántod magad, azzal engem is bántasz, az nekem is fáj. Teljesen meghatódok attól, amit mond. Szívem megtelik szerelemmel, és érzem, hogy szét fog durranni, gyorsan kezd el dobogni, de most nem a pánikroham miatt, hanem Bamie miatt. A szívem csakis érte dobog, ilyen őrült tempóban. Rettenetesen boldog vagyok, itt ül előttem Életem Szerelme, engem néz gyönyörű szemeivel, szorítja a kezem, akar engem, félt, és aggódik értem. És ekkor érzem, hogy nem bírom tovább magamban tartani, ki kell mondanom, azt akarom, hogy tudja. Az egész világ tudja, hogy mennyire nagyon szerelmes vagyok Bambambe.

- Bambam, én…én már nem tudom tovább magamban tartani, muszáj kimondanom. Én, Szeretlek téged! Elraboltad a szívem! – lángol az arcom, teljesen zavarba jöttem, és legszívesebben elsüllyednék. –Leszel a párom? – ha eddig piros volt az arcom, akkor most vörös színben pompázik.