Bambam pov:
Életemben először vagyok
teljesen zavarban, de olyan szinten, hogy nem tudok se megmozdulni, se
megszólalni. Csak bámulom Gyeomiet tátott szájjal, mert hirtelen elment minden
bátorságom, és félek megérinteni. Félek attól, hogy fájdalmat fogok neki
okozni, és azt nem akarom. Nem akarom látni a szemeiben a félelmet az
érintésemtől. Nem néz rám, végig a padlót bámulja, remeg egész testében, ajkai
is remegnek, ahogy picit szétnyílnak, miközben levegőt vesz. Mellkasa fel-le
emelkedik, gyorsabban veszi a levegőt, ahogy én is. Egy pillanatra egymásra
nézünk, de zavarunkban mind a ketten elfordítjuk a fejünket. Szívem hatalmasat
dobban, ahogy meglátom a vörös arcát abban az egy másodpercben, míg rám
pillant, és boldogsággal tölt el, hogy ő is zavarban van. Basszus, kicsit kínos
lett a légkör ettől a csendtől. Össze kéne szednem magam, de annyira szégyellős
lettem, pedig én nem vagyok az alapjáraton. Úgy tűnik, az én Életem kihozza
belőlem a pirulós, és félénk énem. Lopva megint rá emelem a tekintetem és
meglepve veszem tudomásul, hogy ő is engem néz. Arca teljesen ki van pirulva,
ajkai picit szét vannak nyílva, mintha csókra várnának, szemei csak úgy
csillognak a szerelemtől, frufruja picit a szemeibe lóg. Bőre, mint a porcelán
úgy tündököl, csodálatos látványt nyújt így félig meztelenül előttem. Nyelnem
kell egy nagyot izgalmamban, és idegességemben. Annyira kicseszettül gyönyörű
ez a fiú, hogy azt már be kéne tiltani, ez már bűncselekménynek számít, hogy a
puszta létezésével megöl. Csak bámuljuk egymást percekig, teljesen olyan,
mintha megállt volt az idő körülöttünk. Először csak egymás szemeit nézzük,
majd egyszerre pillantunk le a másik ajkára, és csak úgy szikrázik köztünk a
levegő a vonzalomtól. Lábaim automatikusan mozdulnak előre és teszem meg azt a
kis távot, ami köztünk van, mire ő derekamra teszi kezeit, és húz magához
közelebb, míg én a nyaka köré kulcsolom az ujjaim, és éhesen tapadok rá
kívánatos ajkaira. Agyam teljesen leblokkol, és atomjaimra esek szét, amint
összeérnek az ajkaink, szívem felrobban a mellkasomban, és csillagokat látok
magam előtt, a lecsukott szemhéjaim alatt. Forog velem a világ, és egész testem
elönti a vágy, rettenetesen ég mindenem annyira kívánom őt, szeretném mindenhol
érinteni. Ezért óvatosan még jobban bele simulok a karjaiba, ujjaimat a hajába
futtatom, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz, mire csak azt érzem, hogy a
karjaival még erősebben szorít, amitől majdnem elsírom magam. Ugyanolyan
szenvedéllyel csókol vissza, ahogy én őt, amitől már a fellegekben érzem magam.
Lágyan mozognak az ajkaink egymáson, de nem bírom sokáig, így nyelvemmel
bejutást kérek, amit rögtön megad. Érezni akarom nagyon, ahogy a nyelvünk
táncot jár. Azt se tudom, hogy mióta öleljük és csókoljuk egymást egyre
szenvedélyesebben, csak azt érzem, ahogy újra felizgulok és teljesen
bekeményedek. Akaratlanul is hozzá nyomódik a férfiasságom, amitől picit
összerezzen, de most nem akar elmenekülni, ami hihetetlenül boldoggá tesz.
Kezem önkéntelenül mozdul, és veszem el őket a tarkójáról, majd először csak a
vállára teszem őket. Majdnem felszisszenek, ahogy tenyerem hozzáér a forró
bőréhez, teljesen ledöbbenek tőle. Ennyire kíván ő is engem? Muszáj visszább
fognom magam, nem hagyhatom, hogy a vágyam irányítson. Nincsenek semmilyen
szándékaim ezzel a közös fürdéssel, csak egyszerűen szeretnék vele lenni, és
szeretném, ha szép lassan engedné, hogy megérintsem. Hagyja nekem, hogy hadd
közelítsek felé óvatosan testileg is. Nehezen ugyan, de megszakítom a csókot, és
ráemelem vágytól izzó tekintetem, és nagy meglepetésemre az övéiben is ugyanazt
a vágyat látom. És ez már hatalmas előre lépés, érzem, hogy nem lesz semmi baj,
bízom saját magamban. Mindjárt elájulok annyira gyenge lettem a vágytól, a
csókjától, az érintésétől. Fejem a mellkasára hajtom, és csak úgy kapkodok
levegő után, így hallom, hogy mennyire gyorsan ver a szíve és emelkedik a
mellkasa fel-le. Összeszorított szemeim mögött, foltok ugrálnak, és egész
testem bizsereg. Jézusom, Gyeomie tényleg ki akar nyírni engem. És ez még csak
sima csókolózás és ölelkezés volt. Bele se merek gondolni, mi lesz velem, ha
meglátom meztelenül, és mi lesz, ha szeretkezni fogunk. Nagy nehezen
összeszedem magam, és újra szemeibe fúrom a sajátom. Percekig ismét csak nézzük
egymást, majd mire feleszmélek, a kezem édes arcát simogatja, ő pedig
készségesen simítja bele a tenyerembe. Szemei lassan csukódnak le és látom
rajta, mennyire élvezi. Arcát pír önti el, ajkai picit szétnyílnak, nekem pedig
a látványra feszíteni kezd férfiasságom. Úristen, én ezt nem bírom ki! Mit
csináljak, folytassam, vagy hagyjam abba az egészet? Nem kérdés, hogy
folytatom, és nem lesz semmi baj. Erős vagyok, és el tudom nyomni magamban a
vágyaim. Ő érte, bármire képes vagyok.
- Szívem,…akkor
segíthetek neked lefürödni? – szólalok meg, mire kipattannak a szemei és arca
még jobban felveszi a vörös árnyalatát, ahogy engem néz, de válasz nem érkezik
tőle, csak egy apró bólintás. Megkönnyebbülök, hogy mégse gondolta meg magát,
de persze addig még bármi történhet. Van egy olyan érzésem, hogy amikor lekerül
róla a nadrág, és előttem fog állni egy bokszerben, meg akarja majd gondolni
magát. Szeretném én levenni róla a nadrágot, de nem merem magamtól, így
megkérdezem, hogy kapok-e rá engedélyt.
- Szerelmem, megengeded,
hogy levegyem rólad a nadrágot? – kérdésem váratlanul éri, és csak tátog, de
hang nem jön ki a száján. Szemei
megállás nélkül fürkészi az enyémet, és pici hallgatás után mégis megszólal,
nagy nehezen.
- I-igen, de cs-csak a nadrágot,
ugye? A-a b-bokszert ugye nem akarod levenni? – hangja megremeg, és látom
rajta, hogy kezd kétségbeesni a ténytől, hogy teljesen meztelenül fog előttem
állni, és ez megfélemlíti.
- Nem, dehogyis, Életem!
Ne félj, csak a nadrágodat veszem le. Jó? Nem lesz semmi baj, a bokszer rajtad
marad, megígérem – fogom kezeim közé kipirult arcát és kezdem el simogatni
megnyugtatásként. – Tudod, hogy soha nem bántanálak, és sose hazudtam még neked
– suttogom ajkaira egy lágy puszi után, mire ő bólint egyet. Kezeim elvéve
arcáról a nadrágjához vezetem, és megpróbálom kigombolni, de bénázok közben,
mert idegességem kezd megnőni, kezemmel együtt testem is remeg. Miután sikerült
kigombolnom, óvatosan elkezdem lehúzni róla az anyagot,
míg ő vállamba kapaszkodik közben. A látványtól, ami elém tárul, nem kapok
levegőt, tüdőm összeszorul, szívem őrülten dobog a mellkasomban, pulzusom az
egekben van, arcom pedig céklavörös. Csak bámulom őt tátott szájjal, a fiút
előttem, aki a mindenem, az egyetlen, aki számít nekem az egész világon. Kezeit
ösztönösen férfiassága elé teszi, hogy eltakarja előlem, mert zavarban van.
Szemeit lesüti, nem mer rám nézni, végig a csempét bámulja. Én meg küzdök saját
magammal, a vágyaimmal, hogy ne támadjam le egyből, és kezdjem el csókolni őt
mindenhol. Kezem ökölbe szorítom, összeszorítom a szemeim is, és veszek egy
hatalmas levegőt, majd kifújom. Meg tudom tenni, erős vagyok. Kinyújtom a már
elernyedt kezem, és lágyan az arcára simítok vele, mire végre rám emeli
gyönyörű szemeit. Istenem, de rohadtul gyönyörű, olyan, mint egy földre szállt
angyal azzal a varázslatos mosolyával, tökéletes testével, a félénk és sugárzó
személyiségével. Annyira nagyon szerelmes vagyok belé, teljesen elveszi az
eszemet, és megőrülök érte.
- Semmi baj, Életem, kérlek,
ne legyél szégyellős. Nem kell szégyellned a tested, mert így is túl tökéletes,
nagyon szép vagy. De ha szeretnéd, akkor ígérem, hogy nem nézek oda, ha neked
kényelmetlen még – amint kiejtem ezt a számon, szemei felcsillannak, és ajkai
mosolyra húzódnak, de mégis kicsit feszültnek látszik még.
- D-de ez így nem jó, nem
kérhetlek erre. Sajnálom, hogy ilyen vagyok, kérlek, ne haragudj, szerelmem!
Én…nem akartam ezt…igyekezni fogok…hogy-hogy… - dadog össze-vissza, ide-oda kapkodja a tekintetét és zavarban
van, de én mégis értem, hogy mit szeretne mondani, hogy mire gondol, és
megdobogtatja a szívem a gondolat. De én nem várom el ezt tőle, hisz tudom,
hogy min ment keresztül, és én se vagyok az a típus, aki máris rámászik a
pasijára a legelső adódó alkalommal. Semmit nem akarok elsietni, nekem nem éri
meg.
- Nem, szó se lehet róla.
Tudod, hogy semmit se erőltetek rád, amit nem akarsz. Mondtam már, Szívem, hogy
minden úgy lesz, ahogy te akarod. Tudom nagyon jól, hogy mennyire nehéz ez
neked, és hidd el, hogy soha nem bocsájtanám meg magamnak, ha valamit
akaratodon kívül csinálnál. Túlságosan fontos vagy nekem annál, ugye, tudod?
Amíg, úgy nem érzed, hogy bármire is képes vagy, nem lesz semmi. Nekem bármit
elmondhatsz, Életem, itt vagyok és mindent megteszek érted - szemeit ellepik a
könnyek és mire észbe kapok, már elkezd sírni, és csak annyit hajtogat, hogy
„Köszönöm szépen, szerelmem”. Szívem azonnal összeszorul a látványra, nem
akarom, hogy sírjon, fájdalmas nézni. Mindig a gyönyörű mosolyát akarom látni,
de még így könnyáztatta arccal is a legesleggyönyörűbb férfi számomra az egész
világon. Nincsen nála csodálatosabb ember a földön!
- Most mi a baj, Életem?
Valami rosszat mondtam, vagy megbántottalak? – kérdezem, mert megijedtem, és
váratlanul ért, hogy elkezdett sírni.
- N-nem n-nincs semmi baj,
cs-csak nagyon meghatódtam a-attól, amit mondtál. Elmondhatatlanul hálás vagyok
neked mindenért, de főleg azért, hogy e-ennyire szeretsz engem, és a hibáim
ellenére is akarsz engem.
- Ez csak természetes. Te
vagy a mindenem, tudod nagyon jól. Az én kis cukiságom – fogom kezeim közé
nedves arcát, melyről letörlöm a könnycseppeket, majd lágy puszit lehelek
ajkaira – Egyébként nem baj, ugye, ha leveszem én is a ruháimat? Pillanatok
alatt dermed meg a levegő, fagy le, és csak bámul rám, kikerekedett szemekkel,
mintha valami eget rengető dolgot mondtam volna.
- Ööö…p-persze…- ennyit
sikerül kinyögnie mielőtt teljesen belefullad a zavarába. De nem csak ő van
zavarban, hanem én is. Azért mégiscsak ez az első alkalom, hogy látjuk egymást
ruha nélkül. Lassan megfogom a felsőm alját, és átemelem a fejemen, majd a
padlóra ejtem, közben pedig végig egymás szemébe nézünk. Figyelem, miként
változik meg a tekintete, ahogyan elvörösödik az egész arca, miként veszi egyre
gyorsabban a levegőt, és ahogyan legelteti a tekintetét a felsőtestemen. Akaratlanul
is elmosolyodok rajta, és a szívem gyorsabban dobog tőle, hogy igenis tetszik
neki a látvány, túlságosan is. Észreveszi, hogy őt nézem, mire gyorsan elkapja
a tekintetét a testemről és a földet bámulja zavarában. Egyem a zúzáját, olyan
aranyos. Elkezdem kigombolni a nadrágom is, majd kis bénázás után azt is
sikeresen leveszem, és immár rajtam is csak egy bokszer van. Viszont Gyeomieval
ellentétben én nem takarom el magam, így láthatja majd, hogy kemény vagyok és
felizgultam rá. Percek teltek el, de még mindig nem mert rám nézni, ezért
kénytelen vagyok magamra vonni a figyelmét.
- Szívecském, nézz rám,
kérlek! – lépek hozzá ismét, és arcára simítom a kezem, mire felemeli a
tekintetét, és céklavörös arccal néz a szemeimbe.
- É-én…sajnálom,
szerelmem…n-nem tudom, hogyan viselkedjek, annyira zavarban vagyok. K-kicsit
félek ettől az egésztől…attól, ha érted mire gondolok. Nem akarok csalódást
okozni neked, annyira félek tőle… - suttogja kétségbeesve, hangja remeg, és
arcát a kezeibe temeti, mire én azonnal magamhoz ölelem, és a hátát simogatom.
- Istenem, ne haragudj rám,
én nem akartam rád erőltetni magam. Bocsáss meg, bocsáss meg, kérlek… - hangom
elcsuklik, a bűntudat mar belülről, hogy nem tudom visszafogni magam. Hogyan csináljam? Miért ennyire nehéz ez? Hirtelen
kibontakozik az ölelésből és kérdőn tekint rám.
- Miről beszélsz, szerelmem?
Miért kérsz bocsánatot, hisz nem is csináltál semmi rosszat?
- Dehogynem! Most
erőszakolom rád magam, és az önző vágyaim. Egy szemét alak vagyok, egy… - de
nem tudom befejezni, mert belém folytja a szót az ujjával.
- Hagyd abba, kérlek, egy
szavad se igaz. Nem erőlteted rám magad, hiszen beleegyeztem, csak a félelem
visszatart…annyira nehéz legyőzni…rettenetesen nehéz. Tudom, hogy nincs mitől
félnem, mégis félek. Sajnálom! És hogy tudd, te vagy a legcsodálatosabb barát a
világon. Más már rég kihasznált volna nem törődve azzal, hogy mennyire vagyok
sérült lelkileg. Én vagyok a legeslegboldogabb fiú a világon, amiért egy ilyen
gyönyörű és fantasztikus párom lehet – hajol közel hozzám és ad egy puszit az
ajkamra, ami váratlanul ér, de mielőtt elhajolna tőlem, karjaimmal magamhoz
húzom, és lágyan elkezdem csókolni. Nem habozik, rögtön visszacsókol, aminek
nagyon örülök. Kezdtem kétségbeesni, hogy mindent elrontottam az előbb, és még
jobban bezárkózik, és oda az esély, hogy közelebb kerüljünk. Megkönnyebbültem
nagyon, csókja hihetetlenül lágy és finom, amitől azonnal felizgulok megint.
Egyszerűen nem bírom ki, nem tudom távol tartani magam tőle. Testem akaratomon
kívül mozdul, és simulok bele karjaiba még jobban, hogy testünk mindenhol
érintkezzen. Érzem, hogy pillanatok kérdése és újra kemény leszek, amit
szerelmem rögtön érezni fog, de nem tehetek róla. A csókja, az érintése, a
karja, ahogy magához szorít, az illata, mindene olyan izgató, hogy csak ezektől
már megőrülök. Minél tovább csókolózunk, annál jobban kívánom. Megérezte a
férfiasságom, mert összerezzent, de ugyanúgy csókol tovább, mintha semmi se
történt volna. Kezeim elvéve a válláról, indul el, és a mellkasán landol, ahol
pici köröket kezdek el rajzolni, mire ő belemosolyog a csókba és halkan
felkuncog az édes hangján.
- B-bocsánat…cs-csak nagyon
csiklandós vagyok mindenhol… - zihálja a szavakat, és próbálja összeszedni
magát a csók okozta kábulatból.
- Ó, komolyan? Ezt nem is
tudtam! – nevetem el magam, és számat gonosz mosolyra húzva, hajolok a fülébe,
és súgom bele – Nézzük csak, hogy pontosan hol is van az a mindenhol! Mielőtt
tiltakozhatna, magammal húzom a zuhany alá, és megnyitom a csapot, amiből
azonnal elkezd folyni ránk a víz. Először meg van döbbenve, látom az arcán, de
pár perc múlva, rám mosolyog és elneveti magát. Látva a boldog mosolyt az
arcán, szívem hevesen kezd el dobogni az izgatottságtól, és a boldogságtól.
Sikerült! Istenem, sikerült először mosolyt csalnom az arcára, annyira büszke
vagyok magamra. Ezért a mosolyért élek! Visszamosolygok én is rá, majd kimondom
azt, ami teljesen szétfeszíti a mellkasom, a szerelmem iránta.
- Nagyon szeretlek, életem!
- Én is nagyon szeretlek,
szerelmem – válaszol vissza rögtön, mire újra egymásra mosolygunk.
- Lássuk csak akkor, hol is
vagy csiklandós – váltok hirtelen témát, és mindkét kezemmel elkezdem csikarni,
először a derekánál, majd feljebb vándorlok és a hóna aljánál folytatom, mire
hangos nevetésben tör ki és csak kapálózik a karjaimban.
- Neh-nehh csihnáldd mháár –
annyira nevet, hogy nem tudja rendesen kimondani, de olyan vicces, ahogy
vergődik, és amúgy is olyan ritkán hallom nevetni. Úgy örülök neki, hogy végre
együtt nevetünk.
- Rendben, abbahagyom, de
annyira édes vagy, ahogy nevetsz, aranyos a nevetésed. Beleszerettem teljesen,
első hallásra. Innentől most már szeretném sűrűbben hallani, ezért igyekezni
fogok, hogy sokszor megnevettesselek.
- Köszönöm szépen, ez nagyon
jól esett. Én is örülök, hogy együtt nevettünk végre.
Ezután egy kis csend áll be
közénk, és csak nézzük egymást, majd percek múlva egyszerre nyúlunk a
tusfürdőért, mire zavarba jövünk mind a ketten.
- Megengeded, hogy megmossam
a hátad meg a hajad? – szegezem a kérdést szerelmemnek összeszedve minden
bátorságom. Miután engedélyt kaptam a samponért nyúlok és öntök a tenyerembe
belőle majd lassan, és óvatosan elkezdem belemasszírozni a fejbőrébe. Olyan jó
érzés, hogy én mosom a haját. Imádom, mert olyan bársonyos és puha, szeretek
beletúrni. Mosás közben lepillantok az arcára, szemei csukva vannak, viszont
ajkai apró mosolyra húzódnak, amiből arra következtetek, hogy élvezi. Miután
végzek, szép óvatosan lemosom a sampont a hajáról, nehogy víz menjen a szemébe.
Meg se kell kérnem rá automatikusan nyúl ő is a samponért, és tesz a kezére,
majd elkezdi beledörzsölni a hajamba. Annyira lassan és lágyan masszírozza a
fejbőröm, hogy rám tör az álmosság, pluszba még a meleg víz is álmosító
hatással van rám. Kinyitom az eddig csukva tartott szemeim, és szemem sarkából
fellesek szerelmemre. Frufruja nedvesen tapad a homlokára és lóg bele picit a
szemébe, melynek a végéről csepeg a víz az arcára. Szemei csillognak, arca ki
van pirulva, ajkai pirosas árnyalatúak és teltek. Annyira gyönyörű,
istenem…hihetetlenül gyönyörű. Egyszerűen nem tudom levenni róla a szemem,
félek, hogy megvakít a szépségével. Észreveszi, hogy őt bámulom, mire rám
mosolyog, én pedig érzem, hogy sürgősen hívni kell a mentőket, mert a szívem
meg fog állni.
- Miért vagy ennyire
gyönyörű? Istenem, ez így nem jó, teljesen elveszed az eszem. Totál megrészegít
a szépséged – keze megáll a mozdulatban, és kikerekedett tekintettel mered rám.
- Hogy én gyönyörű vagyok?
Uhh…ez nekem új, és nem hinném, hogy az vagyok. Sőt egyenesen csúnya vagyok,
főleg hozzád képest. Te vagy nagyon gyönyörű, szerelmem – a végét már szinte
suttogja, majd elkapja a tekintetét az arcomról és újra a hajamra koncentrál.
Magamban csak mosolygok rajta, de azért idegesít, hogy még mindig nem hisz
nekem. De nem adom fel, el fogom vele hitetni, abban biztos lehet. Miután ő is
végzett a hajam megmosásával, jöhet a nehezebb feladat, amitől félek is kicsit.
Elsősorban az ő reakciójától, de legfőbbként a sajátomtól. Nagyon szeretném, ha
jól végződne az első közös fürdésünk, még ha mégse teljesen igazi fürdés.
- Most akkor megmossuk
egymást, ugye? – kérdezi hirtelen, mire magamhoz térek a gondolataimból és
bólintok.
- Igen, de ha nem szeretnéd,
akkor megállhatunk itt is.
- Nem, dehogyis, folytassuk
tovább – mosolyog rám, amitől elszáll minden aggodalmam. – Kezded megint te?
- Persze!
Valahogy mégis visszakúszik
belém az idegesség, miközben a tusfürdőért nyúlok, majd remegő kezem szerelmem
felé vezetem, és elkezdem megmosni a felsőtestét. Igyekszek nagyon koncentrálni
a feladatra, és nem nagyon nézni szerelmem arcát. Tudom, amint rápillantok,
végem lesz. Figyelek a hirtelen mozdulatokra is, és próbálok finom és gyengéd
lenni. Először mindkét karját mosom meg, majd a kezem a mellkasán pihen meg, és
mielőtt meggondolhatnám is a mozdulatot, kezem magától simít végig a
mellbimbóján, mitől egy kis sóhaj hagyja el az ajkát. Úgy megijedek, hogy
rögtön elkapom a kezem és csak bámulunk egymásra mind a ketten.
- Jaj, sajnálom magától jött
a mozdulat…olyan aranyos a mellbimbód…vagyis…istenem, ez lehet, hogy hülyén
hangzott – nevettem el magam, és várom, hogy egyet értsen velem Yugyeom is, de
nagy meglepetésemre nem így tesz.
- Most megkönnyebbültem, hogy
te is így vagy vele…én is meg akarom érinteni a tied már régóta, mert aranyosnak
tartom, és szeretem – belepirul a mondat végébe, mire én csak tátott szájjal
bámulok rá, mint aki nem tudja elhinni, hogy tényleg jól hallotta az előbb
elhangzottakat. De miután nem folytatja csak lesve pillant rám még mindig vörös
arccal, rá kell jönnöm, hogy tényleg azt mondta, és nem csak képzeltem. A
gondolatra az én arcom is pír önti el, és boldog mosollyal ugrok a nyakába,
mire ő is rám mosolyog.
- Annyira örülök ennek,
elmondani nem tudom, hogy mennyire. Akkor legalább ez közös bennünk. Odavagyunk
egymás mellbimbójáért – erre a kijelentésemre mind a ketten hangosan
felnevetünk. Kibontakozok az öleléséből és folytatom tovább, amit elkezdtem,
miután egy újabb adag tusfürdőt nyomok a kezembe. Teljesen belemerülök, és már
nem tudom, hogy mióta simogatom a mellkasát és masszírozom bele a tusfürdőt,
csak arra eszmélek, hogy már az arcát bámulom, és alig van köztünk pár centi
távolság. Mégis mikor jöttem ennyire közel hozzá? És mióta bámulom az arcát?
Hisz pont ezt akartam elkerülni…
Jézusom, az a tekintet,
esküszöm, hogy az vágy, ami benne csillog. Arca teljesen vörös, ajkai picit
szét vannak nyílva, és tekintetével az ajkam bűvöli. Látom rajta, hogy élvezi,
még ha próbálja is leplezni. Kezem hirtelen lejjebb csúszik és alhasára simít
rá, mire ismét egy pici hang csúszik ki a száján, ami elég ahhoz, hogy
elveszítsem az irányítást magam felett, és úgy essek neki az ajkainak, hogy még
saját magamat is meglepem vele. Nem bírtam tovább, annyira szexi volt az előbb
az a hang, és az arca, hogy megkívántam, nagyon vágyok rá. Próbálom visszafogni
magam, de ahogy ajkaink összeér, mintha áramütés érne, önti el a vágy a testem,
és teljesen a hatalmába kerít. Égeti az egész testem. Szenvedélyesen csókolom,
miközben nyelvemmel bejárom szája belsejét. Kezeivel a mellkasom kezdi el
simogatni, majd lágyan érinti a mellbimbóm, ami egyébként nekem nagyon
érzékeny, így azonnal keményedni kezdek tőle. Kezem elveszem a testéről, és a
fenekére simítom, és úgy húzom magamhoz közelebb. De ami ezután történik, arra
nem voltam felkészülve, de szerintem egyikőnk se. Mind a ketten kemények
vagyunk, és a mozdulattól összedörzsölődik a férfiasságunk, mire mintha villám
csapna belém, önti el a testem a vágy és érzem, hogy ha valaki nem állít le,
olyat teszek, amit később bánnék. De szerencsére szerelmem, megállít azzal,
hogy lefagy, és nem csókol vissza, amitől magamhoz térek, és elengedem. Pár
percig csak bámuljuk egymást, és próbáljuk csillapítani a szapora légzésünk.
Mind a ketten zihálunk és zavarban vagyunk.
- Bo-bocsánat szerelmem, nem
volt direkt, csak annyira szexi vagy és engem meg elöntött a vágy…de annak
nagyon örülök, hogy te is kívánsz engem – amint ezt kiejtem a számon Gyeomie
hirtelen leguggol, és a kezébe temeti az arcát, amitől megijedek.
- Mi a baj, Életem? Rosszul
vagy? – faggatom és az idegességem egyre csak nő, de amint félve rám emeli
céklavörös arcát, tudom, hogy semmi baj, csak nagyon zavarban van.
- É-én…basszus, nagyon jól
esett, hogy simogattál, és a-azt hiszem, hogy kívánlak, bizsereg az egész
testem…ahh, annyira zavarban vagyok – emeli az arcához újra a kezét, hogy
elrejtse előlem. Istenem, de rohadtul aranyos, mindjárt megzabálom.
- Semmi baj, szívem. Tudod,
ezt múltkor is beszéltük, hogy ez normális reakció. Nincs vele semmi baj, és
nem kell szégyellni – lépek hozzá újra és elveszem a kezét az arca elől, ami
még mindig piros. Majd magamhoz húzom, és megölelem, de ismét mind a ketten
lefagyunk, amint újra összeér a férfiasságunk.
- Úgy tűnik, még mind a
ketten állunk. Szerintem jobb, ha itt abbahagyjuk, rendben? – kérdezem, mire ő
beleegyezően bólint egyet, így befejezzük a közös fürdést, és külön folytatjuk.
Ülök az ágyon és várom, hogy
életem végezzen a fürdéssel, közben pedig végig az előbb történteken jár az
agyam. Úgy érzem, hogy sikeresen túl vagyunk a nehezén, és az első akadályt
leküzdöttük. Tudom, hogy még zavarban lesz máskor is, de már nem fog félni
attól, ha a férfiasságunk egymáshoz ér. Kezdi megszokni, amikor neki is kemény
lesz, és nem akar már elmenekülni előle. Nagyon örülök neki. Az viszont
meglepett, hogy én is tudok ennyire zavarban lenni előtte, pedig én tényleg nem
vagyok szégyellős. Gondolataimból az ajtó nyikorgása rángat ki, amin szerelmem
lép be egy szál törölközőben, felső teste csupasz és még látszanak rakta a
vízcseppek. Haja is nedves, és frufruja szexin tapad a homlokára. Csodálatos
látványt nyújt, csak bámulok rá, és még levegőt is elfelejtek venni közben.
Elpirul, ahogy észreveszi, hogy beállt nálam az áramszünet, majd boldog
mosollyal az arcán sétál felém, és ad egy puszit a számra. Jézusom, ez direkt
volt tudom, az a célja, hogy kinyírjon végleg.
- Mehetsz, szerelmem,
fürödni – vigyorog rám gonoszan, én meg csak pislogok, hogy most mi van. Majd
összeszedem magam és a fürdőbe vonulok és gyorsan befejezem a zuhanyzást. Mire
végzek, és visszamegyek a szobába, Gyeomie már az ágyban fekszik és engem vár.
Szemei már le-lecsukódnak, és látom rajta, hogy nagyon álmos, így gyorsan
felöltözök és bebújok mellé az ágyba, mire rám emeli bágyadt tekintetét.
Istenem, de édes, annyira nagyon szeretem. Puszit nyomok a homlokára, az
orrára, és végül a szájára, mire csak elmosolyodik, de látom, hogy már félig
alszik, amin én is elmosolyodok. Átkarolom a vállát, ő pedig automatikusan
fészkeli be magát az ölelésembe, és hajtja a fejét a mellkasomra. Kezét a
hasamra teszi, én pedig a másik kezemmel megfogom az övét és összekulcsolom az
ujjainkat. Utoljára még belepuszilok a hajába, majd engem is elnyom az álom.
Yugyeom pov:
Napok teltek el a
Woojines incidens óta, de még mindig olyan mintha tegnap történt volna az
egész. Álmomban még kísért az egész, és kétszer is előfordult, hogy sikítva
ébredtem fel a rémálomból, amelyben az a szemét ismét meg akart erőszakolni.
Ilyenkor szerelmem mindig szorosan magához szorít és simogatja a hátam,
miközben nyugtató szavakat suttog a fülembe, amitől azonnal biztonságban érzem
magam, és újra elnyom az álom. Egymást karolva alszunk el minden egyes
alkalommal. Ami Woojint illeti, szerencsére tényleg leszállt rólam
végérvényesen. Jackson rendesen helyben hagyta akkor, amiből gondolom tanult,
és elment a kedve, attól, hogy tovább zaklasson engem. Ugyanúgy jár suliba, de
még csak rám se néz, aminek nagyon örülök. Olyanok lettünk, mint két idegen,
mint mielőtt egy osztályba kerültünk volna. Már csak Jinhoo maradt, aki azóta
is kitartóan beszólogat, főleg ha nincs a közelben Jackson vagy Jaebum. Úgy tűnik ő makacsabb, mint Woojin, és nem
tanul az előző esetekből. De engem nem érdekel, addig, míg szerelmem nem bántja
azt csinál, amit akar. Már megszoktam, hogy engem bánt, szóval már kezdem
elengedni a fülem mellett a beszólásait.
Újra és újra
megjelenik előttem a közös fürdésünk szerelmemmel, és minden egyes alkalommal a
fülemig elpirulok tőle. Bátran ki merem jelenteni, hogy sikerült legyőznöm az
első félelmem. Már nem félek attól, ha felizgulok rá, kezdem megszokni, hogy ez
teljesen normális. A pillanat, amikor mind a ketten kemények voltunk, és
egymáshoz ért a férfiasságunk döbbentet rá erre. Hihetetlen volt azaz érzés,
ami akkor elöntötte az egész testem, még most is őrülten kezd el verni a szívem,
ha csak eszembe jut. Igenis, be kell vallanom most már saját magamnak is, hogy
kívántam őt. De ez még kevés ahhoz, hogy tegyek is valamit. A félelem teljesen
visszatart, abban, hogy esetleg kezdeményezzek. Lehet, hogy lesz olyan
pillanat, hogy én csókolom meg őt, vagy kezdem el simogatni, de ez lesz a
ritka. A kezdeményezést meghagyom szerelmemnek, én ahhoz túlságosan félénk, és
szégyellős vagyok. Érzem, hogy semmi baj nem lesz, és együtt életemmel
leküzdünk majd minden akadályt. Kezdem elhinni, hogy szeret engem és csakis én
kellek neki, és senki más. Ő az enyém, én pedig az övé vagyok örökre.
Épp a mosdóból
lépek ki és sétálok vissza a terembe, amikor olyan tárul a szemem elé, ami
azonnal kirángatja alólam a biztos talajt, és eléri, hogy olyan erős pánikroham
törjön rám, ami már régen volt. Érzem, hogy azonnal elhagy minden erőm, és meg
kell kapaszkodnom az ajtófélfába, ha nem akarok összeesni. Azt se tudom
hirtelen, hogy ez most tényleg a valóság-e, vagy csak hallucinálok. Életem
szerelme egy ismeretlen lánnyal beszélget, aki mint a pióca, úgy tapad rá, és
issza minden szavát. Az a tekintet, amivel felfalja Bamiet, teljesen
megrémiszt, és tudom belőle egyből, hogy teljesen belé van zúgva. Istenem, ne,
én ezt nem akarom. Egész testem elönti a félelem, hogy ez a lány el akarja
venni tőlem az életem értelmét, az egyetlen szerelmem. Bamie, mintha megérezné,
hogy őt bűvölöm a tekintetemmel, felém fordul és arcán boldog mosollyal indul
el felém, de a lány elkapja a karját, mire nekem a szívem kihagy egy ütemet, és
az összes vér elhagyja az arcom, elkezdek szédülni, és érzem, elhomályosul
előttem minden. Még egy utolsó pillanatig látom életem arcát, majd minden
teljesen sötét lesz, én pedig a földre zuhanok…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése