Ments meg! - 11. fejezet

Yugyeom pov:

Eljött a szombat este, a buli napja, izgatott vagyok és félek is miatta. Ez lesz az első bulim, nem voltam eddig egyszer se, és inni se ittam. Valahogy távol áll tőlem, és nem is vonz az alkohol. Valamint azt se tudom, hogy mit vegyek fel, de amúgy annyira nem is érdekel. Itt van nekem Bamie, és csak ez számít, úgyis vele leszek végig, le se veszem majd róla a szemem. Felváltva elmegyünk fürödni, majd segít kiválasztani, hogy mit vegyek fel, végül elindulunk kézen fogva Jacksonékhoz. Itt állunk az ajtóban, kezem pedig a csengőre helyezem, megnyomva azt, pár perc múlva meg is jelenik barátom széles mosollyal az arcán. Beinvitál minket a házba, majd megölel minket és elveszi a kabátunkat.

- Nagyon örülök, hogy itt vagytok – mondja őszinte hangsúllyal, amitől a szívem nagyot dobban.

- Mi is örülünk – teszem hozzá, majd a kezem a vállára csúsztatom, és őszinte szeretettel nézek rá. Igaz én még azért feszengve érzem magam, és tartok ettől a bulitól, de csak nem lesz olyan rossz, hisz itt van Szerelmem, és a legjobb barátom nekem. Végszóra pont megjelenik másik legjobb barátom, Jaebum, aminek szintén nagyon örülök. Ugye, vele nem vagyunk osztálytársak, csak évfolyamtársak így ritkábban találkozunk. Arcomon hatalmas mosollyal üdvözlöm őt.

- Jaebum, jaj de jó, hogy látlak, hiányoztál – ugrok a nyakába, mire megölel, és ő is mosolyog.

- Te is nekem, Gyeomie!  Már vártam, hogy lássalak, és Bambamet is meg akartam ismerni – kacsint rám, majd tekintetét, a páromra vezeti, és rámosolyog. Jah, igen, ők még nem találkoztak, így bemutatom őket egymásnak.

- Jaebum, ő itt Bambam. Bambam, ő pedig Jaebum a másik legjobb barátom, akiről meséltem – mutatom be őket egymásnak, mire kezet fognak, és egymásra mosolyognak.

- Yugyeom, ne haragudj rám! – vált át hirtelen Jaebum komolyra, engem meg fejbe ver a váltás, és csak értetlenül nézek rá. –Miért kéne haragudnom? – komolyan nem tudom, miről van szó.

-A múltkori eset miatt, hogy nem voltam ott és segítettem neked a bajban! Jackson elmesélt mindent, és annyira sajnálom, őszintén! – hangja annyira szomorú, és a bűntudat a szemében, szíven üt, de nagyon. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, hisz megértem.

- Hyung, semmi baj, komolyan! Megértem, és nem haragszok. Csak ne légy szomorú! – lépek hozzá mosolyogva, majd megölelem, amitől érzem, hogy megnyugszik. Tekintetem vissza siklik Bambamre, és szorosan mellé állok. Csillogó szemekkel nézem őt, aki itt áll mellettem, és gyönyörűbb, mint valaha, és ez a gyönyörűség az enyém véglegesen a tegnapi naptól fogva örökre, és ettől a mennyben érzem magam. Észreveszi, hogy csak őt nézem, mire elmosolyodik boldogan, és megfogja a kezem, amitől azt is elfelejtem, hogy ki vagyok, az érintése egyenesen megöl. Istenem, hogy lehet valaki ennyire tökéletes? Szorosan fogom a kezét az enyémmel, mintha soha többé nem akarnám elengedni, majd zavaromban a többiekre pillantok, és látom, majd kiugrik a szemük, annyira bámulják a kezünket. Még jobban elpirulok ettől, majd odahajolva hozzájuk suttogom nekik.

- Tegnap összejöttünk, hivatalosan is egy pár vagyunk végre – mondom, és nem tudom abbahagyni a vigyorgást annyira boldog vagyok. Jacksont meg mintha rakétából lőtték volna ki, veti magát a karjaimba újra, mire mindannyian csak mosolygunk.

- Srácok, hisz ez csodálatos, rettenetesen örülök nektek, legyetek együtt még 100 évig, meg 1000 évig – ekkor már nevet, és tudjuk, az utóbbit viccnek szánta, de akkor is örülök neki, mert mindig oldja a hangulatot és a vicceivel megnevetet minket.

- Én is gratulálok nektek, fiúk, sok boldogságot! – mosolyog Jaebum, és ő is megölel. –Viszont magatokra hagyunk akkor, nézzetek körbe, és később még ütközünk.

- Igen, srácok, menjetek, érezzétek jól egymást, akarom mondani magatokat – vigyorog cukin, és kinyújtja a nyelvét. Úristen, de imádom Jacksont, vannak ilyen beszólásai, de ezt szeretem benne. Így végül kettesben maradunk a nagy tömegben, majd kézen fogva elindulunk keresni valami helyet, ahova le tudunk ülni. Útközben Bamie megkérdezi, hogy mit szeretnék inni, mire én igazából nem is tudom, hogy mit feleljek. Nem vagyok tisztában azzal, hogy miket isznak a többiek, az alkoholtól meg félek, és azokat se ismerem. Így rávágom, ami először az eszembe jut.

- Nekem jó lesz egy kóla is – hajolok a füléhez, mert hatalmas a zaj, és máskülönben nem hallaná, amit mondok. Bólint majd ő is a fülemhez hajol.

- Rendben, akkor két kóla, mert én is azt iszok – kiabálja. – Meg nem baj, ha hozok két sört is – kérdi majd félve tekint az arcomra, hogy mit szólok hozzá. Nemlegesen rázom a fejem, amitől megkönnyebbül. Kezünkben az itallal kilépünk az erkélyre, ahol találunk egy üres padot és arra ülünk le. Rajtunk kívül még vannak kint páran, de velünk szerencsére nem foglalkozik senki.

- Yugyeomie, akkor tényleg nem haragszol a sör miatt? – kérdi újra Szerelmem, ami nagyon jól esik, hisz törődik velem.

- Nem, semmi baj, nem haragszok, csak én még nem ittam semmi ilyesmit tudod, meg ott van apa is, szóval félek az alkoholtól.

- Tudom, és tényleg sajnálom, de én hiszek benned, és tudom, hogy nem leszel olyan, mint apukád. És tudod, hogy itt vagyok melletted, és soha nem hagynám, hogy olyan legyél. Csak megkóstolod rendben, és nem baj, ha nem ízlik, okés? – hajol hozzám közelebb, majd homlokát az enyémnek dönti, de én hirtelen szeretném, még közelebb tudni magamhoz, így szorosan átölelem, és magamhoz szorítom.

- Köszönöm! – suttogom a fülébe, mire válaszul még jobban bújik a karjaimba. Jesszus, mennyire bele vagyok zúgva ebbe a srácba. Így ülünk pár percig, majd elengedve egymást, a kezembe veszem a sört, mert a kólám már elfogyott. Szerelmem bíztatólag a vállamra teszi a kezét, ami megadja a bátorságot ahhoz, hogy végül belekortyoljak a sörbe. Nagy nehezen lenyelek egy kortyot, majd még egyet és rájövök, hogy ez eléggé keserű, már pedig én nem rajongók az ilyen dolgokért. A második korty után elveszem a számtól az üveget, és leteszem. Bamie kutató tekintettel nézi az enyémet, és várj a reakcióm. Egyem meg, de aranyos, ahogy itt ül mellettem és figyeli minden mozdulatom.

- Öhm, hát ez kicsit keserű, nem valami jó az íze. Most az egyszer megiszom, de tuti, hogy többször nem fog kelleni. Szavaim hallatám megkönnyebbül, majd arcán boldog mosollyal közelít felém, és ad egy futó csókot az ajkamra, amitől az egész testemen végigfut a remegés, és arcomat elönti a pír.

- Úgy lesz, ígérem, hogy többet nem hozom fel a sört, és nem is kell többet innod. Ezt most megiszod, és nincs több – mosolyog rám kedvesen. Mind a ketten kezünkbe vesszük a sört, koccintunk, majd egyszerre iszunk belőle. Én olyan szomjasnak érzem magam, hogy egyszerre megiszom mindet, míg Bamie lassabban issza. Beszélgettünk, nevetünk, párszor megcsókoljuk egymást. Telik az idő és kezdem egyre furcsábban érezni magam, szédülök, fáj a fejem, és hányingerem van. Gőzöm sincs, hogy mi történik velem, de kicsit megijedek tőle.

- Bamie, nem érzem, jól magam – karolom át a vállát, mire ő ijedten néz rám.

- De mi a baj? – kérdezi, és hallom a hangján, hogy fél.

- Nem tudom, de szerintem a sör az oka, szédülök – nyögöm ki, majd próbálok felállni, de nem sikerül, és visszarogyok a padra.

- Gyere akkor, segítek, és hazamegyünk! – jön oda hozzám, és átkarolja a derekam, hogy fel tudjak állni. Útközben belebotlunk Jacksonékba, akik miután megtudták, mi van, aggódva néznek rám, de én annak ellenére, hogy rosszul vagyok, bátorítóan mosolygok rájuk, és örülök neki, hogy ők is itt vannak végre. Érzem, hogy muszáj a mosdóba mennem, így otthagyva őket, elindulok a tömegen keresztül, majd a helyiségbe érve, földbe gyökerezik a lábam, a szívem pedig kihagy egy ütemet, attól, akit megpillantok magam előtt. A fiú, aki elárult, aki tetszett nekem, akiben bíztam, és akinek elmondtam, hogy meleg vagyok itt áll előttem. De mégis, hogy kerül ide, hisz elköltöztek? Amint meglát, rögtön megismer, és szája gonosz vigyorra húzódik, ami megijeszt. Elindul felém, amitől egyből rám tör a pánikroham, és elfelejtem, hogy szédülök és rosszul vagyok, csak szeretnék kimenekülni innen, de ő megelőz, visszaránt, és a falnak nyom.

- Yugyeom, rég láttalak! – köpi a szavakat, és szájából árad az alkohol szaga, ez a srác totál részeg. Keze a derekamra téved, amitől az agyam riadót fúj, a szívem a torkomba ugrik, és még jobban rám tör a pánik, nem kapok levegőt.

- Még mindig buzi vagy, és a pasikra buksz? – szögezi nekem a kérdést, miközben a számat bámulja bágyadt tekintettel. Úristen, ezzel meg mi van? Mit akar tőlem, istenem, de én ezt nem akarom, csak bólintok, mert megszólalni nem tudok.

- Akkor jó, mert én most pont kanos vagyok, szóval folytassuk ott ahol abbahagytuk régen, tudom, hogy tetszem neked – vigyorog rám, majd arcával elkezd közeledni felém, és a szája majdnem megérinti az enyém, de még időben elfordítom a fejem.

- Ne, kérlek, én ezt nem akarom! – kezdek el könyörögni, és egész testemben remegek.

- Kussolj, szerinted az engem hol érdekel? – szorítja meg az álam és olyan erősen tartja, hogy nem tudok mozdulni. Újra megpróbál megcsókolni, de csak az arcom érinti a szája, mire rögtön rám tör a hányinger, ahogy hozzám ér, keze a fenekem markolja, és a szája végül az enyémhez ér, amitől meghalok egyben, és magamhoz térít annyira, hogy összeszedve minden erőm ellökjem magamtól.

- Ne csináld ezt többet, én csak a Bambamé vagyok, csak ő érhet hozzám! – hangom remeg, mindenem gyenge, és érzem, hogy gyorsan ki kell jutnom innen. Előveszem a mobilom, és megnyomom a zöld kis ikont Bamie neve alatt. Kicseng, fel is veszi, de mielőtt beleszólhatnék Woojin kiveszi a kezemből a mobilt, újra a falnak lök és rám veti magát.

- Rohadtul nem érdekel, hogy ki az a köcsög, de te most az enyém leszel! – üvölti az arcomba, és elkezd csókolgatni és simogatni, én meg undorodom tőle is, és kezdek saját magamtól is. Ütöm, ahol érem, és próbálom ellökni magamtól, de túl erős.

- Ne csináld, csak Bambam érhet hozzám, nem akarom! – kiáltom kétségbeesetten, amikor hirtelen kicsapódik az ajtó, amin a Szerelmem és a barátaim rontanak be, és szedik le rólam Woojint. Azonnal öklendezni kezdek, törölgetem a szám, az arcom, és folynak a könnyeim. Jackson és Jaebum jól megverik Woojint, majd otthagyják eszméletlenül a földön, Bamie pedig jó szorosan megölel, és próbál megnyugtatni.

- Yugyeomie, jól vagy? Bocsáss meg, hogy nem jöttünk hamarabb. De mit tett veled? – fürkészi az arcom, totál kétségbeesetten, és látom rajta, hogy ideges nagyon.

-A szája…a keze, rajtam volt, ő engem…istenem… - nem tudom tovább mondani, sokkos állapotban vagyok, csak haza akarok menni, és bezárkózni. Most nem tudok beszélni senkivel.

Amint hazaérünk, rögtön a fürdőszobába rohanok, és úgy ruhástól beállok a zuhany alá, csak állok és bámulok előre. Végül csak megmozdulok, és elkezdek levetkőzni, majd dörzsölöm magam ott ahol az a szemét hozzám ért. Vörösre dörzsölöm a testem, de még ez se elég, mert még mindig érzem magamon a szagát. Istenem, most hogyan nézek Bambam szemébe? Lehet, hogy undorodni fog tőlem. Azon nem csodálkoznék, kábé most én is undorodom magamtól, legszívesebben meghalnék szégyenemben. Komolyan nem merek kimenni, de már elég régóta itt vagyok bent, és tudom, hogy a Szerelmem már aggódik értem, így összeszedem magam, felöltözök, és félve lépek ki az ajtón. A szobába érve, tényleg nem túloztam, mert Bambam aggódó pillantásával találkozik a tekintetem, de ahogy összenézünk, rögtön lehajtom a fejem, és a padlót kezdem el tanulmányozni. Annyira a földre koncentrálok, hogy észre se veszem, hogy már itt van előttem, így hát felemelem a fejem és belemerülök a gyönyörű szép fekete szemeibe, és már automatikusan nyúlnék az arcához, hogy megsimogassam, de útközben megállok, és leejtem a kezem. Arcáról rögtön le tudom olvasni a félelmet, és a kétségbeesést, mire ő nyújtja ki felém a kezét, és indulna el, de én megijedek és hátralépek egyet. Nem érti, miért teszem, és a félelme még nagyobb lesz, már nem tud mit kezdeni vele.

-Yugyeomie, de hát mi a baj? – hangja szinte csak suttogás, annyira szét van esve ettől a helyzettől. Megint nyúl felém, és végigsimít a karomon, de én elhúzódok, és felkiáltok, amivel totál meglepem, és csak bámul rám, most már teljesen elveszetten.

- Ne érj hozzám, Bamie, én most már…így már nem akarsz…ő engem letaperolt, és én undorodom saját magamtól – a végét már fájdalmasan nyögöm ki, mert annyira rossz visszaemlékezni rá. – És te is biztos, hogy undorodsz tőlem – hadarom el gyorsan, és várom a reakcióját, hogy egyetértsen velem, és közölje, igenis ezek után már nem akar engem. De ehelyett csak újra meglep, amikor jó szorosan megölel, és elkezdi simogatni a hátam, én meg állok az arcomra kiült döbbenettel, mert teljesen nem értem, hogy most akkor mi van. Hát akkor mégse lök el magától, csak akar engem így is?

- Te kis butus – sóhajt fel megkönnyebbülten. – A frászt hoztad rám, azt hittem, hogy már nem szeretsz, és szakítani akarsz velem! És mi az, hogy ne érj hozzám? – kérdi picit durcásan. Ekkor esik le, hogy jól ráijesztettem szegényre, és emiatt most rosszul érzem magam.

- Ne haragudj rám, nem akartalak megijeszteni, és főleg nem szakítani. Soha nem szakítanék veled, hisz tudod, hogy szeretlek, csak ez az egész, és Woojin totál kiborított, és…- de nem tudom, befejezni, mert Életem közbeszól, és nagy szemekkel kutatja a tekintetem.

- Várj, te ismered azt a fiút, aki letámadott? – szegezi nekem a kérdést.

- Igen ismerem, ő az, akiről meséltem, a srác, aki tetszett nekem, akiben bíztam, és végül mégis elárult. De nem tudom, hogy mit keres itt, hiszen ő elköltözött egy éve, és azóta nem láttam. Nézem Bamie arcát, ahogy megemészti a hallottakat, de azon semmilyen érzelem nem tükröződik, majd hirtelen felém fordul és félelmet látok megcsillanni a szemeiben.

- Várj, de akkor ő most meleg? – teszi fel a költői kérdést, ami pofán csap, mert én erre eddig nem is gondoltam, de most totál kiakadok tőle, mert ha igaz, és ő tényleg meleg, akkor miért csapott be engem.

- Nem tudom, én biztos voltam benne, hogy nem az, mivel elárult engem, ha akart volna és meleg, akkor gondolom, még most is együtt lennénk. De most, hogy mondod…ő teljesen rám mászott, már pedig ilyet nem tesz egy normális heteró fiú – szinte észre se veszem, hogy a hangom már feljebb emeltem, és már majdnem kiabálok. –Azt…azt mondta…én próbáltam mondani neki, hogy van párom, sőt még a nevedet is kiejtettem, ezzel is nyomatékosítani akartam, hogy nem hazudok. Kiabáltam az arcába, hogy csak te érhetsz hozzám, és senki más, de nem hallotta, és nem is foglalkozott vele.

- Sshh, Gyeomie, nyugodj meg, már vége van! – próbál megnyugtatni, és csak ekkor veszem észre, hogy újra teljesen kiborultam, egész testemben remegek, és folynak a könnyeim. Az én egyetlenem kezei közé veszi az arcom, és lecsókolja a könnyeim, ami annyira jól esik, és megmelengeti a szívem.

- Valamint még azt is mondta, hogy őt nem érdekli, hogy te ki vagy, de én most az övé leszek! Kiráz a hideg már csak a gondolattól, hogy valaki más hozzám érjen rajtad kívül. Abba meg egyenesen belehalnék, ha valaki másnak kéne odaadnom magam. Én csak veled fogok szeretkezni, csakis neked adom oda a testem és a lelkem! Én a tied vagyok örökre, Szerelmem, Bambam – bukik ki a számon a szó, amit oly régóta szerettem volna kimondani, és most végre megtörtént. Nem volt betervezve, teljesen véletlenül jött ki a számon, de mégis annyira természetesen hangzik, szeretem kiejteni ezt a szót. Visszaránt álmodozásomból a földre a csend, ami hirtelen beáll közénk, ami kicsit szíven is üt, így ráemelem a tekintetem Bamiere, aki azt hiszem sokkot kapott, mert csak bámul rám tátott szájjal, és az arcára kiült döbbenettel. Rendben, ez most vajon jót vagy rosszat jelent? Istenem, miért nem fogtam be a számat…

- Bambam, minden okés? – kérdem óvatosan.

- Mond ki még egyszer, kérlek, muszáj hallanom, hogy elhiggyem – néz rám, és már szinte kérlel a tekintetével, így eleget téve a kérésének, újra kimondom a szót, mely oly sokat jelent számomra.

- Szerelmem – lehelem a szavakat, majd belepirulok, és zavarba jövök a pillantásától, végig az ajkamat bámulja, amíg beszélek, és még most se veszi le róla a szemét, én meg már egész testemben remegek, és már én is az ő puha párnácskáit bámulom, amik pár centire vannak az enyémektől. Istenem, az a vágy és elektromosság, ami itt vibrál közöttünk, teljesen felemészt. Olyan gyorsan mozdul, hogy észre se veszem, csak finom ajkait érzem az enyémen mozogni, nem is késlekedek, azonnal magamhoz húzom, és eltűntetem a köztünk lévő távolságot. Egyik kezem az arcára simítom, a másikkal pedig beletúrok selymes hajába, és így még közelebb húzom magamhoz. Nyelvünk játéka teljesen megőrjít, nem tudok betelni vele, olyan hevesen és szenvedélyesen csókolózunk, hogy félek, megfulladunk a levegőhiány miatt. Bamie végig a derekam simogatja, majd a nagy hévben elindul a keze és benyúl a felsőm alá, és a hasamat kezdi el cirógatni, mire egy halk nyögés hagyja el a számat, amitől belemosolyog a csókba, és tudom, hogy elégedett magával. Mind a ketten érezzük, hogy most már muszáj levegőt vennünk, így elválunk egymás ajkaitól, és zihálva bámulunk egymás szemébe. Próbálom lenyugtatni az őrült tempóban verdeső szívem, félek, mi lesz itt később, ha már most ennyitől teljesen szétesek. Jesszus, mit művelsz velem, Bamie?

- Ne haragudj, hogy hirtelen úgy letámadtalak, de oly mértékben boldoggá tettél azzal, hogy „Szerelmemnek” szólítottál, hogy úgy éreztem muszáj kimutatnom, mennyire örülök neki, de erre nem lett volna elég azt mondani, hogy „Köszönöm” – magyarázkodik életem, de felesleges, mert ezért nem kell se köszönetet mondani, se hálálkodni, hisz ő a mindenem! Gyönyörű szemeiben mellyel engem néz, látom a szerelmet, a törődést és a gyengédséget, és csak remélem, hogy az én szememből is ki tudja olvasni azt, hogy mennyire szeretem őt. De valahogy úgy érzem, annak ellenére, hogy árad a tekintetemből, muszáj kimondanom, tudnia kell, mennyire magába bolondított, így veszek egy mély levegőt, és kiejtem a rég magamban tartott szavakat.

- Szerelmem! – ejtem ki lágyan a szavakat, majd megfogom mindkét kezét, és összekulcsolom az ujjainkat. – Bevallom, neked őszintén, hogy attól a perctől kezdve szerelmes vagyok beléd, amint megláttalak belépni a terem ajtaján. Ez szerelem volt első látásra, és tudtam, hogy te vagy az igazi számomra, amint ott álltál előttem. Azóta a nap óta a szerelmem minden perccel egyre jobban nő irántad, és már félek, hogy nincs is ekkora szerelem a földön, a szívem annyira tele van veled, hogy félek, egyszer szétdurran. Őrülten és visszavonhatatlanul szerelmes vagyok beléd, Bambam. Én hiszek az örök sírig és még az azután tartó szerelemben. Tudom, hogy csakis téged foglak szeretni örökre, és rajtad kívül nem akarok senki mást. Te vagy a mindenem, az életem értelme. Nélküled nem tudnék élni! Te vagy az én Drága Egyetlen Szerelmem! – miközben beszélek, végig egymás szemébe nézünk, majd mire a mondandóm végére érek, látom, hogy Bamie szeméből 2 könnycsepp folyik le oldalt az arcán, majd boldogan mosolyog rám, kivillantva gyönyörű fogait, a szeme összehúzódik egész picire közben, és az anyajegy egy pillanatra eltűnik. Bármit megadnék ezért a mosolyért, annyira nagyon szeretem.

- Istenem, Yugyeomie! Ez…ez egyszerűen csodálatos volt, életem legszebb szerelmi vallomását kaptam ajándékba most tőled. El se tudod képzelni, hogy mennyire boldog vagyok most! Nagyon szeretlek Yugyeomie, nagyon fontos vagy nekem, és annyira köszönöm, hogy az enyém vagy!