Yugyeom pov:
Eljött a szombat este, a
buli napja, izgatott vagyok és félek is miatta. Ez lesz az első bulim, nem
voltam eddig egyszer se, és inni se ittam. Valahogy távol áll tőlem, és nem is
vonz az alkohol. Valamint azt se tudom, hogy mit vegyek fel, de amúgy annyira
nem is érdekel. Itt van nekem Bamie, és csak ez számít, úgyis vele leszek
végig, le se veszem majd róla a szemem. Felváltva elmegyünk fürödni, majd segít
kiválasztani, hogy mit vegyek fel, végül elindulunk kézen fogva Jacksonékhoz.
Itt állunk az ajtóban, kezem pedig a csengőre helyezem, megnyomva azt, pár perc
múlva meg is jelenik barátom széles mosollyal az arcán. Beinvitál minket a
házba, majd megölel minket és elveszi a kabátunkat.
- Nagyon örülök, hogy itt
vagytok – mondja őszinte hangsúllyal, amitől a szívem nagyot dobban.
- Mi is örülünk – teszem
hozzá, majd a kezem a vállára csúsztatom, és őszinte szeretettel nézek rá. Igaz
én még azért feszengve érzem magam, és tartok ettől a bulitól, de csak nem lesz
olyan rossz, hisz itt van Szerelmem, és a legjobb barátom nekem. Végszóra pont
megjelenik másik legjobb barátom, Jaebum, aminek szintén nagyon örülök. Ugye,
vele nem vagyunk osztálytársak, csak évfolyamtársak így ritkábban találkozunk.
Arcomon hatalmas mosollyal üdvözlöm őt.
- Jaebum, jaj de jó, hogy
látlak, hiányoztál – ugrok a nyakába, mire megölel, és ő is mosolyog.
- Te is nekem,
Gyeomie! Már vártam, hogy lássalak, és
Bambamet is meg akartam ismerni – kacsint rám, majd tekintetét, a páromra
vezeti, és rámosolyog. Jah, igen, ők még nem találkoztak, így bemutatom őket
egymásnak.
- Jaebum, ő itt Bambam.
Bambam, ő pedig Jaebum a másik legjobb barátom, akiről meséltem – mutatom be
őket egymásnak, mire kezet fognak, és egymásra mosolyognak.
- Yugyeom, ne haragudj
rám! – vált át hirtelen Jaebum komolyra, engem meg fejbe ver a váltás, és csak
értetlenül nézek rá. –Miért kéne haragudnom? – komolyan nem tudom, miről van
szó.
-A múltkori eset miatt,
hogy nem voltam ott és segítettem neked a bajban! Jackson elmesélt mindent, és
annyira sajnálom, őszintén! – hangja annyira szomorú, és a bűntudat a szemében,
szíven üt, de nagyon. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, hisz megértem.
- Hyung, semmi baj,
komolyan! Megértem, és nem haragszok. Csak ne légy szomorú! – lépek hozzá
mosolyogva, majd megölelem, amitől érzem, hogy megnyugszik. Tekintetem vissza
siklik Bambamre, és szorosan mellé állok. Csillogó szemekkel nézem őt, aki itt
áll mellettem, és gyönyörűbb, mint valaha, és ez a gyönyörűség az enyém
véglegesen a tegnapi naptól fogva örökre, és ettől a mennyben érzem magam.
Észreveszi, hogy csak őt nézem, mire elmosolyodik boldogan, és megfogja a
kezem, amitől azt is elfelejtem, hogy ki vagyok, az érintése egyenesen megöl.
Istenem, hogy lehet valaki ennyire tökéletes? Szorosan fogom a kezét az
enyémmel, mintha soha többé nem akarnám elengedni, majd zavaromban a többiekre
pillantok, és látom, majd kiugrik a szemük, annyira bámulják a kezünket. Még
jobban elpirulok ettől, majd odahajolva hozzájuk suttogom nekik.
- Tegnap összejöttünk,
hivatalosan is egy pár vagyunk végre – mondom, és nem tudom abbahagyni a
vigyorgást annyira boldog vagyok. Jacksont meg mintha rakétából lőtték volna
ki, veti magát a karjaimba újra, mire mindannyian csak mosolygunk.
- Srácok, hisz ez
csodálatos, rettenetesen örülök nektek, legyetek együtt még 100 évig, meg 1000
évig – ekkor már nevet, és tudjuk, az utóbbit viccnek szánta, de akkor is
örülök neki, mert mindig oldja a hangulatot és a vicceivel megnevetet minket.
- Én is gratulálok nektek,
fiúk, sok boldogságot! – mosolyog Jaebum, és ő is megölel. –Viszont magatokra
hagyunk akkor, nézzetek körbe, és később még ütközünk.
- Igen, srácok, menjetek,
érezzétek jól egymást, akarom mondani magatokat – vigyorog cukin, és kinyújtja
a nyelvét. Úristen, de imádom Jacksont, vannak ilyen beszólásai, de ezt
szeretem benne. Így végül kettesben maradunk a nagy tömegben, majd kézen fogva
elindulunk keresni valami helyet, ahova le tudunk ülni. Útközben Bamie
megkérdezi, hogy mit szeretnék inni, mire én igazából nem is tudom, hogy mit
feleljek. Nem vagyok tisztában azzal, hogy miket isznak a többiek, az
alkoholtól meg félek, és azokat se ismerem. Így rávágom, ami először az eszembe
jut.
- Nekem jó lesz egy kóla
is – hajolok a füléhez, mert hatalmas a zaj, és máskülönben nem hallaná, amit
mondok. Bólint majd ő is a fülemhez hajol.
- Rendben, akkor két
kóla, mert én is azt iszok – kiabálja. – Meg nem baj, ha hozok két sört is –
kérdi majd félve tekint az arcomra, hogy mit szólok hozzá. Nemlegesen rázom a
fejem, amitől megkönnyebbül. Kezünkben az itallal kilépünk az erkélyre, ahol
találunk egy üres padot és arra ülünk le. Rajtunk kívül még vannak kint páran,
de velünk szerencsére nem foglalkozik senki.
- Yugyeomie, akkor
tényleg nem haragszol a sör miatt? – kérdi újra Szerelmem, ami nagyon jól esik,
hisz törődik velem.
- Nem, semmi baj, nem
haragszok, csak én még nem ittam semmi ilyesmit tudod, meg ott van apa is,
szóval félek az alkoholtól.
- Tudom, és tényleg
sajnálom, de én hiszek benned, és tudom, hogy nem leszel olyan, mint apukád. És
tudod, hogy itt vagyok melletted, és soha nem hagynám, hogy olyan legyél. Csak
megkóstolod rendben, és nem baj, ha nem ízlik, okés? – hajol hozzám közelebb,
majd homlokát az enyémnek dönti, de én hirtelen szeretném, még közelebb tudni
magamhoz, így szorosan átölelem, és magamhoz szorítom.
- Köszönöm! – suttogom a
fülébe, mire válaszul még jobban bújik a karjaimba. Jesszus, mennyire bele
vagyok zúgva ebbe a srácba. Így ülünk pár percig, majd elengedve egymást, a
kezembe veszem a sört, mert a kólám már elfogyott. Szerelmem bíztatólag a
vállamra teszi a kezét, ami megadja a bátorságot ahhoz, hogy végül
belekortyoljak a sörbe. Nagy nehezen lenyelek egy kortyot, majd még egyet és
rájövök, hogy ez eléggé keserű, már pedig én nem rajongók az ilyen dolgokért. A
második korty után elveszem a számtól az üveget, és leteszem. Bamie kutató
tekintettel nézi az enyémet, és várj a reakcióm. Egyem meg, de aranyos, ahogy
itt ül mellettem és figyeli minden mozdulatom.
- Öhm, hát ez kicsit
keserű, nem valami jó az íze. Most az egyszer megiszom, de tuti, hogy többször
nem fog kelleni. Szavaim hallatám megkönnyebbül, majd arcán boldog mosollyal
közelít felém, és ad egy futó csókot az ajkamra, amitől az egész testemen
végigfut a remegés, és arcomat elönti a pír.
- Úgy lesz, ígérem, hogy
többet nem hozom fel a sört, és nem is kell többet innod. Ezt most megiszod, és
nincs több – mosolyog rám kedvesen. Mind a ketten kezünkbe vesszük a sört,
koccintunk, majd egyszerre iszunk belőle. Én olyan szomjasnak érzem magam, hogy
egyszerre megiszom mindet, míg Bamie lassabban issza. Beszélgettünk, nevetünk,
párszor megcsókoljuk egymást. Telik az idő és kezdem egyre furcsábban érezni
magam, szédülök, fáj a fejem, és hányingerem van. Gőzöm sincs, hogy mi történik
velem, de kicsit megijedek tőle.
- Bamie, nem érzem, jól
magam – karolom át a vállát, mire ő ijedten néz rám.
- De mi a baj? – kérdezi,
és hallom a hangján, hogy fél.
- Nem tudom, de szerintem
a sör az oka, szédülök – nyögöm ki, majd próbálok felállni, de nem sikerül, és
visszarogyok a padra.
- Gyere akkor, segítek,
és hazamegyünk! – jön oda hozzám, és átkarolja a derekam, hogy fel tudjak
állni. Útközben belebotlunk Jacksonékba, akik miután megtudták, mi van, aggódva
néznek rám, de én annak ellenére, hogy rosszul vagyok, bátorítóan mosolygok
rájuk, és örülök neki, hogy ők is itt vannak végre. Érzem, hogy muszáj a
mosdóba mennem, így otthagyva őket, elindulok a tömegen keresztül, majd a
helyiségbe érve, földbe gyökerezik a lábam, a szívem pedig kihagy egy ütemet,
attól, akit megpillantok magam előtt. A fiú, aki elárult, aki tetszett nekem,
akiben bíztam, és akinek elmondtam, hogy meleg vagyok itt áll előttem. De
mégis, hogy kerül ide, hisz elköltöztek? Amint meglát, rögtön megismer, és
szája gonosz vigyorra húzódik, ami megijeszt. Elindul felém, amitől egyből rám
tör a pánikroham, és elfelejtem, hogy szédülök és rosszul vagyok, csak
szeretnék kimenekülni innen, de ő megelőz, visszaránt, és a falnak nyom.
- Yugyeom, rég láttalak! –
köpi a szavakat, és szájából árad az alkohol szaga, ez a srác totál részeg.
Keze a derekamra téved, amitől az agyam riadót fúj, a szívem a torkomba ugrik,
és még jobban rám tör a pánik, nem kapok levegőt.
- Még mindig buzi vagy,
és a pasikra buksz? – szögezi nekem a kérdést, miközben a számat bámulja
bágyadt tekintettel. Úristen, ezzel meg mi van? Mit akar tőlem, istenem, de én
ezt nem akarom, csak bólintok, mert megszólalni nem tudok.
- Akkor jó, mert én most
pont kanos vagyok, szóval folytassuk ott ahol abbahagytuk régen, tudom, hogy
tetszem neked – vigyorog rám, majd arcával elkezd közeledni felém, és a szája
majdnem megérinti az enyém, de még időben elfordítom a fejem.
- Ne, kérlek, én ezt nem
akarom! – kezdek el könyörögni, és egész testemben remegek.
- Kussolj, szerinted az
engem hol érdekel? – szorítja meg az álam és olyan erősen tartja, hogy nem
tudok mozdulni. Újra megpróbál megcsókolni, de csak az arcom érinti a szája, mire
rögtön rám tör a hányinger, ahogy hozzám ér, keze a fenekem markolja, és a
szája végül az enyémhez ér, amitől meghalok egyben, és magamhoz térít annyira,
hogy összeszedve minden erőm ellökjem magamtól.
- Ne csináld ezt többet,
én csak a Bambamé vagyok, csak ő érhet hozzám! – hangom remeg, mindenem gyenge,
és érzem, hogy gyorsan ki kell jutnom innen. Előveszem a mobilom, és megnyomom
a zöld kis ikont Bamie neve alatt. Kicseng, fel is veszi, de mielőtt
beleszólhatnék Woojin kiveszi a kezemből a mobilt, újra a falnak lök és rám
veti magát.
- Rohadtul nem érdekel,
hogy ki az a köcsög, de te most az enyém leszel! – üvölti az arcomba, és elkezd
csókolgatni és simogatni, én meg undorodom tőle is, és kezdek saját magamtól
is. Ütöm, ahol érem, és próbálom ellökni magamtól, de túl erős.
- Ne csináld, csak Bambam
érhet hozzám, nem akarom! – kiáltom kétségbeesetten, amikor hirtelen kicsapódik
az ajtó, amin a Szerelmem és a barátaim rontanak be, és szedik le rólam
Woojint. Azonnal öklendezni kezdek, törölgetem a szám, az arcom, és folynak a
könnyeim. Jackson és Jaebum jól megverik Woojint, majd otthagyják eszméletlenül
a földön, Bamie pedig jó szorosan megölel, és próbál megnyugtatni.
- Yugyeomie, jól vagy?
Bocsáss meg, hogy nem jöttünk hamarabb. De mit tett veled? – fürkészi az arcom,
totál kétségbeesetten, és látom rajta, hogy ideges nagyon.
-A szája…a keze, rajtam
volt, ő engem…istenem… - nem tudom tovább mondani, sokkos állapotban vagyok,
csak haza akarok menni, és bezárkózni. Most nem tudok beszélni senkivel.
Amint hazaérünk, rögtön a
fürdőszobába rohanok, és úgy ruhástól beállok a zuhany alá, csak állok és
bámulok előre. Végül csak megmozdulok, és elkezdek levetkőzni, majd dörzsölöm
magam ott ahol az a szemét hozzám ért. Vörösre dörzsölöm a testem, de még ez se
elég, mert még mindig érzem magamon a szagát. Istenem, most hogyan nézek Bambam
szemébe? Lehet, hogy undorodni fog tőlem. Azon nem csodálkoznék, kábé most én
is undorodom magamtól, legszívesebben meghalnék szégyenemben. Komolyan nem
merek kimenni, de már elég régóta itt vagyok bent, és tudom, hogy a Szerelmem
már aggódik értem, így összeszedem magam, felöltözök, és félve lépek ki az
ajtón. A szobába érve, tényleg nem túloztam, mert Bambam aggódó pillantásával
találkozik a tekintetem, de ahogy összenézünk, rögtön lehajtom a fejem, és a
padlót kezdem el tanulmányozni. Annyira a földre koncentrálok, hogy észre se
veszem, hogy már itt van előttem, így hát felemelem a fejem és belemerülök a gyönyörű
szép fekete szemeibe, és már automatikusan nyúlnék az arcához, hogy
megsimogassam, de útközben megállok, és leejtem a kezem. Arcáról rögtön le
tudom olvasni a félelmet, és a kétségbeesést, mire ő nyújtja ki felém a kezét,
és indulna el, de én megijedek és hátralépek egyet. Nem érti, miért teszem, és
a félelme még nagyobb lesz, már nem tud mit kezdeni vele.
-Yugyeomie, de hát mi a
baj? – hangja szinte csak suttogás, annyira szét van esve ettől a helyzettől.
Megint nyúl felém, és végigsimít a karomon, de én elhúzódok, és felkiáltok,
amivel totál meglepem, és csak bámul rám, most már teljesen elveszetten.
- Ne érj hozzám, Bamie,
én most már…így már nem akarsz…ő engem letaperolt, és én undorodom saját
magamtól – a végét már fájdalmasan nyögöm ki, mert annyira rossz
visszaemlékezni rá. – És te is biztos, hogy undorodsz tőlem – hadarom el
gyorsan, és várom a reakcióját, hogy egyetértsen velem, és közölje, igenis ezek
után már nem akar engem. De ehelyett csak újra meglep, amikor jó szorosan
megölel, és elkezdi simogatni a hátam, én meg állok az arcomra kiült
döbbenettel, mert teljesen nem értem, hogy most akkor mi van. Hát akkor mégse
lök el magától, csak akar engem így is?
- Te kis butus – sóhajt
fel megkönnyebbülten. – A frászt hoztad rám, azt hittem, hogy már nem szeretsz,
és szakítani akarsz velem! És mi az, hogy ne érj hozzám? – kérdi picit
durcásan. Ekkor esik le, hogy jól ráijesztettem szegényre, és emiatt most
rosszul érzem magam.
- Ne haragudj rám, nem
akartalak megijeszteni, és főleg nem szakítani. Soha nem szakítanék veled, hisz
tudod, hogy szeretlek, csak ez az egész, és Woojin totál kiborított, és…- de
nem tudom, befejezni, mert Életem közbeszól, és nagy szemekkel kutatja a
tekintetem.
- Várj, te ismered azt a
fiút, aki letámadott? – szegezi nekem a kérdést.
- Igen ismerem, ő az,
akiről meséltem, a srác, aki tetszett nekem, akiben bíztam, és végül mégis
elárult. De nem tudom, hogy mit keres itt, hiszen ő elköltözött egy éve, és
azóta nem láttam. Nézem Bamie arcát, ahogy megemészti a hallottakat, de azon
semmilyen érzelem nem tükröződik, majd hirtelen felém fordul és félelmet látok
megcsillanni a szemeiben.
- Várj, de akkor ő most
meleg? – teszi fel a költői kérdést, ami pofán csap, mert én erre eddig nem is
gondoltam, de most totál kiakadok tőle, mert ha igaz, és ő tényleg meleg, akkor
miért csapott be engem.
- Nem tudom, én biztos
voltam benne, hogy nem az, mivel elárult engem, ha akart volna és meleg, akkor
gondolom, még most is együtt lennénk. De most, hogy mondod…ő teljesen rám
mászott, már pedig ilyet nem tesz egy normális heteró fiú – szinte észre se
veszem, hogy a hangom már feljebb emeltem, és már majdnem kiabálok. –Azt…azt
mondta…én próbáltam mondani neki, hogy van párom, sőt még a nevedet is
kiejtettem, ezzel is nyomatékosítani akartam, hogy nem hazudok. Kiabáltam az
arcába, hogy csak te érhetsz hozzám, és senki más, de nem hallotta, és nem is
foglalkozott vele.
- Sshh, Gyeomie, nyugodj
meg, már vége van! – próbál megnyugtatni, és csak ekkor veszem észre, hogy újra
teljesen kiborultam, egész testemben remegek, és folynak a könnyeim. Az én
egyetlenem kezei közé veszi az arcom, és lecsókolja a könnyeim, ami annyira jól
esik, és megmelengeti a szívem.
- Valamint még azt is
mondta, hogy őt nem érdekli, hogy te ki vagy, de én most az övé leszek! Kiráz a
hideg már csak a gondolattól, hogy valaki más hozzám érjen rajtad kívül. Abba
meg egyenesen belehalnék, ha valaki másnak kéne odaadnom magam. Én csak veled
fogok szeretkezni, csakis neked adom oda a testem és a lelkem! Én a tied vagyok
örökre, Szerelmem, Bambam – bukik ki a számon a szó, amit oly régóta szerettem
volna kimondani, és most végre megtörtént. Nem volt betervezve, teljesen
véletlenül jött ki a számon, de mégis annyira természetesen hangzik, szeretem
kiejteni ezt a szót. Visszaránt álmodozásomból a földre a csend, ami hirtelen
beáll közénk, ami kicsit szíven is üt, így ráemelem a tekintetem Bamiere, aki
azt hiszem sokkot kapott, mert csak bámul rám tátott szájjal, és az arcára
kiült döbbenettel. Rendben, ez most vajon jót vagy rosszat jelent? Istenem,
miért nem fogtam be a számat…
- Bambam, minden okés? – kérdem
óvatosan.
- Mond ki még egyszer, kérlek,
muszáj hallanom, hogy elhiggyem – néz rám, és már szinte kérlel a tekintetével,
így eleget téve a kérésének, újra kimondom a szót, mely oly sokat jelent
számomra.
- Szerelmem – lehelem a
szavakat, majd belepirulok, és zavarba jövök a pillantásától, végig az ajkamat
bámulja, amíg beszélek, és még most se veszi le róla a szemét, én meg már egész
testemben remegek, és már én is az ő puha párnácskáit bámulom, amik pár centire
vannak az enyémektől. Istenem, az a vágy és elektromosság, ami itt vibrál közöttünk,
teljesen felemészt. Olyan gyorsan mozdul, hogy észre se veszem, csak finom
ajkait érzem az enyémen mozogni, nem is késlekedek, azonnal magamhoz húzom, és
eltűntetem a köztünk lévő távolságot. Egyik kezem az arcára simítom, a másikkal
pedig beletúrok selymes hajába, és így még közelebb húzom magamhoz. Nyelvünk
játéka teljesen megőrjít, nem tudok betelni vele, olyan hevesen és
szenvedélyesen csókolózunk, hogy félek, megfulladunk a levegőhiány miatt. Bamie
végig a derekam simogatja, majd a nagy hévben elindul a keze és benyúl a felsőm
alá, és a hasamat kezdi el cirógatni, mire egy halk nyögés hagyja el a számat,
amitől belemosolyog a csókba, és tudom, hogy elégedett magával. Mind a ketten
érezzük, hogy most már muszáj levegőt vennünk, így elválunk egymás ajkaitól, és
zihálva bámulunk egymás szemébe. Próbálom lenyugtatni az őrült tempóban verdeső
szívem, félek, mi lesz itt később, ha már most ennyitől teljesen szétesek.
Jesszus, mit művelsz velem, Bamie?
- Ne haragudj, hogy
hirtelen úgy letámadtalak, de oly mértékben boldoggá tettél azzal, hogy
„Szerelmemnek” szólítottál, hogy úgy éreztem muszáj kimutatnom, mennyire örülök
neki, de erre nem lett volna elég azt mondani, hogy „Köszönöm” – magyarázkodik
életem, de felesleges, mert ezért nem kell se köszönetet mondani, se
hálálkodni, hisz ő a mindenem! Gyönyörű szemeiben mellyel engem néz, látom a
szerelmet, a törődést és a gyengédséget, és csak remélem, hogy az én szememből
is ki tudja olvasni azt, hogy mennyire szeretem őt. De valahogy úgy érzem,
annak ellenére, hogy árad a tekintetemből, muszáj kimondanom, tudnia kell,
mennyire magába bolondított, így veszek egy mély levegőt, és kiejtem a rég
magamban tartott szavakat.
- Szerelmem! – ejtem ki
lágyan a szavakat, majd megfogom mindkét kezét, és összekulcsolom az ujjainkat.
– Bevallom, neked őszintén, hogy attól a perctől kezdve szerelmes vagyok beléd,
amint megláttalak belépni a terem ajtaján. Ez szerelem volt első látásra, és
tudtam, hogy te vagy az igazi számomra, amint ott álltál előttem. Azóta a nap
óta a szerelmem minden perccel egyre jobban nő irántad, és már félek, hogy
nincs is ekkora szerelem a földön, a szívem annyira tele van veled, hogy félek,
egyszer szétdurran. Őrülten és visszavonhatatlanul szerelmes vagyok beléd,
Bambam. Én hiszek az örök sírig és még az azután tartó szerelemben. Tudom, hogy
csakis téged foglak szeretni örökre, és rajtad kívül nem akarok senki mást. Te
vagy a mindenem, az életem értelme. Nélküled nem tudnék élni! Te vagy az én
Drága Egyetlen Szerelmem! – miközben beszélek, végig egymás szemébe nézünk,
majd mire a mondandóm végére érek, látom, hogy Bamie szeméből 2 könnycsepp
folyik le oldalt az arcán, majd boldogan mosolyog rám, kivillantva gyönyörű
fogait, a szeme összehúzódik egész picire közben, és az anyajegy egy pillanatra
eltűnik. Bármit megadnék ezért a mosolyért, annyira nagyon szeretem.
- Istenem, Yugyeomie!
Ez…ez egyszerűen csodálatos volt, életem legszebb szerelmi vallomását kaptam
ajándékba most tőled. El se tudod képzelni, hogy mennyire boldog vagyok most!
Nagyon szeretlek Yugyeomie, nagyon fontos vagy nekem, és annyira köszönöm, hogy
az enyém vagy!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése