Yugyeompov:
Istenem, teljesen
elfelejtkeztem róla. Már a neve láttán halálra vagyok rémülve, lefagytam és nem
mozdul a kezem. Elnémul miután abbahagyta a csörgést, kezem nagyon remeg, alig
tudom tartani vele a telefont. Összerezzenek, mikor ismét megszólal, lopva a
szerelmemre pillantok, aki csak áll értetlenül, de látva az arcom, félelem
jelenik meg a tekintetében. Muszáj felvennem, így legyőzve a félelmem fogadom a
hívást, és a fülemhez téve halkan beleszólok.
- Igen? Mit akarsz? –
meghallom, ahogy felnevet azzal a mély és rekedtes hangjával, mitől még jobban
elönt a félelem és már egész testemben remegek.
- Ugyan, Yugyeom, mi ez
az ellenséges hangszín? Azt hiszem, megbeszéltünk valamit. Nem vetted fel
egyből, ezért büntetés jár neked – suttogja bele a telefonba, majd ismét
felnevet. Jézusom, elönt az undor a hangjától, nem bírom hallgatni. Magamon
érzem Bamie aggódó tekintetét, idegesen tördeli a kezeit, miközben figyeli az
arcom. Nem tudok megszólalni, a pánik teljesen eluralkodott rajtam, így ismét
megszólal, megunva a hallgatásom.
- Egy óra múlva várlak
téged a szolgálatra. Sms-ben elküldöm a címet, és ne merd megtenni, hogy nem
jössz el, de tudom, hogy úgyis eljössz, mert tudod, hogy ki kapná helyetted a
büntetést! Bambam… - ejti ki a száján a szerelmem nevét, mire a kezem ökölbe
szorul, és a szemem összeszorítom, hogy visszatartsam a kitörni készülő
könnyeim.
- Rendben, ott leszek! – nehezemre
esik kiejteni a roham miatt, de szerencsére sikerül.
- Jó fiú, akkor várlak,
drága! – röhög bele a telefonba, majd bontja a vonalat. Egy perc sem telik el,
máris jön az sms benne a címmel, de már nincs erőm megnézni, lábaim felmondják
a szolgálatot és a földre rogyok, és csak bámulok előre.
- Szívem, istenem, mi a
baj, ki volt az? – guggol le hozzám a szerelmem és két keze közé veszi az
arcom, és amint meglátja, hogy két könnycsepp gördül le az arcomon, magához
ölel, és elkezdi a hajam simogatni. Basszus, most hazudjak, vagy mondjam el az
igazat? Nem akarok hazudni a szerelmemnek, mindig is őszinte voltam, nem
szeretem a hazugságot. Elmondom neki, őszintén az egészet, és majd lesz
valahogy, amíg én élek, őt úgyse fogják bántani. Lassan elengedem, mély levegőt
veszek, és a szemeibe nézek, miközben kezeimbe veszem puha kis kezeit. Muszáj
érintenem, éreznem, hogy megnyugodjak. Azzal, hogy megérintem, még jobban
biztonságban érzem magam és könnyebben legyőzöm a félelmeim, tudva, míg ő velem
van, minden rendben lesz.
- Őszinte leszek hozzád,
szerelmem, és kérlek, bocsáss meg, hogy nem mondtam el hamarabb, de nagyon
megijedtem. Szóval a múltkor, amikor kértelek, hogy gyere értem, mert egyedül
voltam egy kihalt utcán, aznap Woojin megfenyegetett. Veled fenyegetett meg,
hogy ha nem leszek a szolgája, akkor téged fog bántani helyettem, ugyanis
rájött, hogy együtt vagyunk, és te vagy a párom. Amint kiejtette a neved a
száján, végigfutott rajtam a félelem, halálra rémültem, attól, hogy az a köcsög
hozzád ér vagy bánt téged. Amíg én élek, soha senki nem bánthat, ezt megígérem
most neked! Mindenkitől meg foglak védeni, szerelmem, ne félj! - miközben
beszéltem, arcát úgy árnyékolta be egyre jobban a félelem, és mire befejeztem,
a szemei könnybe lábadtak, magához rántva a karjaiba zárt jó erősen.
- Ne, kérlek, ne csináld
ezt, szívem! Nem eshet bajod neked se – hangja picit remeg, és úgy szorít
mintha, attól félne, hirtelen eltűnök.
- De muszáj, szerelmem,
mert nem tudok nélküled élni, és ha neked valami bajod lesz, én abba belehalok!
– remeg meg most már az én hangom is. Érzem, mennyire kétségbeesetten szorít
magához, istenem, mindjárt elsírom magam. Óvatosan kibontakozok a karjaiból, és
kezeim közé veszem szép arcát, amin épp két könnycsepp folyik le. Lecsókolom
őket, és lágy puszit nyomok párnácskáira, és újra a szemeibe nézek.
- Ne félj, az életem árán
is megvédelek mindenkitől! – próbálok mosolyogni, annak ellenére, hogy a szívem
fájdalmasan ver a mellkasomban.
- Félreérted, Gyeomie. Én
nem azért félek, mert velem fog történni valami, hanem mert téged féltelek. Én
se bírnám ki, ha elveszítenélek. Meg akarlak én is védeni téged mindenkitől.
Érted? – hangja hirtelen elcsuklik, és elkezd sírni, amitől megijedek. Ez az
első alkalom, hogy így látom sírni a szerelmem, és olyan érzés mintha a
szívemet kitépték volna a helyéről. Jézusom, ez rettenetes, nem bírom nézni,
ahogy sír.
- Ne sírj, kérlek,
szerelmem, mert megszakad a szívem. Kérlek, ne sírj, istenem, bocsáss meg, hogy
megsirattalak. Annyira sajnálom – könyörgök, és érzem, én is mindjárt elsírom
magam, alig tudom visszatartani. Rám emeli könnyáztatta szép szemeit, és még
így sírva is a leggyönyörűbb férfi a világon, akit valaha láttam. Mindene
gyönyörű.
-Akkor ígérd meg, hogy
nem fogod kockáztatni az életed értem! Ígérd meg, kérlek. Ha te meghalsz, akkor
én is meg fogok! – suttogja, miközben a homlokát az enyémnek dönti. – Te vagy a
mindenem, nem veszíthetlek el! Szívem hatalmasat dobban és úgy érzem, ki akar
törni a mellkasomból, a lelkem is eladnám ezért a fiúért, annyira halálosan
szeretem őt.
- Megígérem, csak ne sírj
és nyugodj meg! Úgy tűnik, hogy egyikőnk se tud élni a másik nélkül, annyira
boldog vagyok ettől. Ha eddig nem lennék őrülten szerelmes beléd, akkor az
ebben a pillanatban történne meg – álam alá nyúl és felemeli, hogy találkozzon
a tekintetünk, majd eltünteti azt a pici távolságot is köztünk, ahogy lassan az
ajkaimhoz érinti az övéit, és egy hosszú és szenvedélyes csókba hív, amivel
eléri, hogy az agyam totál lefagyjon, és a szívem felrobbanjon az érzéki
ajkaitól. Nyelve lázasan veszi birtokba az enyémet, és olyan közel szorít
magához, hogy majdnem megfulladok, de nem érdekel, mert érzem a csókjában, hogy
mennyire fél, hogy elveszít. Minden irántam érzett szerelme benne van ebben a
csókban. Bármennyire élvezem is, muszáj elválnom az ajkaitól, mert nem sok időm
maradt, hogy odaérjek a megbeszélt helyre. Kifulladva, kapkodunk levegő után
mind a ketten. A mobilomért nyúlva, megnyitom az sms-t, hogy megnézzem a címet.
Felállok, és magammal húzom a szerelmem is.
- Indulok, Bamie, hogy ne
késsek el. Maradj itt, és… - folytatnám, de nem tudom, mert a szavamba vág, és
erősen szorítja magához a kezem.
- Nem, ezt nem kérheted
tőlem, megyek veled én is. Belehalok az aggodalomba itthon egyedül. Megyek és
megvédelek, kérlek, ne hagyj itt – kérlel, és látom, hogy halálosan komolyan gondolja.
Istenem, mit csináljak? Nem bírom, beleőrülök ebbe az egészbe.
- Rendben, amúgy is
aggódnék érted, hogy esetleg ideküld valakit az a szemét – sóhajtok egy nagyot,
mire ő rám mosolyog, és kézen fogva elindulunk.
Megérkezve a helyre
azonnal rám tör a félelem és bepánikolok. Egy elhagyott épület előtt állunk a
semmi közepén. Szívem a torkomba ugrik, és remeg az egész testem. Szerelmem
bátorítólag megszorítja a kezem, mire összeszedem magam és óvatosan lenyomva a
kilincset belépünk az ajtón. Elindulunk beljebb, hogy körbenézzünk, gyenge a
fény bent, de így is ki lehet venni tisztán az előttünk álló hat embert és a
földre terített matracot. A fejemben egy hang azt suttogja, most azonnal
forduljak vissza magammal húzva a szerelmem, míg nem késő, de a félelem miatt
ide ragadt a lábam, és egyszerűen nem mozdul. Végignézek az előttem álló
alakokon és az agyam ismét riadót fúj. Mi a francért vannak hatan? Rögtön rám
tör a pánikroham, amikor hirtelen az egész termet bevilágítja a vakító fény, és
jobban elém tárul a hat személy. Hatalmasak hozzám képest, pedig én is magas
vagyok, de még pluszba izmosak is. Automatikusan magam mögé húzom a szerelmem,
hogy eltakarjam előlük, de már késő, észrevették.
- Ohh, drágám, hoztál nézőt
is a mai bulihoz? – robban be a csendbe Woojin idegesítően mély hangja, ahogy
elindul felém és megáll szorosan előttem. – Így még izgalmasabb lesz, alig
várom, hogy halljam majd, ahogy könyörög, hogy hagyjam abba – vigyorog bele az
arcomba, majd mögém lép, és kiszakítja a kezemből a szerelmemet. Hirtelen
történik az egész, és mire feleszmélek, már a matracon fekszek és hárman fognak
le. Hova tűnt a szerelmem? Istenem, ha valami baja esett, én beleőrülök!
Forgatom a fejem jobbra, majd balra, ahol végre megpillantom a szerelmem, ahogy
próbálja kiszabadítani magát a két fogva tartójától. Találkozik a tekintetünk
egy pillanatra, és ugyanazt a félelmet látom a szemeiben, ami az enyémben
tükröződik. Fogalmam sincs, hogy mi fog történni most, hogy mégis mi a fenére
készül Woojin. Annyira erősen tartanak a kezek, hogy nem bírok megmozdulni,
kezdek teljesen bepánikolni, ahogy érzem, hogy ki vagyok szolgáltatva egy
őrültnek. Idegen kezek érintenek és szorítanak, szinte már belevájnak a
húsomba.
- Kezdődjék akkor a buli
– jelenik meg hirtelen a semmiből Woojin, arcán önelégült vigyor terül szét,
ahogy végignéz rajtam, engem meg kiráz a hideg tőle. Elindul felém, megállva a
matracnál letérdel, és a csípőmre ül. Ebben a pillanatban esik le, hogy mit
akar és ver fejbe a tudat, hogy nekem végem lesz ma. Remegek egész testemben,
pedig még csak hozzám se ért, de már a gondolat kikészít, hogy meg fog
érinteni, és nem fogok tudni csinálni semmit, mert a kezek vasmarokként
szorítanak. Szívem őrülten dobog a torkomban, fojtogat a sírás, elönt a
hányinger, és úgy érzem, mindjárt megfulladok.
- Végre az enyém leszel,
drágám – hajol előre és próbálna megcsókolni, de még időben elfordítom a fejem,
pont balra ahol megpillantom szerelmem, aki az óta a földön térdel, és hatalmas
szemekkel bámulja, ami éppen történik, de tenni nem tud semmit.
- Fogjátok le a fejét,
hogy ne tudja elfordítani – kiabál az egyikre Woojin, majd egy kezet érzek meg,
ami a fejemre fog, így végleg elszakítva a szerelmem könnyes szemeitől. Már nem
tudok máshova nézni, csak ennek a pszichopatának az arcába, szemeiben látom
megcsillanni a vágyat, ahogy a tekintete az ajkamra téved, megnyalja a
sajátját, majd egy erőteljes mozdulattal lecsap rám, ezzel belém fojtva a
levegőt. Egyből elönt az undor, ahogy megérzem a durva és erős ajkakat az
enyémnek nyomulni. Keményen és erőszakosan csókol, már ha ezt lehet annak
nevezni. Minden erőmmel azon vagyok, hogy összeszorítsam az ajkaim, nehogy be
tudja dugni a nyelvét. De nem nagyon izgatja, hogy nem tud bejutni, beéri
ennyivel. Hallom szerelmem kétségbeesett hangját, ahogy kiabál, hogy ne
csinálják ezt. Keservesen zokog, miközben könyörög, hogy ne bántsanak. Nagyon
jól esik, hogy aggódik értem, és próbálja leállítani őket, de én már belenyugodtam,
hogy ma meg leszek erőszakolva, és bemocskolva. Úgy tűnik, nekem ez a sorsom,
nekem nem jut boldogság, én nem érdemlem meg. Pedig, mindig is az volt az
álmom, hogy a szüzességem csakis életem szerelmének adom majd oda. Megtaláltam
életem szerelmét, itt van velem ebben a rohadt épületben, és végig kell néznie,
ahogy elveszik tőlem. Nincs igazság a földön. Már nem érzek semmit, se pánikot,
se félelmet, semmit az ég egy adta világon. Átváltottam zombi üzemmódba,
érzelmek nélkül egy darab testként fekszek, és várom, hogy megtörténjen a
végzetem, majd eldobjanak, mint egy elhasznált babát. Woojin szája azóta a
nyakamat ostromolja, kezei pedig a felsőm alatt matat, majd egy hirtelen
mozdulattal széttépi és lerángatja rólam, így már meztelen felsőtesttel fekszem
alatta, ő pedig durván kezdi el szívogatni és harapni a mellkasom és a hasam.
De nem fáj, mert már nem érzek semmit, csak bámulok fel a plafonra könnyes
szemmel, és hagyom, hogy folyanak le a könnyeim kétoldalt az arcomon. Még
szerelmem se látta egyszer se a meztelen felsőtestem, simogatni simogatta már,
de csak a pólóm alatt, és a tudat, hogy nem ő látja elsőnek, érinti elsőnek
ajkaival, megöl. Én csakis azt akartam, hogy az övé legyek örökre, teljes
testemmel és lelkemmel, de nem ez történik, és ebbe beleőrülök! Undorodok ennek
a szemétnek az erős és kemény érintésétől, érzem, mindjárt elhányom magam a
szagától, ami a szájából árad és a tömény parfümjétől. Undorodok saját magamtól
is most már végérvényesen és ettől a világtól, amelyben ilyen emberek élnek.
Meg akarok halni most ebben a percben. A csendet ismét szerelmem könyörgő
hangja töri meg, ahogy reményvesztettem kiabál.
- Kérlek, hagyd abba, ne
bántsd őt, ő nem ezt érdemli! Könyörgöm, ne bántsd! Istenem, én ezt nem bírom,
könyörgök! – zokog hangosan, és már nem bírom hallgatni, mert megszakad a
szívem tőle, de nem tudok mozdulni, hogy ránézzek, így próbálom a hangommal
megnyugtatni, még ha nem is sikerül.
- Semmi baj, szerelmem,
én már elfogadtam, szóval ne sírj, kérlek! – mintha hetek óta nem beszéltem
volna, hangom rekedt és karcos, szinte fáj kinyitnom a szám, ahogy a hideg
levegő beáramlik a tüdőmbe.
- Ne mond ezt, szívem!
Nem adhatod fel, kérlek, ne ad fel! Addig kiabálok, amíg abba nem hagyják!
- Kussoljatok már el! –
hangzik fel Woojin hangja, majd egy hatalmas pofon csattan az arcomon. – Ki mondta,
hogy beszélhetsz? Még egy szó és betömöm a szád! – hajol a fülemhez és suttogja
bele, megnyalja az arcom, amitől öklendeznem kell, majd hirtelen feláll és
elkezdi levenni a nadrágját. Ekkor mintha újra életre kelnék, tudatosul bennem,
hogy ez nem jó. Én erre nem vagyok felkészülve, én ezt nem akarom. Csakis a
szerelmemé lesz a szüzességem, csakis neki adom oda a testem. Jézusom, ne…nem
akarom ezt, valaki mentsen meg. Már levette a bokszerét is, és teljesen meztelen.
Nem akarok oda nézni, mert nem akarom látni, félek tőle. Tudom, mi fog történni,
de mégis váratlanul ér, ahogy a hatalmas keze az ágyékomra simít, és durván
megszorítja. Felkiáltok a fájdalomtól, és ekkor érzem igazán, hogy kurvára meg
akarok halni most azonnal, vagy ha nem történik meg, akkor én fogom megölni
magam, ha ennek a szemétnek sikerül megerőszakolnia. Utána már tényleg nem
tudnék a szerelmem szemeibe nézni, gyűlölném magam, még ennél is jobban. Lehet,
azután már az ő érintését se tudnám elviselni. Elkezdi kigombolni a nadrágom,
és lerángatja rólam, így már csak a bokszer van rajtam. Most már teljesen
eluralkodik rajtam a pánikroham, szívem őrült tempóban dobog a mellkasomban,
gyorsan kapkodok levegő után, és remegek egész testemben. Egyetlen egy
ruhadarab van csak rajtam, az a vékony kis darab védi már csak azt a részem. Ha
az is lekerül…végem. Nem akarom, istenem, kérlek, most segíts nekem.
- Ne…ne érj hozzám. Nem
akarom, kérlek, hagyd abba! Én csakis Bambamnek adom oda magam – kiáltok fel
kétségbeesetten, ahogy ismét leguggol a matracra Woojin, és próbálja levenni
rólam az alsómat. Elkezdek rúgkapálni, és próbálom kiszabadítani magam az erős
szorításból. Végre a srác elengedi a fejem és rohan lefogni újra a lábam, amit
sikerült kiszabadítanom, de csak eddig tartott, újra nem tudok mozogni. Balra
fordulok és rápillantok szerelmemre, aki szintén próbálja magát kiszabadítani,
miközben kiabál.
- Hozzá ne merj érni!
Azonnal hagyd abba, vagy meg fogod bánni! –hangja nem remeg, határozottnak és
szilárdnak tűnik, ami meglep. Woojin is felé kapja a tekintetét és kíváncsian
bámul rá.
- Oh, nézd már, mennyire
vad a kicsike. Yugyeom, ezt nem is mondtad. Ne aggódj, gyorsan végzek vele, és
utána te jössz, aranyom – dob neki egy puszit, majd ismét felém fordul, és keze
a bokszerem korcára fog. Ennyi vége…én már hallott vagyok. Szerelmemmel
egyszerre kiáltunk fel.
- Neeeee!
De mielőtt lehúzhatná,
kivágódik az ajtó, és hangos kiabálások és cipők dobogását hallom, valamint egy
nevet: Yugyeom. Az én vagyok, akkor mégis megmenekülünk? Ismerős arcokat
pillantok meg, és hatalmas kő esik le a szívemről. Jackson és Jaebum elől
rohannak, mögöttük pedig még pár osztálytárs, és amint meglátnak, rögtön
cselekednek. Istenem, annyira boldog vagyok, hogy eljöttek megmenteni. Jaebum Bambamnek
segít, Jackson pedig hozzám rohan és ráveti magát Woojinra. Elengednek végre a
kezek, és újra szabad vagyok, de nem tudok megmozdulni, lefagytam teljesen.
Annak ellenére, hogy már elmúlt a veszély, még mindig rettenetesen félek és
remegek. A tudat, hogy majdnem megerőszakoltak, most jut el végérvényesen az
agyamig, és elkezdek sírni, záporoznak a könnyeim megállás nélkül. Tekintetem
elhomályosul, mert már semmit nem látok a könnyeim miatt, így meg is ijedek,
amikor egy alakot pillantok meg feltűnni az arcom előtt, ezért automatikusan az
arcom elé tartom a kezem védekezésképpen. Viszont amint megérzem a puha kezek
érintését, és orrom megcsapja az az illat, amiért megőrülök, rögtön tudom, hogy
ez a szerelmem, így hagyom neki, hogy elvegye a kezeim, az arcom elöl, és
segítsen felállni. Szemei pirosak a sok sírástól, arca komoly és gondterhelt,
és csak egy szomorú mosolyt küld felém, miközben rám adja a nadrágom, majd
leveszi a pulcsit magáról és azzal rejti el a felsőtestem. Hív egy taxit, majd
amint megérkezik, beszállunk, és magunk mögött hagyjuk az egész helyet.
Hazafelé menet nem szólunk egymáshoz, nem is érint meg, csak ülünk mind a
ketten csendben.
Beérve a szobába
egyenesen az ágyhoz megyek és leülök rá, majd csak bámulok magam elé. Teljesen
üresnek érzem magam, ismét nem érzek semmit, csak azt, hogy utálom magam és az
életet, és inkább meg akarok halni. Szerelmem is leül az ágyra, de hagy egy kis
távolságot közöttünk. Nem merek ránézni, nem akarom látni a tekintetét, félek
attól, amit látnék benne. Hirtelen bekattan az agyam, felugrok az ágyról, és
rohanok a fürdőbe, hogy ismét bántsam magam, de mielőtt a kezembe vehetném a
pengét, a szerelmem megelőz és a szemétbe dobja. Összetalálkozik a tekintetünk,
és nemlegesen rázza a fejét, látom, alig tudja visszatartani a sírást, ajkai
remegnek, vállai megrázkódnak, majd hirtelen elkapja a kezem száját szólásra
nyitja, de hang nem jön ki rajta, helyette elkezd zokogni. Figyelem, ahogy
zokog, miközben görcsösen szorongatja a kezem, és hiába akarom, hogy ne sírjon,
mert fájdalmas néznem, nem tudok megszólalni. A félelem még mindig átjárja az
egész testem, rezzenéstelen arccal bámulom most már a padlót, mert nem bírok a
szerelmem szemeibe nézni. Ismét úgy érzem magam, mint amikor apa bántott, olyan
kegyetlenül üresnek, a szívem rettenetesen fáj, haldoklok. Ahogy tehetetlenül
feküdtem ott, az emlékek újra megrohamoztak, amikor el kellett tűrnöm apám
veréseit, és az akkori félelem megint lebénít. Ahogy akkor se szólaltam meg és
csak csendben tűrtem, ugyanezt érzem most is. Mintha ismét egy gát lenne a
torkomban, mely nem enged megszólalni, félek megszólalni. A csendet mégis
megtöri a szerelmem sírós és meggyötört hangja, de én még mindig nem merek a
szemébe nézni.
- Szívem, könyörgök,
bocsáss meg nekem…én rettenetesen szégyellem magam, nagyon mérges vagyok
magamra, hogy nem tudtam semmit tenni ellene…nem tudtalak megvédeni ettől a
borzalomtól, bocsáss meg nekem, kérlek! – hangja többször is megcsuklik,
miközben beszél, és tudom, hogy még mindig küzd a sírással, és hogy komolyan
gondolja, amiket mondott. Meg kellene szólalnom, rá kellene néznem, de nem
megy, annyira utálom magam miatta. Ilyenkor már rég meg szoktam nyugtatni, vagy
arra kérem, hogy ne sírjon, mert nem bírom nézni, erre most, hagyom, hogy
zokogjon és könyörögjön nekem. Rohadtul utálom magam. Gyerünk, szedd már össze
magad, mondja a hang a fejemben, és mintha nem is én mozdulnék, felemelem végre
a fejem és ránézek a szerelmemre, aki még mindig sír, szemei már szinte megdagadtak
a sok sírástól, arca megviselt, de még így is a leggyönyörűbb számomra.
Kinyitom a szám, majd becsukom, ezt eljátszom még kétszer, mire végül sikerül
egy értelmes mondatot kiejtenem.
- É-én nem…n-nincs miért
bocsánatot k-kérned, szerelmem. N-nem a te hibád. Kérlek, nyugodj meg, és ne
szégyelld magad – hangom meg-meg remeg, és teljesen érzelem mentes, mintha egy
robot lennék. Hatalmas sokk volt számomra az előbbi dolog, és ezt valahogy meg
kell emésztenem. Ilyenkor én magamban tartom a dolgokat, félrevonulok, nem
beszélek senkivel, és csak zenét hallgatok, miközben sírok. Vagy rosszabb
esetben, amikor már végképp nem tudom megemészteni a dolgokat, akkor vágom a
karom. Viszont most nem kellene ezt tennem, hisz van kinek elmondani a
fájdalmam, és ő szeretne is segíteni nekem. Csak nehéz elhagyni egy olyan
megszokott dolgot, amit évekig alkalmaztál.
- Biztos, hogy nem
haragszol rám miatta, nem utálsz, és nem akarsz elhagyni? – teszi fel a
kérdést, ami váratlanul ér, hisz sose fordult meg ez a fejemben. Utálni őt? Aki
a legcsodálatosabb ember a földön, aki az életet jelenti nekem? Soha! Elhagyni
őt? Akit a világon mindennél és mindenkinél jobban szeretek? Akiért meg is
halnék? Soha! Haragudni rá? Aki a légynek se tudna ártani, és annyira odaadó
mindenkivel? Soha!
- Szerelmem, kérlek, ne
gondolj ilyen hülyeségekre. Soha egyik se fog megtörténni. Hidd el, hogy soha!
Jó? – hangom kicsit lágyabb lesz, és egy apró mosoly jelenik meg a szám
sarkában. – Inkább én kérdezhetném ezt tőled!
- A válaszom nekem is
ugyanaz, mint neked volt. Soha egyik se fog megtörténni. Hidd el, hogy soha! Jó?
– próbál ő is mosolyt erőltetni az arcára.
- Pedig jobban járnál!
Egy ilyen elcseszett selejt senkinek nem kell! – bukik ki a számon, ami már
megfogalmazódott bennem percekkel ezelőtt. Szerelmem arcáról azonnal eltűnik az
a pici mosoly, és helyette most először harag jelenik meg, ami nekem szól.
- Csak még egyszer
halljam ezt meg a szádból, komolyan mondom, hogy megbüntetlek. Soha többet ne
mond ezt! Istenem, Gyeomie, ne csináld ezt. Nagyon szépen kérlek, ne akarj arra
kényszeríteni, hogy szakítsak veled, mert nem fog megtörténni. Tudom, hogy
ezzel a mondattal, azt akartad elérni. De nem fog menni, szóval, hagyd abba,
kérlek.
- Rendben, nem fogom többet
ezt mondani. Köszönöm szépen, szerelmem!
Látom, hogy mondani akar
valamit, de nem meri, keze óvatosan indul el felém, de útközben megáll. Száját
szóra nyitja, de becsukja. Istenem, de aranyos. Tudom, mit szeretne, de azt nem
tudom, hogy én szeretném-e. Nem akarom megbántani ezzel. Végül csak bátorságot
vesz, és kinyögi a szavakat.
- Szívem, megengeded,
hogy megérintselek? Megengeded, hogy segítsek neked lefürödni? – kimondta őket,
amit tudtam, már előre, hogy akar. Visszatartja a lélegzetét, miközben várja a
válaszom. Akarom én ezt? Akarom, hogy azok után, hogy az a szemét letámadott, ő
hozzám érjen? Akarom, hogy lássa a testem, ami az előbb lett bemocskolva? Igen,
lehet, hogy akarom, mert minden egyes alkalommal, az érintése, a közelsége, a
lénye, megnyugtat, biztonságot nyújt, és akkor érzem igazán, hogy élek, hogy
szeretnek. Egyszer, úgyis meg kell mutatnom neki a testem, egyszer úgyis
szeretkezni fogunk, és ha nem győzöm le a félelmem, sose tudom meg, milyen
érzés, ha az ér hozzám, aki szeret engem. Csak bólintok, mert megszólalni nem
tudok, a gondolattól, hogy tényleg látni fog meztelenül. Óvatosan felém nyúl és
leveszi rólam a felsőt, ezzel feltárva neki a meztelen felsőtestem.
Automatikusan karolom át a testem zavaromban, hogy elrejtsem előle, arcom
elönti a forróság és érzem, hogy vörös az egész. Arca összerándul, és fájdalmas
sóhaj hagyja el ajkát, miközben lassan elveszi a karom és a mellkasomra
pillant. Igen, nem akartam, hogy ilyen arcot vágjon, tudom, hogy nagyon csúnya
vagyok.
- Jézusom, annyira
sajnálom. Mit tett veled az a szemét?
Ekkor esik le, hogy a
foltokról beszél, amiket Woojin hagyott a testemen. Akarom én látni őket
egyáltalán? Ha a szerelmem így reagált rájuk, akkor nagyon csúnya lehet. Mégis,
igaz félve, de lehajtom a fejem, hogy meglessem a mellkasom, és sajnos tényleg
csúnya. Basszus, durván belilultak azok a részek, amiket megszívott és
megharapott. Gyorsan elkapom a tekintetem róluk, mert rossz nézni, és azt se
akarom, hogy szerelmem nézze, ezért újra átkarolom a testem ezzel, elrejtve a
foltokat előle. Istenem, annyira szégyellem magam, és undorodom magamtól, most
még jobban, mint eddig valaha. És pont ilyen állapotban kell látnia először a
testem, ez annyira megalázó. Picit közelebb jön hozzám, figyelve minden apró
részletre és érintésre. Figyeli a tekintetem, hogy mikor érzem soknak a
közeledését, ami annyira megdobogtatja a szívem. Addig lépdel előre, míg
teljesen elér elém, majd kezeit előre nyújtja és óvatosan érinti az enyémet,
próbálva elvenni a mellkasom elől őket. Ne, annyira nem akarom, hogy így
lásson, most már kezdem megbánni, hogy beleegyeztem. Hátrébb lépek egy lépést,
arcom megrándul, szívem hatalmasat dobban, és érzem, a pánik kezd eluralkodni
rajtam.
- Ne, inkább mégse
akarom…istenem, ne haragudj, de az, hogy így kell látnod a testem legelsőnek,
kikészít. Félek, nem fogok neked kelleni, ilyen undorítóan – suttogom magam
elé, és arcom a padlóra szegezem. Hallom, ahogy a szerelmem egy mély levegőt
vesz, mielőtt megszólal, már félek előre attól, amit mondani fog. De előtte,
kezeit az arcomra csúsztatja, és lassan felemeli, hogy a tekintetünk
találkozhasson.
- Ne, mondj ilyet életem,
kérlek! Próbáld meg elhinni, hogy úgy szeretlek téged, ahogy vagy, mindenedet
szeretem. Soha nem fogok undorodni tőled, hiszen annyira szép vagy.
Kicseszettűl gyönyörű vagy, nem tudom levenni rólad a szemem, nagyon kívánlak
most ebben a percben, alig tudom visszafogni magam, hogy ne támadjalak le. Felfogtad
ezt? Szerinted, ha undorodnék tőled, akkor mondanék ilyet? – suttogja érzékien,
miközben csak az ajkaim bámulja, mire nyelek egy nagyot izgalmamban. Ismét
felém lép, így megint szorosan előttem áll, és csak pár centi van köztünk.
Kezem magától mozdul, és mire feleszmélek, már a derekát markolva húzom
közelebb magamhoz. Egymás ajkait bámuljuk megbabonázva, és azt se tudom, már
melyikünk mozdul először, már csak azt érzem, ahogy mozognak az ajkai az
enyémen. Kezeivel átkarolja a nyakam és a hajamba túr, jó szorosan hozzám
simítja testét, amitől a csókunkba sóhajtok, mert váratlanul ér, így bejut a
nyelve a számba. Szívem azonnal a torkomba ugrik és őrülten kezd el verni, egész
testem remeg és lázban ég. Teljesen megőrülök a csókjától és az érintésétől,
azt is elfelejtem, hogy kivagyok. Csak élvezem, amit tesz velem, és rájövök,
hogy nekem szükségem van az érintésére, a csókjára, mert teljesen a rabja
lettem, nélkülük nem tudok megnyugodni, és létezni. Szinte pofonként ér mikor
elszakítja az ajkát az enyémtől, majd rám emeli vágytól ködös tekintetét,
miközben gyorsan kapkodja a levegőt.
- Ha undorodnék tőled,
nem csókolnálak meg ilyen szenvedélyesen. Érted? Hidd, el, hogy megőrülök
érted! – simul újra hozzám, ahogy az előbb, de én rögtön ledermedek és
menekülnék, ahogy az első alkalommal, amikor megéreztem keményedését nekem
nyomulni. Keze a mellkasomra simul, és elkezdi simogatni, én meg csak kapkodok
levegő után, összerezzenek és szemem összeszorítom. Elönt a félelem, hogy
megérintett és várom a pánikrohamot, de valahogy most nem jön, csak az izgalom
miatt ver őrülten a szívem. – Látod, most én izgultam fel rád, de ez normális.
Tudod, hogy soha nem bántanálak, ugye? Ne félj, szívem, nem lesz semmi baj,
vigyázni fogok rád!
- Rendben, szerelmem –
csak ennyit tudok kinyögni, mert minden tiltakozásom kiölte belőlem a
hangjával, a csókjával, az érintésével. Teljesen elgyengültem és atomjaimra
estem szét, így csak hagyom, hogy a zuhanyzó felé vonszoljon, és azt tegyen velem, amit akar.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése