Bambam
pov:
Nagyon megörültem, mikor
Yugyeomie végre írt üzenetet messengeren, mert már kezdtem ideges lenni. Már
este 6 óra volt, de még semmi életjelet nem adott magáról. Valamint nagyon fura
volt, ahogy írta az üzenetet, éreztem, hogy valami baj van, de nem mondja el.
Valami történt vele, és én nem tudom, hogy mi. Valaki bántotta, megsérült? Már
vagy öt perce írtam vissza neki, de még mindig nem reagált rá semmit, pedig fent
van és látta. Miért nem ír vissza? Istenem, mindjárt beleőrülök ebbe a
tudatlanságba, mindjárt felrobbanok, annyira ideges vagyok, és félek. Látom,
hogy fent van Jackson is, így gyorsan rá írok.
Én: Szia! Mondd, hogy te
tudsz valamit Gyeomieról! Már egy ideje nem ír vissza, és kezdek félni. Fura
volt amit, és ahogy írt.
Jackson: Szia! Én tudom,
mi történt vele, és te is meg fogod tudni, szóval nem hazudok. Megverték a
suliban újra! De egy ideje nekem se ír vissza, és kezdek én is kiakadni.
Szerintem az apja…
Én: Hogy mi a franc van?
Megverték? Újra? Édes istenem, én ezt nem tudtam… És az apja, de hisz az egy
állat. Azonnal oda kell mennünk, és ha valami…
Jackson: Nyugodj meg,
tudom, és én is félek. Máris indulok! Merre laksz, eléd megyek?
Leírom a címem, és tíz
perc múlva meg is érkezik Jackson kocsival. Látom rajta, hogy ő is teljesen
kivan, és a sírás kerülgeti, mint engem. Csendben ülünk egymás mellett,
egyikőnk se szólal meg. Istenem, ha valami komoly baja lett…ha súlyosan
megsérült…én feljelentem az apját, nem, inkább megölöm. Nem bírnám ki Yugyeomie
nélkül, ő a legfontosabb a számomra. Jackson olyan gyorsan hajt, amennyire csak
tud, de odafigyel, hogy ne lépje át a sebességhatárt, most nem hiányozna, egy
büntetés, és a rendőrség. Amint megérkezünk, szó szerint berontunk az ajtón, és
Gyeomie szobája felé vesszük az irányt. Összenézünk Jacksonnal, mindkettőnk
szemében félelem tükröződik, nagy levegőt veszünk, és végül benyitunk a
szobába. A látvány örökre be fogja vésni magát az emlékezetembe, de szerintem a
Jacksonéba is. Kétségbeesetten rohanunk az ágyon fekvő eszméletlen Yugyeomhoz,
rázogatjuk, szólongatjuk, de semmire nem reagál. Az arca széjjel van verve, a
pólója szét van szakadva, de ami jobban kiborít, az a karja, amit saját maga vagdosott
össze. Én erről nem tudtam…istenem, fogalmam se volt róla, hogy ezzel küzd, és
még a suliban is verik. Rettenetesen haragszok magamra, szégyellem magam, ez
lenne a védelem, amit ígértem neki. Jacksont szétveti az ideg, kirohan a
szobából egy szó nélkül, én meg odatérdelek Gyeomie mellé, kezét a sajátomba
veszem, és elkezdem szólongatni, rázom a vállát, simogatom az arcát. Észre se
veszem, hogy már kiabálom a nevét, miközben záporoznak a könnyeim.
- Kérlek szépen, Gyeomie,
ébredj fel! Ne csináld ezt, nem hagyhatsz el, fontos vagy nekem. Kérlek, nyisd
ki a szemed! Eközben visszatért Jackson is, ő is mellém térdel, de a keze csupa
vér. –Te meg mit csináltál, jézusom – rémülten bámulok a véres kezére.
- Behúztam párat az
apjának, megérdemelte az a rohadék – közli mérges arccal, és igaza van. Ismét
visszafordulok Gyeomie felé, de nagy meglepetésemre, már nyitva van a szeme, és
engem néz.
- Istenem, de jó, hogy
magadhoz tértél – sóhajtok fel megkönnyebbülve – nagyon aggódtunk érted.
- Fel tudsz kelni, Yugyeomei?
– kérdi helyettem Jackson. – Itt a kocsim, gyere, elmegyünk innen.
- Annyira örülök, hogy
itt vagytok! – szólal meg Gyeomie, de a hangja halk és szomorú. –Hálás vagyok
nagyon érte!
- Ez csak természetes –
mondjuk egyszerre Jacksonnal.
Yugyeom
pov:
Hatalmas kő esik le a
szívemről, mikor végre magamhoz térek, és nem mást látok az ágyamnál térdelni
aggódó arccal, mint Életem Szerelmét, és a legjobb barátom.
- Annyira örülök, hogy
itt vagytok! – szólalok meg, de az a szomorúság, ami árad a hangomból, még
engem is sokkol. – Hálás vagyok érte, nagyon.
- Ez csak természetes -
vágják rá, mind a ketten és látom az arcukon, nekik is feltűnt a szomorúság, és
érzik, hogy valami történt.
- Jól vagy? Minden
rendben? – kérdi Bamie, majd nyújtja a kezét, hogy segítsen felülni.
- Azt hiszem, nem…semmi
sincs rendben – sóhajtok miközben nagy nehezen felkelek az ágyból. –Az pám
kitagadott, és elzavart itthonról, míg majdnem halálra vert. Nincs hova mennem,
és egyedül vagyok!
- De hát ez nem igaz –
mondják egyszerre. – Mi itt vagyunk neked, tudod, és együtt megoldunk mindent.
Ami pedig a lakást illeti, én megkérdezem anyát, hogy lakhatsz-e nálunk. Okés?
Szerintem nem lesz, kifogása elenne, – szólal meg életem, majd bátorításként
megszorítja a kezem.
- Tudod, hogy hozzánk is
jöhetsz, Yugyeom, már mondtam párszor – pufog Jackson, de a szeme mosolyog.
- Igen persze, és bocsi,
hogy eddig nem hallgattam rád. Köszönök nektek mindent srácok – mosolygok
rájuk, amennyire csak tudok. – Segítettek akkor összepakolni a cuccomat, apám
már holnap nem akar itt látni, azt mondta.
- Öhm igen…ami apádat
illeti, Yugyeom – kezdi el Jackson, mire kérdőn tekintek rá. –Hát párszor
bevertem az arcát, ha nem haragszol, mert megérdemelte – hangja komolyan és
határozottan cseng.
- Nem, dehogyis
haragszok, nekem is azt kellett volna tennem, ha lett volna hozzá bátorságom –
a mondat végét szinte már suttogom. –Én…én nagyon haragszok rájuk, de főleg
apára! Hogy voltak képesek ezt tenni a saját gyerekükkel? Még csak meg se
próbálták elfogadni, nem is akarták. Abban percben nekem végem volt, amint ők
megtudták, hogy meleg vagyok. Azóta haldoklom, lelkem egyik része meghalt,
mikor anya elhagyott, ma pedig a másik, mikor apa kitagadott. És tudjátok, mik
fájnak a legjobban? Nem a verések, hanem a szavak, amiket a fejemhez vágott
minden egyes nap, hisz lelki terrorban tartott. Sértő szavakat, amelyeket
szerintem nem érdemlek meg, és amiket soha nem fogok elfelejteni.
- Istenem, Yugyeom,
bocsáss meg, hogy nem jöttünk hamarabb, és azért, hogy nem avatkoztam közbe
hamarabb – jajdul fel legjobb barátom, majd megölel.
- Gyeomie, bocsáss meg
nekem is, hogy nem figyeltem oda rád jobban, és nem segítettem megküzdeni
ezzel, én sajnálom rettenetesen – mondja Szerelmem kíntól eltorzult arccal, és
ő is átölel. Így állunk percekig néma csendben, mikor végre megszólalok.
- Dehogyis fiúk, ti
bocsássatok meg nekem, hogy nem kértem a segítségeteket, és amiért ilyen gyenge
vagyok!
- Ez nem igaz! Igenis
erős vagy – bontakozik ki az ölelésből Bamie és tekintetét az enyémbe fúrja.
- Nem vagyok, még csak
meg se tudom magam védeni, hagytam neki, hogy ezt megtegye.
- Pedig erős vagy,
Yugyeom, mert életben maradtál, és kibírtad ezt a terrort, nem adtad fel.
Minden egyes nap szembe kellett nézned a pokollal, de te bátran megküzdődtél
vele, és ez tett téged erőssé. A fájdalom volt az, ami előre vitt, azért vágtad
magad is ugye?
Csak bámulom a Szerelmemet,
és magamban hálát adok istenek, hogy őt nekem szánta, hogy ezt a csodálatos
angyalt nekem adta. Esküszöm, hogy örökre vigyázni fogok rá, és meg fogom
becsülni. Meghatódottságomban nem is tudok megszólalni, így csak bólintok, és
most én ölelem meg őt, de előtte adok egy puszit a homlokára. Jackson
mosolyogva figyel minket.
- Khmm…pakoljunk akkor
gyorsan össze Yugyeom, és elviszlek titeket Bambamékhez – csendül fel barátom
hangja pár perc múlva.
- Persze, okés – makogom
zavaromban, majd elengedem Bamiet.
- Jah, mielőtt
elfelejtem, szombatom akkor jöttök a buliba ugye? – vigyorog ránk.
- Tényleg elfelejtettem,
vagyis nem volt időm megkérdezni Bamiet. De naná, hogy megyünk, ugye? –
fordulok Bambam felé.
- Még szép, ki nem
hagyjuk!
Jackson segített
kipakolni a cuccaimat a kocsiból, majd felvinni Bambam szobájába. Annyira sok
dolgom nincs is össz-vissz 1 bőrönd és 2 sporttáska.
- Akkor én megyek is,
majd beszélünk! Ha bármi baj van, azonnal hívjatok, és rögtön rohanok! Mielőtt
még elmegy, odajön hozzánk, és mind a kettőnket megölel, nekem még puszit is ad
az arcomra, amitől mosolyognom kell! Végül itt maradunk a szobában kettesben.
Itt állunk egymással szemben pár percig, míg végül Bambam megtöri a csendet, és
eltűnteti köztünk a távolságot.
- Holnap megbeszéljük
anyuval, hogy ideköltözhess, bár szerintem nem lesz, elenne kifogása, örülni
fog neki. Most pedig menj, Gyeomie, és fürödj le, okés? – tekintete fogva
tartja az enyémet, majd mintha olvasnánk, egymás gondolataiban, egyszerre
mozdulunk, és megöleljük egymást. Percekig csak állunk így, nekem ezek olyan
sokat jelentenek, végül kibontakozok az ölelésből, majd bevonulok a
fürdőszobába, ahol gyorsan levetkezek, és beállok a zuhany alá. Egyedül maradok
ismét a gondolataimmal, amik egyszer az őrületbe fognak kergetni. Egyszerűen
nem tudom őket irányítani, hirtelen villannak be, és mire észbe kapok, átvették
az irányítást az elmém felett. Ez történik most is, már nem tudok mit tenni,
elemi erővel tör rám a pánikroham. A szívem őrülten ver, félő, hogy egyszer
megáll. Gyorsan kapkodok levegő után, a fejem fáj, rám tör a hányinger, a
lábaim elgyengülnek, és felmondják a szolgálatot. Térdre esek a zuhany alatt,
miközben a víz ugyanúgy folyik rám, az egyik kezem a szívemre szorítom, és
akkor jön az a rettenetesen rossz érzés, ami végigfut az egész testemen, és
ekkor megtörténik az, ami eddig még egyszer sem, elkezdek sírni. Valahogy
éreztem, hogy egyszer ez a pillanat el fog jönni, már egy ideje kerülgetett a
sírás, de most a mai eset után, végleg kitört belőlem. Csak folynak a könnyeim
két oldalt az arcomon, miközben még mindig küzdök a pánikrohammal. Nagyon utálom
ezeket a rohamokat, nem tudom, mit kellene csinálnom, hogy végre elmúljanak.
Hirtelen kinyílik az ajtó, és meghallom Bamie hangját.
- Yugyeomie, jól vagy?
Már régóta bent vagy, és kezdtem aggódni. -A hangja magamhoz térít, és nem
foglalkozok azzal, hogy meztelen vagyok, igaz nem látszik semmi olyan részem,
hisz szó szerint a térdemen ölük a zuhanyzóban, és össze vagyok görnyedve. De
érzem, hogy most nagyon szükségem van rá, azt akarom, hogy öleljen át, érintsen
meg, érezni akarom őt. Így végül elhúzom a függönyt, és ráemelem könnyáztatta
tekintetem Bamiere. Amint meglát, rögtön odarohan hozzám, nem törődve azzal,
hogy vizes lesz, gyorsan elzárja a csapot, letérdel velem szembe, és két keze
közé veszi az arcomat.
- Úristen, Gyeomie, jól
vagy? Mi a baj? – Szerelmem hangja kétségbeesett, és a szemében félelmet látok.
- Pánikrohamom van, de
elég durván – kapaszkodok egyik kezemmel Bambam vállába, nézem szemeit, amiben
látom, hogy totál kivan, és nem tudja, mit csináljon, miközben a könnyeim még
mindig folynak a szememből, szipogok, és levegő után kapkodok.
- Jól van, Gyeomie,
figyelj rám, próbálj a hangomra összpontosítani! Nyugodj meg, kérlek! Itt
vagyok most már, és segítek neked. Istenem, mit kéne csinálnom? – kérdi saját
magától teljesen kétségbeesve, majd hirtelen mozdul, előre hajol és ajkát az
enyémre tapasztja, én meg teljesen ledöbbenek, és még levegőt is elfelejtek
venni. Megfeledkezek a pánikrohamról, és csak átadom magam az érzésnek. Nem
mélyíti el a csókot és nem használja a nyelvét, csak egyszerűen ad egy hosszú
csókot a számra. Mikor végül elválik az ajkaimtól, kitágult szemekkel bámulok
rá.
- Ahh, e-ezt meg, hogy
csináltad? – ámulok, hisz a pánikrohamom, hirtelen elmúlt, csak attól, hogy
megcsókolt, a puha ajkaival elérte, hogy megszűnjön a rohamom.
- Nem tudom, csak úgy
jött az ötlet, hogy megcsókoljalak, abban bízva, hogy ettől hátha elmúlik –
mosolyog rám, de úgy látom bevált! – Most már jobban vagy?
- Igen, hála neked,
jobban vagyok – viszont hirtelen elpirulok, ahogy leesik, hogy meztelen vagyok,
és ő meg itt van előttem, és épp csókolóztunk.
- Örülök neki, viszont
megyek, mert látom zavarban vagy, és ez nekem is kicsit kellemetlen. Maradj
így, hozok törölközőt, mert észrevettem, hogy azt elfelejtetted, és magadra
hagylak. Visszahúzza a függönyt, és pár másodperc múlva visszajön, benyújtja a
törölközőt, én meg elveszem tőle.
Miután kiment, az arcom,
még jobban vörös lesz, és belefulladok a zavaromba. Istenem, hisz látott
nagyjából meztelenül, ha nem lett volna pánikrohamom, nem tettem volna ezt,
ehhez én túl szégyellős vagyok. Basszus, hogyan nézek most a szemébe? Gyorsan
megtörölközök, és magamra veszem a tiszta ruhákat. Kilépek és szembetalálom
magam Bamievel, aki épp arra vár, hogy kijöjjek, full vörös arccal nézek rá, és
berohanok a szobába. Míg zuhanyozik, én megszárítom a hajam, mert nem szeretem,
ha vizes. Az ágyon ülve várom, hogy végezzen, és az ajtót lesem, hogy mikor
nyílik. Amint megpillantom belépni, gyorsan odarohanok hozzá, és jó szorosan
magamhoz ölelem, közben mélyen beszívom az illatát. Nem szól semmit, és ez így
jó, csak ő is magához ölel. Olyan jó érzés magamhoz szorítani, teste puha és
meleg, beleolvad az enyémbe. Csak állunk így pár percig megint, míg végül én
bontakozok ki az öleléséből, de csak annyira, hogy a szemeibe tudjak nézni. A
tekintete teljesen megbabonáz, nem tudok elszakadni tőle, ragyogó fekete
szemeivel bámul fel rám, hisz én vagyok a magasabb, fél fejjel. Nem bírom ki,
hogy ne érjek hozzá, egyik kezemmel végigsimítok az arcán, ő meg szó szerint
belesimul a tenyerembe. Tekintetem az ajkára vezetem, ami a simogatás hatására
kicsit szétnyílt, és érzem, hogy most rögtön meg kell csókolnom azokat a puha,
és telt ajkakat. Nagyon érezni akarom őt, rettenetesen! Így nem is gondolkodok
tovább, ráhajolok Bamie ajkaira, és gyengéden érintem a sajátommal. Csak attól,
hogy összeért az ajkunk, az agyam azonnal kikapcsolt, és a világ megszűnt
körülöttem. Először csak lassan ízlelem az ajkait, míg végül nyelvemet
előretolva engedélyt kérek a behatolásra. Amint a nyelvünk is összeér, végleg
megsemmisülök, beleborzong az egész testem. Csak csókoljuk egymást, miközben
rám tör egy fura érzés, és az egész testem lángol tőle. Önkéntelenül mozdulok
előrébb, és egyik kezemet a csípőjére teszem, és úgy húzom magamhoz közelebb,
másik kezemet pedig a hajába futtatom. De még ez se elég hirtelen, még többet
akarok, így a kezemmel benyúlok a felsője alá, és a hasát kezdem el simogatni,
amitől egy kis nyögés hagyja el az ajkát, megszakítva ezzel a csókot, de én nem
hagyom abba. Ajkam a nyakára vándorol, és azt kezdem el csókolni.
- Ahh, Gyeomie, abba kéne
hagynod – hallom meg Bamie zihálását, majd két kézzel eltol magától. A
hangjától magamhoz térek, ráemelem a tekintetem, miközben én is zihálok.
- Valami baj van? –
kérdem nehezen véve a levegőt
- Csak az, hogy totál
elveszed az eszem, és kívánlak nagyon! – a szavai meglepnek, akkor ő is ezt
érzi?
- Óh, akkor ezzel nem
vagy egyedül, én már az ajkadtól, és attól, ahogy csókolsz, megőrülök – vallom
be őszintén, és érzem, kezdek zavarba jönni. Kézen fogom, és az ágyhoz vezetem,
ahova leülünk mind a ketten, de a kezét nem engedem el, szorosan tartom az
enyémben.
- És még éreztem valami
mást is, az egész testem lángolt, remegtem, és…és az ágyékom bizsergett, azt
akartam, hogy érints meg mindenhol, hozzám simulj meztelenül, és csókolj meg,
mindenhol. Nagyon akartam, és még most is akarom amúgy…- mire befejezem, az
egész arcom lángol a fülem tövéig. Bambam
csak bámul rám tátott szájjal, látom rajta, totál lefagyott.
- KIM YUGYEOM, te megölsz
engem! – hajol közelebb az arcomhoz, és az ajkunk már majdnem összeér, de nem
csókol meg nagy csalódottságomra. –Szóval kívánsz engem most is? – suttogja
érzékien, én meg már ettől haldoklok. – De előtte még meg kell beszélnünk
valamit! – néz mélyen a szemembe, és a hangja komoly. Kezdek megijedni, most
vajon közli velem, hogy nem szeret, és nem akar engem? Igaz, még azt se
beszéltük meg, hogy együtt vagyunk, és még egyikőnk se mondta, azt ki, hogy
„Szeretlek”. Megfogja bal karom, és úgy fordítja, hogy látszódjanak a vágások.
Ekkor már tudom, mit akar, és egyetértek vele, igen ezt meg kell beszélni. Nézi
a karomon a vágásokat, amik között vannak régiek, és a mai, ami még vörös, és
elég mélyre sikerült.
- Én…én megértem, ha
emiatt utálsz, és nem akarsz engem – kezdek bele –, hisz ez undorító amúgy, és
szégyellem magam miatta – hangom itt elcsuklik, és a szemembe könnyek szöknek.
– De mégis, én nem bírnám ki, ha elhagynál, azt hiszem, hogy belehalnék! Ugye
nem fogsz elhagyni? – kérdem kétségbeesetten, miközben hullnak a könnyeim.
- Istenem, Gyeomie, semmi
ilyesmiről nincs szó, nyugodj meg, kérlek! – hangja esdeklő, majd letörli a
kezével a könnyeket, az arcomról, és összekulcsolja az ujjainkat.
- Én csak azt akartam
mondani, hogy nagyon sajnálom, ami történt, és még egyszer bocsánatot szeretnék
kérni, amiért nem figyeltem oda jobban rád. De most már itt vagyok neked, nem
megyek sehova, és rám számíthatsz mindig. Szóval megígéred, hogy nem bántod
magad többet? Ha bántod magad, azzal engem is bántasz, az nekem is fáj.
Teljesen meghatódok attól, amit mond. Szívem megtelik szerelemmel, és érzem,
hogy szét fog durranni, gyorsan kezd el dobogni, de most nem a pánikroham
miatt, hanem Bamie miatt. A szívem csakis érte dobog, ilyen őrült tempóban.
Rettenetesen boldog vagyok, itt ül előttem Életem Szerelme, engem néz gyönyörű
szemeivel, szorítja a kezem, akar engem, félt, és aggódik értem. És ekkor
érzem, hogy nem bírom tovább magamban tartani, ki kell mondanom, azt akarom, hogy
tudja. Az egész világ tudja, hogy mennyire nagyon szerelmes vagyok Bambambe.
- Bambam, én…én már nem
tudom tovább magamban tartani, muszáj kimondanom. Én, Szeretlek téged!
Elraboltad a szívem! – lángol az arcom, teljesen zavarba jöttem, és
legszívesebben elsüllyednék. –Leszel a párom? – ha eddig piros volt az arcom,
akkor most vörös színben pompázik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése