Bambampov:
Mindenre számítok, csak
erre nem, teljesen váratlanul ér. Istenem, kezdem azt érezni, ez már kicsit sok
nekem így egyszerre. De nem gyengülhetek el, nem mutathatom ki, hogy félek, és
úgy érzem, nem leszek képes segíteni neki. Azt se tudom, hogyan csináljam,
mihez kezdjek. Magamban ismételgetem, amit az imént mondott. De azért
valamilyen szinten még se ér váratlanul, erre lehetet volna számítani, a
pszichopata apja miatt. Aki folyton verte, és bántotta. Éreztem többször, hogy
összerándul az érintésemre, elhúzódik, megijed tőle. Fél az érintéstől ebben
biztos vagyok, de az enyémet már kezdi megszokni. Én hülye meg már többször
letámadtam őt, de mentségemre szolgál, hogy nem tudtam róla. Istenem, de utálom
most magam miatta, gondolatban erősen fejbe verem magam. A szívem megszakad,
annyira fáj, hogy az én drágámnak ennyit kellett szenvednie, és még most sincs
vége, mert most is szenved. Azok a lelki sérülések, amik az évek alatt
kialakultak nála, örökre vele lesznek, lehet, sose fog teljesen meggyógyulni,
már sose lesz újra önmaga. Nem akarom ezt, nagyon nem, hogyan tudnám eltörölni
azt a rengeteg fájdalmat, bánatot, szenvedést, amit magával cipel? Nem akarom,
hogy egyedül cipelje, és nem is fogom hagyni. Megesküdtem magamban, hogy meg
fogom menteni őt. Ezek után most már oda fogok figyelni minden érintésemre, és
nem fogom letámadni őt. Szép lassan fogunk haladni, ha kell, várok éveket is,
még képes lesz a szeretkezésre, de nem fogom elhagyni, túlságosan szeretem, ő a
mindenem! Itt ül mellettem, egész testében remeg, nem mer rám nézni és
visszafojtott lélegzettel várja a reakcióm. Annyira törékeny és sebezhető, csak
szeretném megvédeni mindenemmel, nem akarom, hogy szomorú legyen és bánatos.
Azt akarom, hogy mosolyogjon mindig, szeretem a gyönyörű mosolyát. Kezemmel
óvatosan az arcára simítok, mire rám kapja a tekintetét, és félelmet látok
benne, hatalmas félelmet. Tudom, hogy magában már rég azt hiszi, szakítok vele,
és lemondok róla ennyi miatt. De be fogom neki bizonyítani, hogy ez nem fog
bekövetkezni. Gyönyörű szemeivel az enyémet fürkészi, arca kipirult, ajkai
nedvesek még a csókomtól, haja picit kócos. Túl tökéletes ez a fiú, és ő még
csak nem is tudja. Fogalma sincs róla mennyire, csodálatos és értékes, és
fogalma sincsen róla, mennyire nagyon szeretem őt. Mert tudom, hogy nem hitte
el, nem tudja elhinni. Lassan a másik kezemet is az arcára teszem, mire
kitágulnak a szemei, de mikor látja, hogy csak mosolygok, ellágyulnak a
vonásai, és ő is elmosolyodik, nekem meg most fog megállni a szívem tőle.
Istenem, de aranyos, amikor így mosolyog, szívem őrülten dobog a mellkasomban,
egész testem lángol, annyira kívánom. Puha fehér bőre kivillan a felsője alól,
tekintetem a piros ajkára téved, mely szét van nyílva. Óvatosan közelítek az arcához,
közben a szemeit nézem végig. Nem szól egy szót se, nem lök el, nem húzódik el,
aminek örülök. Ajkaim lágyan érintem az övéhez és pici puszikat nyomok rá, majd
elhúzódok és megszólalok.
-Szívem, nem haragudj rám,
kérlek, bocsáss meg nekem! Sajnálom nagyon, ami történt, és ígérem, hogy ezután
jobban oda fogok figyelni, nem foglak többet így letámadni. Most annyira
szégyellem magam, és egyben mérges is vagyok magamra. Egyáltalán nem úgy
cselekedtem, ahogy ígértem neked, hagytam, hogy a vágy magával rántson.
Esküszöm, hogy többet ilyet nem csinálok, higgy nekem, Szívem! Nagyon oda fogok
figyelni minden egyes érintésemre ezután. Remélem, hogy nem gondolod azt, hogy
engem csak a szex érdekel, és minél hamarabb le akarok veled feküdni. Mert nem
így van, várok akár éveket is, nekem te sokkal fontosabb vagy annál.
Rettenetesen szeretlek, Yugyeom! Te vagy az én Drága Egyetlenem! Ugye, hiszel
nekem? – kérdezem félénken, és remélem, nem riasztottam el az előbbi
támadásommal. Kezemmel erősen szorítom az övét, a másikkal pedig lágyan
simogatom a kézfejét. Látom, ahogy tekintette ellágyul, és arca ragyog a
boldogságtól.
- Hiszek neked, Szerelmem,
és bízok benned!
- Köszönöm, egyetlenem,
ígérem, nem fogok csalódást okozni - újra kezeim közé veszem arcát, és
komolysággal a hangomban ejtem ki a szavakat lassan. - Soha nem foglak
elhagyni, Gyeomie! Örökre együtt leszünk, itt leszek melletted mindig, szeretni
foglak végig, és a világ legboldogabb férfijává foglak tenni. Nagy
meglepetésemre a nyakamba ugrik, és szorosan magához ölel, amit rögtön
viszonzok. Erősen szorít magához, ami nagyon jól esik, ugyanúgy teszek én is,
majd az egyik kezemmel nyugtatóan simogatom a hátát. Teste meleg és puha,
légzése szapora, és hallom milyen őrülten gyorsan ver a szíve. Hirtelen kibontakozik
az ölelésből, rám emeli gyönyörű szép szemeit, miközben ezt kérdezi, vörös
arccal.
- Szerelmem, megcsókolsz?
Váratlanul ér a kérése,
de egyben rettenetesen boldog vagyok tőle, hogy még ezek után is szeretné, ha
megcsókolnám. Viszont nagyon óvatos leszek, jobban, mint eddig. Félénken
pillant rám, lesütött szemei alól, én meg majdnem szívrohamot kapok tőle, annyira
aranyos és ártatlan. Istenem, nagyon szeretem őt, mindent szeretek benne.
Megérdemli a világ összes szeretetét, és én meg fogom neki adni, ha addig élek
is. Boldoggá fogom tenni! Kezeim közé veszem az arcát, pár percig csak nézem
gyönyörű szemeit, amik mindig rabul ejtenek, arca még jobban vörös lesz a
tekintetemtől, végül szemem az ajkára téved mely szép ívelt és piros. Újra a
szemeibe nézek, mintha engedélyt szeretnék kérni, mire aprót bólint, így lassan
közelítek felé, majd ajkaira hajolok és lágyan érintem az enyémmel.
Bátortalanul csókol vissza, ajkai picit remegnek, amitől a szívem őrülten kezd
el verni, és kezdek félni, elveszem a kezeim az arcáról, és megszakítom a
csókot. Meglepődik, nem érti, hogy mi a baj.
- Biztos, hogy akarod,
Gyeomie? Nem muszáj, ha nem akarod, semmi baj nem lesz belőle. Ugye tudod? Nem,
fogok haragudni, ne félj, kérlek!
- De igen, akarom, hogy
megcsókolj, azért kértelek az előbb rá. Nem tőled félek, nem a te érintésedtől
félek. Nagyon szeretem, amikor megcsókolsz, szeretem a puha ajkad, a bőröd
érintését magamon. Inkább az érzés rémiszt meg, amit kiváltasz belőlem.
Szorongok, és nem tudom magam elengedni, a félelem miatt, visszatart abban,
hogy élvezzem. Addig rendben van, ha csak csókolózunk és simogatjuk egymást,
kivéve ott lent. Jelenleg csak ennyire vagyok képes – a végét már csak
suttogom, mert szégyellem magam, és zavarba jöttem a témától. – Szóval, akkor megcsókolsz
újra, és kérhetem, hogy közben simogasd az arcom és a hajam?Istenem, én
esküszöm, hogy mindjárt elsírom magam. Miért ennyire szomorú és egyben
romantikus ez a helyzet? Miért ennyire, aranyos, tiszta és ártatlan? Meg fog
ölni ezekkel totál…
- Bármit kérhetsz,
Életem, bármit. Ha kell, lehozom a csillagokat is az égről neked, annyira
csodálatos vagy, és megérdemled a világ összes szeretetét, törődését,
támogatását! Ismét rásimítok az arcára, és lassan közeledve az arcához, ajkaira
tapasztom a sajátom, és lágyan csókolni kezdem a párnácskáit. Közben, ahogy
kérte, egyik kezemmel az arcát simogatom, míg a másikat a hajába futatom.
Visszacsókol ő is, majd bátortalanul közelebb húzódik, és karjait a derekam
köré fonja. Kezei forróak, érintése beleég a bőrömbe. Nyelvemet óvatosan előre
dugva kérek engedélyt a behatolásra, féléken kinyitja a száját, és nyelve
összeér az enyémmel. Abban a percben a szívem felrobban, a gyomrom remegni
kezd, bizsereg az egész testem, az agyam kikapcsol. Átadom magam az érzésnek teljesen,
leírhatatlan az érzés, amit kivált belőlem az érintése, a csókja. Szívem
őrülten dobog a mellkasomban, és most már az egész testem ég a vágytól.
Teljesen kicsinál a csókjával és a nyelvével, az őrületbe kerget vele. Amilyen
óvatosan érinti az enyémet, elgyengülök tőle és érzem, hogy élvezi ő is, de még
meg kell szoknia, és rájönnie, hogy ez nem rossz dolog. Minél többször tapasztalja
majd, annál jobban fogja, élvezi, és el tudja majd engedni magát. Istenem, ez a
lassú és érzéki csók, amibe belerángatott totál fejbe ver, meg fog ölni vele,
ha mindig ennyire érzéki és lassú lesz. Kezecskéi, erősebben szorítják a
derekam, és érzem mennyire forró a tenyere, arca is lángol. Rettenetesen és
elmondhatatlanul szerelmes vagyok belé, váratlanul és hirtelen történt meg, és
mire észbe kaptam, csak azt éreztem, nem tudnék már nélküle élni. Mindenkinél
fontosabb lett a számomra, mindenkinél jobban szeretem.
Kifulladásig csókoljuk
egymást, végül nagy nehezen elszakítom magam az ajkaitól, és az arcára emelem a
tekintetem. Légzése szaggatott, szemei csillognak, és vágyat látok megcsillanni
benne, teljesen ki van pirulva, istenem, de gyönyörű…azt hiszem, bajban leszek
sokszor miatta.
-Jézusom, Gyeomie, ez…ez
annyira szenvedélyes volt, komolyan mondom, hogy kicsináltál vele, még most se
tértem magamhoz. Miért csókolsz ennyire jól? Imádom a puha és finom ajkaid, a
nyelved, azt amilyen félénk és szégyellős vagy, és az izgató csókod. Az
aranyosságodtól meg már rég maghaltam, nem akarom, hogy más is lássa, azt
akarom, hogy csak az enyém legyen – ejtem ki végül a szavakat, amik akaratom
ellenére jönnek a számra, de nem bánom, akarom, hogy tudja, mit érzek iránta,
hogy tudja, mennyire megőrülök érte. Szemei kikerekednek és kérdőn tekint rám,
majd ujjaival a mellkasára bök. Istenem, de édes, persze, hogy róla beszélek,
csakis róla fogok mindig és örökre. Nevetve bólintok, és magamhoz ölelem
szorosan, ugyanolyan lelkesen viszonozva belesimul a karjaimba. Szívem hatalmasat
dobban, és melegség önti el, hajába fúrom az arcom, és belélegzem, finom
illatát. Majd mintha olvasnánk egymás gondolataiban, egyszerre mondjuk ki a
szót, amely már oly megszokott számunkra, de mégis hatalmas jelentéssel bír, és
nagyon értékes.
- Nagyon Szeretlek!
Yugyeompov:
Szombat van, és egy hét telt el azóta a bizonyos „kínos” beszélgetés óta a
szerelmemmel. Utólag úgy érzem, jobb, hogy most derült ki és nem hetek, hónapok
múlva. Azóta még jobban odafigyel rám, az érintéseire, és ettől a szívem hevesen
ver. Többször kér engedélyt, ahhoz, hogy megcsókoljon vagy, hogy megöleljen.
Úristen, még a jobb annál is jobban beleszeretek, minden egyes perccel. Mindig
csak rá gondolok, vele kelek és vele fekszek. Akkor is hiányzik, ha mellettem
van, tekintetem le se veszem róla, minden mozdulatát, szavát követem vakon.
Most is annyira hiányzik, már egy órával ezelőtt elmentek az anyukájával
bevásárolni, én meg itthon maradtam tanulni. Hirtelen megszólal a csengő, amire
összerezzenek, és meglepődök. Szerelmem nem mondta, hogy várnának valakit. Óvatosan
az ajtó felé lépek, kezem a kilincsre teszem, és mielőtt gondolkozhatnék,
kitárom azt. Bárcsak ne tettem volna, mert aki hirtelen előttem terem az apa.
Azonnal hatalmába kerít a pánikroham, gyorsan és kegyetlenül szánt rajtam
végig, amitől elgyengülök és szédülök. Nem tudok mozdulni, annyira megbénít a
félelem, rá se merek nézni, csak bámulom a földet, szorongatom a felsőm szélét,
a szívem őrülten ver a mellkasomban, nehezen veszem a levegőt.
- Fiam! – szólal meg hirtelen,
én meg összemegyek a hangjától. – Be engedsz? – kérdi, majd engedély nélkül
belép, mire ösztönösen hátrálok egy lépést. Istenem, mégis mi a fenét keres
itt? Honnan tudta, hogy itt vagyok? Mit akar tőlem? Megint bántani akar? A
tudat, hogy újra át kell élnem, azt a szenvedést és fájdalmat, amit okozott,
rettegéssel tölt el. Ne, én ezt nem akarom, Istenem, segíts, kérlek. Becsukja
maga mögött az ajtót, és immár kettesben maradunk a nagy és üres házban. Ismét
elkezdek hátrálni előle, ahogy lép felém, de pechemre nem jutok messzire, a
kanapéba ütközve, ráesek, és félig belesüllyedek, de erőm már nincs felállni,
ülve maradok. A félelem teljesen megbénít, összehúzom magam és védekezően a
fejem elé teszem a kezem. Istenem, újra kezdődik az egész…de én ezt nem akarom.
Miért talált rám, miért nem hagy békén? Teljesen tönkre akar tenni, meg akar
ölni véglegesen? Várom az ütést, de nem jön, így óvatosan elveszem a kezem az
arcom elöl, és kilesek mögüle. Nézz rám bambán, mint aki nem érti, mi van
velem. De az igazság az, hogy én se értem, mi van vele. Hát nem üt meg? Hisz
mindig csak azt tette, mást nem tudott adni nekem, csak a fájdalmat. Nem szól
semmit, csak néz rám fura tekintettel, de én nem akarok rá nézni, így elkapom a
tekintettem róla és a kezem bámulom. Istenem, most mi lesz, itt vagyok bezárva
vele, mindjárt meghalok a félelemtől, a pánikrohamtól. Most mit csináljak?
Hívjam Szerelmemet, hogy siessen haza? Jaj, nem, azt nem tehetem, őt nem
bánthatja, engem verjen újra össze, leszarom, de őt ne bántsa, ahogy az
anyukáját se. És ekkor fejbe ver a tudat, hogy mi fog történni, ha hazaérkeznek
és meglátja őket. Nem jöhetnek haza, semmi féleképpen se. Lassan előhúzom a
mobilom, és óvatosan sms-t írok Életemnek, hogy ne jöjjenek haza. Pár perc
múlva a mobilom rezgése töri meg a csendet, én meg ijedten ugrok egyet, mire
apa is felkapja a fejét. Rezeg, és rezeg tovább, de nem merem felvenni. Elhallgat,
de rögtön újra rezegni kezd, mire apa megszólal.
- Nem veszed fel?
Mit csináljak, istenem? Már
tuti, nagyon aggódik Bamie, amit nem akarok, és ha nem veszem fel, biztos, hogy
hazajön, mert aggódik értem. Kezembe veszem a mobilt és felveszem. De nem
tudom, mit mondjak, miért ne jöjjön haza. Ha elmondom, hogy itt van apa, rohan
azonnal, tudom. Hangja kétségbeesett és ideges a vonal túloldalán. Faggat, és
csak azt kérdezgeti, miért ne jöjjenek haza…istenem.
- Ne gyertek haza,
kérlek…mert…itt van a-apa…- nyögöm ki nehezen a szót és bontom a vonalat. Felé
kapom a fejem, és látom kérdőn tekint rám, majd megszólal, és kicsit fel van
háborodva, hallom a hangján.
- Miért mondtad nekik,
hogy ne jöjjenek haza, velük is akarok találkozni? Miért vagy ilyen fiam? –
kérdi mély hangján és elindul felém, majd leül a kanapé másik végébe. Hogy mi
van? Azt kérdezi, hogy miért vagyok ilyen? Ez hülye vagy csak teteti? Mindjárt
megáll az eszem, mi a fasz baja van? Mit csinál, és miért ül le ide hozzám, nem
akarom, csak menjen már el. Rettenetesen félek, a szívem a torkomban dobog
örült tempóban, gyorsan veszem a levegőt, hányingerem van, izzadok. Kezem a
szívemre teszem, összeszorítom a szemem és várom, hogy elmúljon. Hirtelen
megemelkedik a kanapé és közvetlen mellettem besüpped, egy kezet érzek meg a
vállamon, amitől azonnal kipattan a szemem, felkiáltok, és felugrok a kanapéról.
Jézusom, hozzám ért... - ne, nem akarom…
- Mi a baj, rosszul vagy?
– kérdi még mindig tök nyugodt hangom, én meg rosszul vagyok ettől, most direkt
megjátssza magát, vagy mi van.
Én ezt már nem bírom,
nekem ez már túl sok, teljesen kikészültem, a pánikroham annyira erős, hogy
érzem, mindjárt elkezdek sírni, és a lábaim fel fogják mondani a szolgálatot.
Teljesen össze vagyok zavarodva, nem értem, mi van vele, mit akar tőlem, és
miért viselkedik így. Újra elindul felém, miután nem válaszolok, én meg magamban
kiabálom, hogy ne jöjjön közelebb, mert nem akarom, istenem…ne jöjjön. De nem
hallja, ahogy magamban sikítok…
- Ne gyere…nem akarom…-
ennyit sikerül kinyögnöm, majd elkezdek zokogni, és térdre esek, annyira félek
tőle, és ettől a helyzettől, amiben hirtelen kerültem. Az emlékek rögtön
megrohamoznak, az a félelem, amit akkor átéltem mellette, újra előjön, ahogy
itt áll előttem. Kezem a fülemre
szorítom, hogy kizárjam a hangját is, de csak hallom, ahogy kérdezget. Csak
menjen el, vagy én tűnjek el örökre innen, nem akarom ezt a fájdalmat. Kezeivel
próbálja megfogni a kezem, és elvenni a füleimről, de erősen tartom, és azt
kiabálom, hogy hagyjon békén. Hirtelen kivágódik az ajtó, és Szerelmem hangját
hallom meg, mire fel emelem a fejem és rátekintek, amint meglát, azonnal hozzám
rohan, és szorosan megölel, amit lelkesen viszonzok. Itt van végre Életem,
szorosan ölel magához, most már nem lesz baj, mert ő itt van, tudom, hogy meg
fog védeni, és ezért biztonságban érzem magam. Sírásom is kezd lenyugodni,
ahogy a pánikrohamom is enyhül, hogy megölel. Kibontakozik az ölelésből, feláll
és elém lép, hogy megvédjen apától, aki csak értetlenül bámul, hol rám, hol
pedig Bamiere. Anyukája is mellénk lép, végül megszólal.
- Távozzon a házamból,
mielőtt hívom a rendőrséget! – hangja kemény, és erős, de tudom, hogy ő is fél.
Nem akartam, hogy neki is találkoznia kelljen vele, istenem. Lehet, hogy ezután
elzavar engem itthonról, mert félni fog, hogy visszajön és bántani fogja őt és
Bamiet. Megértem teljes mértékben, én is félnék a helyében, nem ítélem el,
azért ha elküld, meg fogom érteni.
- Nyugalom, már itt se
vagyok, nem kell hívni a rendőrséget – mondja, majd kilép az ajtón és becsapja
magam után. Picit megkönnyebbülök, hogy már nincs itt, de még mindig félek, és
rosszul vagyok, totál kikészültem ettől a helyzettől és az erős pánikrohamtól.
Szerelmem újra mellém térdel és szorosan megölel, miközben a hátam simogatja.
- Most már vége van,
Szívem, ne félj! – vigasztal cuki hangján, ami picit remeg, mert igenis félt ő
is apától, tudom, annak ellenére, hogy elém állt. – Gyere, menjünk fel a
szobába, és pihenj le kicsit - emel fel a derekamnál fogva, és felsétálunk a
szobába. Leültet az ágyra, de én a fürdőszobába rohanok, és becsukom az ajtót
magam után. Azonnal előveszem a pengém, amit magammal hoztam és eldugtam, és
mielőtt Szerelmem rám nyitna, megvágom magam párszor, nem törődve semmivel,
csak éreznem kell valamit újra, mert teljesen kivagyok, apa kicsinált, az
előbb…újra elöntenek azok a rossz érzések a félelem, a szorongás, amiket évekig
át kellett élnem mellette. Figyelem, ahogy kibuggyan a vérem és elkezd lefolyni
a karomon, megkönnyebbülök, mert a fájdalmam egy részét ki tudtam adni.
Hirtelen kinyílik az ajtó és szerelmem lép be rajta, de amint meglátja, mit csinálok,
felkiált és odarohan hozzám.
- Úristen, Gyeomie, mit
csinálsz? Istenem, ne…kérlek, ne csináld többet! Dobd el a kezedből azt,
kérlek! – könyörög, hangja remeg, ami felér egy pofonnal, szívem a torkomba
ugrik tőle, őrülten ver, könnyeim ellepik a szemem, sebesvonatként száguld át
rajtam a pánikroham. Szerelmemre pillantok, teljesen meg van rémülve, fél,
amitől elindulnak a könnyeim, és csak folynak le két oldalt, kiesik a kezemből
a penge, majd a szerelmem karjaiba vetem magam. Szorosan magamhoz ölelem, nem
akarom elengedni, szükségem van rá, érezni akarom a közelségét. Sírok, hangosan
és egész testemben remegek, most jön ki rajtam, amit az előbb apa miatt át
kellett élnem. De azonnal kapcsolok, hogy a kezem tiszta vér, és összekenem
vele életem felsőjét, ezért kibontakozok az ölelésből, és sajnálkozó
tekintettel nézek rá.
- Mi a baj? – kérdi, mert
nem érti, miért szakítottam meg az ölelést.
- A karom véres, és most
olyan lett a felsőd is, bocsáss meg érte…nem akartam – suttogom, és lehajtom a
fejem. De ő magához húz és szorosan átöleli a derekam.
- Egyáltalán nem érdekel
a felsőm, te fontosabb vagy, és ha kell, akkor öleljük egymást egy órán
keresztül is! – mondja, ami annyira jól esik, hogy elmondani nem tudom,
mennyire. Mivel érdemlem ki a nagy szeretetét? Nem tudom, de nagyon hálás
vagyok érte! Én is újra szorosan magamhoz ölelem és élvezem, ahogy hozzám
simul. Kezeivel a hajamba túr és elkezdi simogatni, az én szívem meg most fog
megállni már vagy 100-jára az ilyen kis apró érintései miatt. Kezdek megnyugodni,
ahogy csak állunk percekig szorítva egymást, így végül kibontakozok és félénken
ráemelem a tekintetem. Félek a szemébe
nézni, azok után, amit az előbb tettem, hisz megígértem neki, hogy nem fogom
magam újra bántani, de esküszöm nem tudtam, hogy apa újra fel fog bukkanni.
Mióta együtt lakunk, egyszer se éreztem azt, hogy bántsam magam, erre
megjelenik apa és mindent elront. Istenem, most mi lesz? Mit fog ehhez szólni
szerelmem? De ismét nem látok semmi mást a szemeiben, csak őszinte aggódást és
szeretetet, mint a legelső alkalomnál. Miért? Miért nem haragszik vagy
undorodik tőlem?
- Még most se utálsz vagy
undorodsz tőlem? Megszegtem az ígéretemet! – hangom kezd remegni, és érzem, nem
sokáig tudom visszatartani a könnyeim. De amint meglátom, hogy szerelmem szemei
is könnyesek, megrémülök, és végleg elszakad a gát. De most ő miért sír?
- Soha nem foglak utálni,
Gyeomie, értsd meg, soha! Megszakad a szívem, hogy újra ezt kellett tenned a
kezeddel, és tudom, hogy nem direkt csináltad. Kérlek, bocsáss meg nekem, hogy
nem voltam itt, annyira sajnálom! Úgy érzem, kudarcot vallok, mint barát, és
nem tudlak megvédeni úgy, ahogy szeretnélek – hangja remeg, miközben beszél és
csak sír. Majd hirtelen megfogja a sérült kezem, és óvatosan lemossa róla a vért.
Percekig csak bámulja, én meg megőrülök, hogy nem tudom, mire gondol, mikor
nagy meglepetésemre a szájához emeli, és lágy csókot lehel rá, majd rám emeli
szép könnyáztatta szemeit. Még akkor is gyönyörű,ha sír, mindenhogy az, és én
rettenetesen szeretem őt minden egyes porcikámmal, és komolyan meg fogom őt
becsülni mindörökre. Szívem őrülten ver a mellkasomban ezért a fiúért, és az se
érdekel, ha megáll érte.
- Szerelmem, annyira
nagyon és őrülten szeretlek, hogy elképzelni se tudod. Hálás vagyok neked teljes
szívemből, és ígérem, hogy életem végéig szeretni foglak, védelmezni és
becsülni, mindegy, hogy mibe kerül majd. Köszönöm neked, hogy a hibáim ellenére
is szeretsz és elfogadsz engem olyannak, amilyen vagyok. Nagyon igyekezni
fogok, hogy méltó párod legyek. És ne mondj kérlek olyat többet, hogy kudarcot
vallasz, mint barát, mert ez nem igaz. Te vagy a legcsodálatosabb barát a
világon, és mindenkinek ilyet kívánok. Ne sírj, kérlek, mert a szívem megszakad
tőle. Nem akarom, hogy sírj, a gyönyörű mosolyod akarom látni mindig – simogatom
az arcát, és ujjaimmal letörlöm a könnyeit. Rám mosolyog, amitől majdnem
szívrohamot kapok, majd szorosan magához ölel, és megszólal.
- Köszönöm szépen,
Szívem, én is őrülten szeretlek téged!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése