Yugyeom
pov:
„Ismét ugyanaz a rémálom
gyötör, mint eddig, teljes sötétség vesz körül, rajtam pedig eluralkodik a pánik.
Ugyanúgy feltűnik az üldözőm, akinek most se látom az arcát, és megjelenik a Szerelmem
is. Támadóm előveszi a fegyvert, ami már annyiszor elsült, de nem rám céloz
vele, hanem az én Bambamemre. Kétségbeesetten kiáltok fel, hogy ne bántsa őt,
mert ő a legfontosabb számomra, inkább engem öljön meg ismét, de a fegyvert
tartó kéz nem mozdul, kezdek rettenetesen félni, és a pánikrohamom is erősödik.
Ez most nem az a pillanat, hogy hagyjam, a félelem lebénítson, így azonnal
cselekszek és elindulok a fekete alak felé, ha kell, megállítom, de nem hagyom
neki, hogy bántsa életem értelmét. Már pedig ő elég határozottan tartja a
pisztolyt még mindig Bamiere célozva, aki halálra van rémülve. Felé fordulok és
próbálom megnyugtatni, hogy ne féljen, nem hagyom, hogy baja essen. Hallom,
ahogy felhúzza, és az ujja a ravaszon van, készen rá, hogy meghúzza. Azonnal
rohanni kezdek Bamie felé, és elé vettem magam, amikor eldördül a fegyver.”
És itt felébredek. Saját
kiabálásom térít magamhoz, mely hangosan szeli át a hatalmas szobában a
csendet.
- Ne, kérlek, ne bántsd!
– kiabálom zihálva, majd fejbe ver a tudat, hogy ez már nem az álom, hanem a
valóság. Bambam ágyában fekszek, de ő nincs mellettem, azonnal bepánikolok,
hogy nincs itt, kiugrok az ágyból és kiszaladok a szobából, miközben a nevét
kiabálom.
- Bambam!? – nyitok be a
fürdőszobába, de üres. Istenem, hol van? Leszaladok a lépcsőn, benézek a
nappaliba, egy másik szobába is, de ott sincs. Kezdek nagyon félni!
- Bambam! – kiabálom
újra, majd a konyhába veszem az irányt, ahol megpillantom Életemet, aki épp
reggelit készít. A félelemtől és a pánikrohamtól a lábaim felmondják a
szolgálatot, és a konyha közepén összeesek. Bamie a hang hallatára hátrafordul,
és amikor meglát, azonnal rohan hozzám.
- Yugyeom, jól vagy? Mi a
baj? – kérdezi aggódva, és tekintetét végigfutatja rajtam, keresve valamilyen
sérülést.
- Én bepánikoltam, mert
nem voltál mellettem az ágyban, mikor az előbb felkeltem – lehelem, mert még
nem tértem magamhoz a pánikból – Azt hittem, hogy eltűntél és itt hagytál engem
egyedül – hangom megremeg és érzem, mindjárt elsírom magam.
- Dehogyis, hé, nyugi,
nem megyek sehova, csak hamarabb felkeltem és gondoltam, megleplek egy kis
reggelivel – mosolyog, de a hangja még komoly és aggódó – Nyugodj meg, jó? – megölel
és nyugtatóan simogatja a hátam, én meg jó szorosan hozzá bújok. Erősen
szorítom magamhoz, mert muszáj éreznem, hogy tényleg itt van, és ez a valóság.
- Ugye nem fogsz
elhagyni, nem hagysz egyedül soha? – emelem rá könnyes szememet, ki kell
mondanom, mert felemészt belülről a félelem, hogy el fog hagyni. Nem bírnám ki,
abba bele halnék!
- Nem foglak elhagyni,
ígérem! – ejti ki lassan a szavakat, hogy fel tudjam fogni, majd homlokon
csókol, és újra megölel. Hiszek neki, és bízok benne, hiszem, hogy nem fog
elhagyni. Szavai, teste melege, ölelő karjai, ajkai érintése a homlokomon
megnyugtatnak, és a pánikrohamom is kezd elmúlni.
Bambam
pov:
Arra ébredek, hogy nagyon
melegem van és zsibbad a karom. Oldalra hajtom a fejem, és Yugyeomie édesen
alvó arcát pillantom meg. Feje a vállamon, a karom pedig alatta, ami totál
elzsibbadt, karjával pedig olyan erősen szorít, mintha attól félne, eltűnök
mellőle. Nem tudom, hogyan cserélődött fel a szerep, mert elalvás előtt én
feküdtem a karjaiban, és az én fejem volt a mellkasán, na, mindegy, így is jó.
Érzem, a testéből áradó melegséget, érzem az illatát, ami teljesen beivódott a
felsőmbe. Közelebb hajolok hozzá, és mélyen beszívom az illatát, kellemes
parfüm, és Gyeomie illatának a keveréke csapja meg az orrom, nagyon tetszik,
így picit szaglászom még. Közben figyelem az alvó arcát, ajkai picit szét
vannak nyílva, olyan aranyos mikor alszik, de ez így nem igaz, mert ő
mindenhogy aranyos, mindegy mit csinál az aranyos. Karján megrándul egy izom,
kétségkívül férfiasabb és izmosabb, mint én. Felidézem magamban a tegnap este
történteket. Amikor ledöbbent, mert megtudta, hogy én is meleg vagyok. A sok
alkalmat, amikor zavarba hoztam, lángba borult az arca és a vörös összes
színében pompázott, ahogy vele együtt a füle is. Azt, ahogy bámulta a meztelen
mellkasom, azt, amikor bevallotta, hogy még sose csókolózott. Olyan kis aranyos
volt, amikor próbálkozott az első csóknál, és amilyen cukin kérte, hogy
igaziból csókoljam meg. Komolyan mondom, ez volt eddig a legizgatóbb és
legvarázslatosabb csókom. A másodiknál már bátrabb volt, ahogy visszacsókolt és
a nyelve játszott az enyémmel, totál elgyengültem tőle és beleremegtem. A
harmadik, amikor ő csókolt meg, szó szerint fejbevágott. Az a hév és
szenvedély, ami volt benne, az édes ajkai, teljesen beindultam tőle, istenem,
még egy nyögést is kicsalt belőlem. Teljesen elveszi az eszem, jobb lesz, ha
összeszedem magam, mert a közelében nem gyengülhetek el. Mivel ő nincs
tisztában azzal, hogy mennyire vonzó, aranyos, szexi és férfias egyben, így nem
érzékeli, ha átlép egy határt. Nekem kell erősnek lennem, és nem szabad
letámadnom. Mármint soha nem bántanám, nem is úgy gondoltam, hanem mivel ő még
sose volt senkivel és tapasztalatlan még, én pedig azt akarom, hogy az első
tökéletes legyen számára. Annyira ártatlan és tiszta lelkű Gyeomie, egy csoda,
azzal a szépen csillogó fekete szemeivel, a gyönyörű mosolyával, az izgató
csókjával, a hatalmas szívével, a szégyenlősségével és félénkségével, és végül
az imádnivaló anyajegyével a jobb szeme alatt. Mindenhogy tökéletes, és azt
hiszem, kezdek beleszeretni, nem akarom, hogy szomorú legyen. Boldoggá akarom
tenni, és megóvni mindentől. Óvatosan végigsimítok az arcán, majd megpróbálom
kiszabadítani magam szép lassan, nehogy felébresszem. Kicsusszanok az ágyból,
majd miután felöltözök, otthagyom az édesen alvó Yugyeomot, és megyek reggelit
készíteni. Teljesen belemerülök a folyamatba, így nem is érzékelem magam körül
a külvilágot. Azt se hallom meg, ahogy Gyeomie a nevemet kiáltja
kétségbeesetten, ráadásul nem is egyszer. Már csak azt hallom, hogy közvetlenül
valaki mögöttem, a földhöz csapódik hangos puffanással. Rögtön magamhoz térek a
hang hallatán, és villámgyorsan megfordulok, mert rossz érzésem támad hirtelen.
Félelmem beigazolódik, amint meglátom Szívemet a földön térdre rogyva, ahogy
nehezen veszi a levegőt, vagyis újabb pánikrohamja van. Mindent eldobok, ami a
kezemben van, és rohanok hozzá. Amit mond, kicsit fejbe vág, de az még jobban,
hogy ilyen gondolatai vannak. Hisz ettől nem kell félnie, nem fogom elhagyni
sose, hisz már érzem, hogy belé fogok szeretni, és érzem a szoros kötődést,
ragaszkodást és vonzalmat közöttünk. Minél hamarabb a tudtára kell adnom, hogy
nagyon fontos nekem és, hogy szeretem. Nem akarom, hogy a félelmei és az ilyen
gondolatai foglalkoztassák. Istenem, mennyire kétségbeesetten szorít magához, a
könnyes szeme, és ahogy kérdezi, hogy ugye nem hagyom el, kettétöri a szívem,
mintha kést szúrnának belé. Valahogy találnom kell megoldást a pánikrohamjaira
is segítenem kell neki lenyugodni és enyhíteni a rohamok hevességét. Minden
egyes alkalommal megszakad a szívem, amikor látom szenvedni tőle. Most is
magamhoz ölelem és megnyugtatom, de ez kevés ennél többet akarok tenni. Bármit
megteszek, hogy segítsek neki túljutni ezen a pánikbetegségen.
Yugyeom
pov:
Egymás mellett sétálunk a
suliba vezető úton és mindenféléről beszélgetünk, nevetgélünk. Szeretek
Bamievel beszélgetni, annak ellenére, hogy aranyos és vicces, tud komoly lenni,
és fontos dolgokról is lehet vele beszélgetni. Figyeli minden egyes
mozdulatomat és issza magába a szavaimat, ez nagyon boldoggá tesz engem.
Szerelmem iránta percről percre, napról napra nagyobb, nem is tudom létezik-e,
hogy ekkora szerelmet érezzen az ember valaki iránt. Már én is megijedek tőle,
szó szerint. Ahogy közeledünk a sulihoz, úgy száll el a boldogságom és helyét a
félelem veszi át. Vajon mi fog rám várni a mai nap meg az elkövetkezendő
napokban? Tudom, hogy Jinhoo még jobban rám fog szállni, amint látni fog minket
együtt, de már nem érdekel, ugyanis nem tudom és nem is akarom távol tartani
magam Bamietől. Nagyon szerelmes vagyok belé, ő az életem értelme, a
legfontosabb nekem a világon. Már nem tudnék nélküle élni, érzem, csak az
boldoggá tesz, ha mellettem van, és nem kell hozzá megszólalnia vagy tennie
semmit. Nem fogok Jinhoo miatt lemondani róla, és meg fogom védeni. A suli
előtt pont abba a szemétbe futunk bele, gyilkos pillantásokkal méreget engem,
majd a mellettem sétáló Bambamet. Szemöldökét felhúzza, és szemei szikrát
szórnak, ez azt jelenti, hogy a mai napot nem fogom túlélni. Nem baj addig van
pár órám és a Szerelmem is itt van mellettem, ez picit megnyugtat. A terembe érve
Jacksont keresem a tekintetemmel, muszáj beszélnem vele, kell a bátorítása, és
még a tegnap estéről se tud. Találkozik a tekintetünk, és szélesen
elmosolyodik, amikor meglátja a mellettem sétáló Bamiet. Rám kacsint, mire én
is elmosolyodok. Leülve a székre, rögtön előveszem a mobilom és sms-t írok
barátomnak, hogy suli után beszélnünk kell. Azonnal visszaválaszol, amin muszáj
mosolyognom. „ Ajánlom is, muszáj tudnom mindenről” – írja az sms-ben.
Odafordulok Szerelmemhez, aki eddig engem figyelt.
- Bamie, suli után
találkozok Jacksonnal, és ma vele megyek haza. Ugye, nem baj? – kérdezem
félénken.
- Dehogyis, miért lenne
baj, hisz még csak nem is vagyunk együtt – ejti ki a szavakat, és közben a
számat bámulja, mitől érzem, hogy zavarba fogok jönni. Istenem, mit tesz velem?
- E-ez igaz, mi még nem…-
de csak ennyit tudok kinyögni zavaromban, Bamie meg csak kuncog rajtam.
- Jackson a legjobb
barátod? – faggat Életem kíváncsian.
- Igen, ő gyerekkorom óta
a legjobb barátom, minden tud rólam, bízok benne, számíthatok rá és még sose
hagyott cserben. Valamint ott van még nekem Jaebum, ő is a barátom és…és most
már te is itt vagy nekem - ezt már szinte suttogom, de elég hangosan ahhoz, hogy
hallja. Miközben ezt kiejtem, a száját bámulom, ami annyira kívánatos, és
érzem, hogy azonnal szeretném megcsókolni, de itt a suliban nem lehet.
Észreveszi, hogy az ajkát bámulom, mire az ő tekintete is az enyémre téved.
Muszáj a szemébe néznem, látni akarom a tekintetét, ami az ajkam bámulja.
Magával ragad az a vágy, amit a szemei tükröznek, és látom benne, hogy ő is
szeretne megcsókolni itt és most. Boldogság önti el a szívem ettől, jó tudni,
hogy ilyen hatással vagyok Bambamre. Még mielőtt tényleg egymás szájába
másznánk, a mobilom rezgése térít észhez. Üzenet Jacksontól: „Yugyeomie, mi ez
a hatalmas szenvedély? xd Pofán csapott:D Szó szerint felfaljátok egymást,
bírjátok ki hazáig, okés? - Halkan
felnevetek az sms láttán, majd megmutatom Bambamnek is, mire ő is elneveti
magát.
- Jackson, mindig ilyen
vicces? Szeretném őt is megismerni, azt, aki rajtam kívül még mosolyt tud
csalni az arcodra – suttogja a fülembe, mitől az egész arcom vörös lesz.
- Igen, Jackson nagyon
vicces, és persze suli után, mielőtt hazamész, bemutatlak neki – mondom neki
nevetve, de itt félbe marad a beszélgetés, mert a tanár bejön.
Az órák hamar eltelnek,
és eljön a suli vége. Gyorsan összepakoljuk a cuccunkat és mind a hárman
egyszerre lépünk ki a teremből. Csendben sétálunk végig a folyosón, ahol
hatalmas a hangzavar, és alig van hely a többi diáktól. Kiérve a suliból,
fellélegzünk. Bambam és Jackson egy darabig csak nézik egymást, végül barátom
szólal meg előbb.
- Jackson Wang vagyok –
mondja vigyorogva és kezet nyújt – Te pedig Bambam? – kérdezi, majd pajkosan
rákacsint.
- Igen, én vagyok Bambam
– neveti el magát és kezet ráz vele – okés, te tényleg nagyon vicces vagy. Az
hiszem, jól ki fogunk jönni egymással.
- Hát persze, hogy jól ki
fogunk jönni egymással – jelenik meg széles vigyor barátom arcán – De most ha
nem baj, elrabolom előled Yugyeomot, rég beszéltem már vele.
- Persze, menjetek csak,
nekem amúgy is dolgom van még.
- Yugyeomie – fordul felém, ha hazaértél majd
beszélünk, mosolyog rám kedvesen.
- Igen, majd írok neked –
bólintok felé, és én is rámosolygok – Akkor, szia!
- Sziasztok! – köszön el
tőlünk, majd elindul hazafelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése