Yugyeompov:
„Egyedül fekszem a
szobámban az ágyon, és zenét hallgatok, ahogy mindig is szoktam. Ilyenkor el
tudok lazulni és csak a zenére figyelek, utat engedve az érzéseimnek. Most is
így teszek, amikor az ajtó hirtelen kinyílik, és apa lép be rajta, majd
felbukkan anya is, ahogy apa a karján át húzza be, miközben pisztolyt szegez
rá. Rögtön kirántom a fülhallgatót a fülemből, és ijedten bámulok a szüleimre,
nem értem, hogy mi történik. Apa mióta tart fegyvert itthon, és miért akarja
megölni anyát? Istenem, mi folyik itt?
- Apa, mi ez az egész? –
hangom remeg a félelemtől, és azt se tudom, hogy mit csináljak, érzem, hogy
kezd úrrá lenni rajtam a pánik. Anya sír és csak könyörög, hogy nem akar
meghalni, de apa meg se hallja, mint egy robot, bámul rám rezzenéstelen arccal,
nagyon ijesztő.
- Fiam, válassz, vagy
megváltozol, vagy lelövöm az anyád – közli egyszerűen, mintha ez teljesen
természetes dolog lenne. Nem is értem hirtelen, hogy mire gondol, csak bámulok
rá az arcomra kiült döbbenettel. Ez most valami vicc? Ez kavarog a fejemben,
ahogy a tekintetem oda-vissza cikázik közöttük. De azt mégis, hogyan csináljam?
Komolyan azt akarja, hogy ne legyek többet meleg? Istenem, még ha tudnám is
irányítani. Rossz érzésem van, apát ismerve tudom, hogy komolyan gondolja, és
hogy meg fogja tenni, ha nem úgy teszek, ahogy ő akarja.
- Fiam, válaszolj, de
gyorsan – kiáltja el magát, és arca eltorzul a dühtől, miközben erősebben
szorítja a pisztolyt anya halántékához. Ő meg csak sír keservesen, tekintetét
könyörgőn mélyeszti az enyémbe, és tudom, hogy mit vár tőlem, azt akarja, hogy
igenis változzak meg, de ez annyira rettegéssel tölt el, hogy rám akarják
erőltetni az akaratukat, viszont most mégis anyámról van szó. Tehetetlennek
érzem magam. Apa nagyon erős, hogyan kellene elvennem tőle a pisztolyt? Félve
és piciket lépve előre, közeledek apa felé, mert muszáj megpróbálnom, muszáj
megakadályoznom a tragédiát.
-Yugyeom, kérlek! –
könyörög anya esdeklő hangon, az én szívem meg majdnem megszakad a látványtól,
nem bírom nézni, így végül önmagamat megtagadva, legyőzötten, térdre borulok
apám előtt és megadom magam.
- Rendben, legyen, ahogy
te akarod! – hangom erőtlen és gyenge, csak bámulok a semmibe, mert érzem, most
tépték ki a szívemet a helyéről, és már sose leszek újra önmagam. Felemelem
könnyáztatta szemem, és apámra nézek, aki az arcán gonosz vigyorral néz rám,
majd ellöki anyát, aki ájultan esik össze. Kilép a szobából és Bambamet húzza
be az ajtón, és most az ő fejéhez szegezi a pisztolyt. A rémülettől
kikerekedett szemekkel, és a torkomban őrült tempóban dobogó szívemmel bámulok
rá a Szerelmemre, aki még nálam is jobban fél, és rémültebb, szemei pirosak a
sok sírástól, és az arcán egy hatalmas folt van. Rögtön tudom, hogy az apának a
keze nyoma, és a félelem, ami eddig uralkodott rajtam átalakul dühvé, és
haraggá. Istenem, bántotta őt, aki mindennél és mindenkinél fontosabb a
számomra, az életem értelme. Soha senkinek nem fogom hagyni, hogy bántsa. Meg
fogom védeni az életem árán is.
- Na, fiam most mi lesz,
őt választod, vagy anyádat?
Elfog a hányinger, ahogy
bámulom az apám, aki úgy látszik, jól mulat ezen az egészen, és élvezi a
helyzetet.
- Ne bántsd őt, engedd
el! – hangom engem is meglep, mert a megszokott remegés és suttogás helyett,
erős és határozott. Ismeretlen erő és bátorság áraszt el belülről, ami nagyon
meglep, de nincs időm foglalkozni vele, mert a Szerelmem veszélyben van.
Felállok és elindulok apához, hogy kivegyem a kezéből a fegyvert, és az
események hirtelen felgyorsulnak. Ráugrok apámra és a nagy lendülettől a földre
essünk, Bamie az ajtóhoz szalad, miközben a nevemet kiáltja, végül eldördül a
fegyver, és Életem fájdalmas kiáltását hallom, mielőtt teljesen elborul az
agyam.
- Neeeee, Szerelmem!”
- Istenem, ne! Kérlek ne,
Szerelmem, ne halj meg! – saját sikolyom és kiabálásom ébreszt fel hajnalban,
egész testem remeg és izzadságban fürdik. Kell pár perc, mire leesik, hogy ez a
valóság és az előbbi egy szörnyű rémálom volt. Oldalra pillantok, és a Szerelmem
látom meg, aki épp akkor nyitja ki a szemét, gondolom felébredt a kiabálásomra.
Amint eljut az agyamig, hogy ez tényleg csak egy álom volt, elkezdek zokogni
keservesen, és magamhoz ölelem Bamiet jó szorosan, és mélyen beszívom az
illatát. Percekig csak ölelem, nem akarom elengedni, nem akarom soha elengedni,
annyira nagyon félek, hogy egyszer csak elveszítem. Megvan lepődve tudom, de
nem szól semmit, csak átölel ő is erősen. Zokogásom még mindig hangos, így Szerelmem
megnyugtatóan simogatja a hátamat, ami nagyon jól esik, végül nem bírja tovább,
kibontakozik az ölelésből, két keze közé veszi az arcom és a szemembe fúrja
aggódó tekintetét.
- Kérlek, Szívem, próbálj
megnyugodni, rendben? Kérlek, minden rendben van, szóval mond el, mi a baj? – hangja
kétségbeeset, meg van rémülve, amit annyira sajnálok, sose akarom így
megijeszteni. Bárcsak vége lenne már ennek! Már csak az megnyugtató, hogy a
meleg, és szerelemmel teli szemeit az enyémbe mélyeszti, és ha még a kis kezei
is az arcomra tévednek, máris érzem, hogy biztonságban vagyok, ő itt van
mellettem, és megvéd mindentől.
- Szörnyű rémálmom volt!
– hangom remeg és elcsuklik, ahogy eszembe jut az álom, és újra megrohannak
azok az érzések, amiket akkor éreztem, mikor Életem veszélyben volt, és amikor
meghalt. Istenem, ne, ahogy ez szívem üt, rögtön eluralkodik rajtam a pánik, és
elkezdek újra zokogni, keservesen zokogok, és görcsösen kapaszkodok Bamie
karjaiban, miközben már kiabálok.
- Kérlek, ne hagyj el!
Könyörgöm, ígérd meg, hogy soha nem fogsz elhagyni! – nem tudom irányítani
magam, teljesen hatalmába kerítet a pánik és a félelem, azt hiszem, hogy meg
fogok őrülni. Bambam próbál megnyugtatni, erősen magához szorít és simogatja a
hátam.
- Szívem, nyugodj meg,
kérlek! Istenem, nem foglak elhagyni, ígérem! – karja védelmezőn ölel magához,
hajam simogatja, és csak kérlel, hogy nyugodjak meg, de nem megy, már nem én
irányítom. Kiszabadítom magam a szorításából, rá emelem a tekintetem, miközben
folyton az ismételgetem sírva, hogy ne hagyjon el.
- Könyörgöm, ígérd meg!
Annyira félek, hogy el fogsz hagyni. Kérlek, Szerelmem, ígérd meg, hogy soha
nem hagysz el, mert ha igen én abba belehalok! – csak suttogás jön ki a számon,
lélegzetem akadozik a sírástól, a fejem is megfájdul, és érzem, hogy minden erő
elhagy, a pánikroham annyira erős, hogy magába szippant, és én csak zuhanok
egyre mélyebbre – Könyörgöm, Szerelmem… - de csak ennyit sikerül kipréselnem
magamból, mert hirtelen puha ajkak tapadnak az enyémre, ezzel belém fojtva a
szót. Abban a percben, amint ajkaink összeér, minden megváltozik, már azt se
tudom, hogy hol vagyok, és ki vagyok, annyira hatással van rám az érintése,
eléri, hogy megszűnjön a pánikom, a fájdalmam és rögtön elfelejtsek mindent,
ami fáj és kínoz. Maga Bamie az, aki megváltoztat, képes arra, hogy csak a
lényével, a közelségével, az érintésével, a szavaival új emberré tegyen.
Hosszan és szenvedélyesen megcsókol, miközben erősen magához szorít, tudatva
velem, hogy ez tényleg igaz, és higgyem el, hogy itt van velem, és nem hagy el.
Annyira nagyon szeretem és hálás vagyok, hogy ő itt van nekem, nélküle már
lehet, nem is élnék, mert már rég feladtam volna. Szívem őrülten ver, de immár
nem a pánikrohamtól, hanem Bambam izgató csókjától, finom érintésétől és teste
melegétől. Mikor már érzi, hogy lenyugodtam, és már nem kapaszkodok görcsösen a
karjaiba, hanem lágyan szorítom magamhoz vékony kis derekán keresztül, elválik
az ajkaimtól, és rám emeli gyönyörű könnyektől áztatott szemeit.
- Itt vagyok, Gyeomie, ne
félj, minden rendben lesz! Soha nem foglak elhagyni! – szipog, és egy
könnycsepp gördül le szép arcán, miközben beszél, és érzem, hogy mindjárt
megint elkezdek sírni a tudattól, hogy miattam sír, mert fájdalmat okoztam
neki, annyira utálom magam.
- Basszus, én ezt nem
bírom, kérlek, ne haragudj rám, miattam folyton szomorú vagy, most is sírsz –
hangom remeg, és csak bámulom, mert szavak nem jönnek ki a számon. Némán nézem
őt, míg bele nem szédülök, nem tudok megszólalni, annyira fáj a tudat, hogy
ilyen vagyok, és hogy a Szerelmem miattam szenved. Lecsókolja az éppen
lepottyanni készülő könnycseppet, és simogatni kezdi az arcomat.
- De én nem rád
haragszom, hanem magamra, mert sose tudom, hogy mit csináljak – vallja be
őszintén, miközben bűvöl a szép szemeivel – annyira fáj néznem, hogy szenvedsz,
és az érzés, hogy nem tudom, hogyan segítsek neked, felemészt.
Jaj, istenem, nem akarom, hogy ezeken
rágódjon, csak ne legyen szomorú, miattam meg főleg ne, össze kell szednem
magam.
- Bocsáss meg nekem, én
nem akarom, hogy miattam aggódj, szóval össze fogom szedni magam, ne aggódj –
mosolygok rá biztatóan és puszit nyomok az ajkaira – valamint, Szerelmem te már
azzal segítesz nekem, hogy itt vagy mellettem, és hogy szeretsz. Ez a második
alkalom volt, hogy a csókodtól elmúlt a pánikrohamom és megmentett attól, hogy
eluralkodjon rajtam még jobban a félelem. Te vagy az én Megmentőm, Bamie,
nagyon szeretlek. Arca felragyog szavaim hallatán és a leggyönyörűbb mosolyát
megmutatva, néz a szemeimbe, kivillanva gyönyörű fogait. Szemei pici vonallá
húzódnak össze, és csak mosolyog percekig, az én szívem meg most készül
megállni ezt látva, hatalmasat dobban és a torkomba ugrik az izgalomtól, hogy
ez a gyönyörű és értékes fiú az enyém, csakis az enyém örökre. Nem tudom
levenni róla a szemem, sőt nem is akarom, szemeim ismét megtelnek könnyekkel,
de ezúttal ezek a boldogság könnyei. A mérhetetlen boldogságé melytől
felrobbanni készül a mellkasomban a szívem, annyira rettenetesen szerelmes
vagyok belé, annyira nagyon meg fogom becsülni őt. Felemelem a kezem és az
arcára csúsztatom, mitől hirtelen kipattannak a szemei és látom, hogy le van
döbbenve, hogy a tekintettem megint könnytől csillogó, de mielőtt bármit is
mondhatna, ráhajolok az ajkaira és gyengéden érintem a sajátommal, ami picit
meglepi, de rögtön viszonozza, majd karját a nyakam köré fonja, és közelebb
simul hozzám. A puha és finom párnácskáinak érintése áramütésként ér, amikor
pedig szorosan hozzám simítja kis testét, rögtön elönt a vágy. Karjaimmal
átfogom vékony derekát és teljesen eltüntetem közöttünk a távolságot. Egy
hihetetlenül lassú és szenvedélyes csókba rángat bele, mely fejbe ver és
bizsereg tőle mindenem. Nyelve mohon megy az enyém után, és mielőtt
felfoghatnám, hogy mi is történik, Szerelmem már rajtam fekszik, kezei pedig a
felsőm alatt a hasam simogatja. Hagyom, hogy azt tegyen velem, amit csak akar,
mert én is akarom nagyon, bármi is legyen az. Ajkai elszakadnak az enyémektől,
és a nyakam kezdi el csókolgatni, az én kezeim, pedig a derekát simogatja a
felsője alatt. Annak ellenére, hogy rettenetesen kívánom, és vágyok rá, félek a
szeretkezéstől és még nem állok rá készen, sőt jelenleg másra nem állok készen,
a csókon és a simogatáson kívül, viszont Életem ezt még nem tudja. De még nem
akarom elrontani ezzel az egészet, majd ha odaérünk, úgyis megtudja, addig meg
csak szeretném élvezni azt, amit, tesz velem, és átadni magam az érzéseknek,
amit kivált belőlem. Nem tudom, mióta csókoljuk és simogatjuk egymás, de már
kezd elfogyni a levegőm, így kénytelen vagyok elengedni édes ajkait, mire mind
a ketten csak zihálunk és bámuljuk egymást ködös tekintettel. Gyönyörű, ahogy
csillognak szemei a vágytól, minden érzelem ott van az arcán és a szemeiben, én
meg csak gyönyörködök benne, miközben próbálom normalizálni a légzésem. Felülök
és magammal húzom Bamiet is átkarolva derekát, és az ölembe ültetem, így arcunk
pont egy vonalba kerül, megcsapja az orrom a finom illata, lélegzete
csiklandozza a nyakam, szorosan magamhoz ölelem, és arcom
a hajába fúrom. Válaszul ő is magához szorít és így ülünk egy darabig, nekem ez
annyira fontos és megnyugtató, a tudat, hogy érzem a testét az enyémhez
simulni, emlékeztet rá, hogy ez tényleg a valóság és nem csak álmodom. Ő
tényleg az enyém és szeret engem. Egyik kezem a hajába futtatom és elkezdek
játszani vele, tudom, hogy ezt mind a ketten szeretjük, olyan selymes és finom
az illata, szeretem. El tudnék így aludni ölelve egymást a karjaiban, érzem is,
hogy kezdenek lecsukódni a szemeim, és rám tör az álmosság, így kibontakozok a Szerelmem
öleléséből, de nagy meglepetésemre ő már alszik, édesen szuszog a karjaimban.
Istenem, de aranyos és, hogy én mennyire bele vagyok bolondulva. Óvatosan elfektetem
az ágyon, betakarom, majd egy lágy csókot lehelek az ajkaira és mellé fekszek,
úgy hogy kezeinket összekulcsolom. Addig nézem az aranyos és békésen alvó
arcát, míg el nem nyom engem is az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése